Bendefy László – V. Nagy Imre: A Balaton évszázados partvonalváltozásai (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1969)

I. A Balaton partviszonyai a történelem előtti időkben, a rómaiak, majd a népvándorlás korában

1.171 ábra. A balatonfüredi kikötő a „Kisfaludy” gőzössel 1850 táján (Szerem/ey /VI. kőrajza)

A Badacsonyt elhagyva a harmadik medencébe érkezünk. Ennek az északi határa a Tihanyi-félsziget. A tó itt a legmélyebb. A víztömeget a légnyomás mindig errefelé hajtja; ezért itt mindig nagy hullámok keletkeznek.

A tihanyi szoroson túl a negyedik medencébe érkezünk. Ennek nyugati partján van Füred, az északin Kenese, a keletin pedig Sió-Fok. Különösen az északi partok nagyon magasak. A különböző magasságokban látható agyag-, márga- és homokos rétegek, kagyló- és csigahéjmaradványokkal azt a gondolatot keltik az emberben, hogy valaha olyan magasságban, azaz a mainál 10—20 öllel magasabb lehetett a tó vízállása.

Kialudt a napfény. A környező hegyekből és a mély völgyekből rövidesen köd gomolygott elő, és megülte az egész keszthelyi kikötőt. A nagy csendet csak néha-néha töri meg a horgonyláncok csikorgása.

Hajnali háromkor hatalmas kurjantás- ra ébredtem. Rajtam keresztül húzkodták a köteleket. Erősbödött a déli szél; elindultunk.

A Zala folyónak (innen délnyugatra, mintegy órányi távolságban) csupán egyetlen helyen: a torkolatánál van valamelyest nagyobb kiterjedésű nyílt vízfelülete. Egyébként a 3 — 4 órai járásnyira elnyúló, természetes képződésű kanálisokban, sok fűborította sziget között folydogál a víz. A szigetet ezeréves tőzeg borítja. A torkolat kijáratánál a somogyi oldalon egy nagyobb sziget van. Hosszú töltés vezet odáig, mert itt van az átkelőhely: a rév. A víz áramlása is olyan erős itten, hogy sokszor még télen sem fagy be a tó ebben a szorosban. Balra volt tőlünk a révház sötét foltja, mellette néhány révladik megláncolva; jobbra az Iszop (= Iszap) sziget a maga egyszerűségében. Ezüstnyárfák a sziget partján; a legszebb, legnyugalmasabb hely, amilyet csak egy ide vetődő ember elképzelhet magának (1.170 ábra).

A folyó sodra — egyesülve a szél erejével — behajt bennünket a Keszthelyi öbölbe. Köd úszik az öböl fölött; minden néma, csak a partot verdeső hullámok zaja töri meg a csendet.

A csillagok még ragyogtak, amikor

az öbölbe befutottunk. Azután elállt a kedvező szél, a hajónk halkan ringott a hullámokon. De nemsokára mintha tűz- tenger támadt volna a Fonyódi hegy felől, olyan pompásan köszöntött reánk a hajnal...”

(Itt Keszthely leírása következik. A régi franciskánus kolostor, amelyből a prémontreiek liceumja lett, és a Geor- gikon, virágzó művelődési központtá tették a korábbi mezővároskát.)

„Keszthely lakosainak fele nem a városban, hanem a szőlőkben él, hogy közel legyen a földjéhez. Az itteni szőlők sokkal hamarabb érnek be, mint másutt, mert a tó víztükréről visszaverődő napsugár nagyon sok melegtöbbletet biztosít a növényzet számára.

A Vashegy környéki hegyekből egy domb nagyságú tömeg szakadt le, bele a tóba. Ez most kiáll a vízből és a hajósok veszedelme. Láncként zárja el az öbölnek ezt a részét a hajózás elől. Az egész dombot szőlő borítja, csak a tetején áll a Szent Mihálynak szentelt kápolna. A túlsó oldalon egyetlen régi, félig romos épületben két idevalósi

öreg tengeti életét. A domb egyébként mészkőből áll.

A szél elült, hajónk pedig ott vesztegelt körülbelül azon a helyen, ahol egykor Zala és Somogy megye határa volt. A parti hegyek oldalában szőlők. Amint elhagyjuk Meszes-Györököt, a part egy kis kiugrásánál egy templom vagy kápolna romjait pillantottuk meg. A somogyi partok itt 10—12 ölnyire ki- magaslanak. Pala-, márga-, bitumenes fa (= lignit)-, kőszén-, és (bitumenes) agyagrétegek váltogatják egymást, és ezeknek a tüze igen erős.

Ezeken a magas (somogyi) partokon jól szemlélhető, hogy vízzel elborítva nyerték mai alakjukat.

Györököt elhagyva csodálatosan szép alakú hegyek: a Szentgyörgy, a Csobánc és a Badacsony tűnnek fel. Lávából keletkeztek. Igen dús növényzet borítja őket. A partok közelében egy kicsiny, de szép hegykúpon Szigliget következik. Tőzeg és lápos ingovány veszi körül. A lapos völgyekben mindenütt áll a víz: szinte láthatatlanul, de a völgyek járhatatlanok.” (L. 1.120 ábra.)

143