Bendefy László – V. Nagy Imre: A Balaton évszázados partvonalváltozásai (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1969)
I. A Balaton partviszonyai a történelem előtti időkben, a rómaiak, majd a népvándorlás korában
Ugyanennek az évnek őszén már a balatonszentgyörgyi erdőket is bérelték és a kitermelt fát a fenéki kikötőbe, onnan pedig hajón a déli partra szállították [160]. 2. A lecsapolás mérnöki munkálatainak kezdete A Balaton vízszint-szabályozás gondolatával legkorábban az uradalmi geo- metrák foglalkoztak. Bőhm Ferenc, az Esterházy-uradalom hydraulája jött rá elsőnek arra, hogy a Balaton lecsapolá- sához mindaddig nem lehet eredményesen hozzákezdeni, amíg a Sió és a Sárvíz szabályozása nem történt meg. Ezért már 1767-ben elkészítette „Mappa stagnum sic dictum Sárvíz . . térképét [161], feltüntetve rajta az általa tervezett lecsapoló csatornákat is [162] (1.125 ábra). Ez a térkép rendkívül tanulságos. Azt bizonyítja, hogy sem a Siónak, sem a Sárvíznek hosszú kilométereken át nem volt lefolyást biztosító kisvízi medre. Az Ozorától kelet felé tartó Sió-meder egyesült a Pincehely felől észak felé tartó Kapós-mederrel, és az egyesült ágak Simontornya közelében egy szűk völgyet ellepő mocsárba torkollottak. Simontornyától nyugatra 6—8 km hosszú mocsaras völgybe jutott az ember. Ennek a völgynek mind az északi, mind a déli szélén egy-egy malomcsatorna futott. Ezekről nem mondja a térkép, hogy Bőhm alkotásai lettek volna; feltehetően már Bőhm is így találta őket. Ha ez a feltevés igaz, akkor talán ezek vezették őt rá a „vízfélre- szorítás” elvére, amit hasonló esetben később Beszédes is előszeretettel alkalmazott [163]. 1769-ben Vertics Ferenc mérnök elkészítette a „Conspectus decursus fluvii Sió” című térképet [164], amely Fodor szerint a Sió legkorábbi mappája [165, 166]. Fel kell tételeznünk, hogy egy nagyobb szabású, céltudatos munka eredménye, amely — talán Krieger és Bőhm szorgalmazására kezdődött, de mindenesetre — később a helytartótanács intézményes vezetése mellett folyt. 1771-ben a helytartótanács elrendelte ugyanis a Sárvíz és mellékágának térképezését. A munkát Bőhm Ferencre bízták, aki a feladatot olyan sikerrel oldotta meg, hogy ezért az ifjú osztrák mérnök magyar nemességet kapott [167]. Erről a nagyszerű mérnöki teljesítményről 1796-ban a Pozsonyban megjelent: „Magyarország Földleírásának Rövid Foglalatja” c. első magyar nyelvű földrajzi tan- és kézikönyvünk [168] ezt írja: „A Sárvíz... Simontornya felé... vetett Ágyon ballag; míglen a Sió vízével összve elegyedvén ... a Dunába száll. Ama híres Földmérő s Vízépítő Mester Bőhm Ferenc árkolta el minap e posványos Vizet, s a Magyar Nemes Rendhez számláltatott az Érdeméért.” Bőhmnek már rendelkezésére állott Krieger Sámuel nagy Balaton-térképe [169]. Ez a felvétel és lecsapolási terv feltehetően 1763 és 1765 között készült, valószínűleg a helytartótanács költségén. A térkép egyik legkorábbi, de nem a legelső Balaton-lecsapolási tervünk. Amint már említettem, korban megelőzi Mikoviny Sámuel terve, amely szóról szóra, vonásról vonásra egyezik Krieger kb. 35 évvel későbbi tervével. Mikoviny hagyatékában ugyan ezideig nem találtunk olyan adalékot, amely arra utalna, hogy ő is olyan mértékben óhajtotta volna lecsapolni a tavat, amint azt KriegerrőI tudjuk, de mégis bizonyosak lehetünk abban, hogy a terv Miko- vinytől ered. Ugyanis, ha az utóbbi nem óhajtotta volna ugyanolyan mértékben lecsapolni a Balatont, mint utódjáról tudjuk, miért rajzolta volna bele a tómedencébe ugyanazokat a hajózócsatornákat, amelyeket Krieger térképein is megtalálunk. Krieger szerepét a következőképpen látom. O a helytartótanácstól csakis olyan rendelkezést kaphatott, hogy a már meglévő Mikoviny-féle lecsapolási terv megvalósításához szükséges geodéziai (főként lejtmérési) munkálatokat hajtsa végre. Krieger érdeme, hogy közvetlen szintezéssel meghatározta a bátai Dunaszakasz és a siófoki kitorkolás magasságkülönbségét, valamint szondázással a Balaton legnagyobb fenékmélységét. Mindezekkel a munkálatokkal még 1775 végéig elkészült, mert a helytartótanács 1775 karácsonyán már valamennyi szükséges előmunkálat birtokában volt. Ezt bizonyítja az, hogy az 1776. év folyamán a helytartótanács több ízben és igen behatóan foglalkozott a Balaton, a Sió, Sárvíz és a Kapos folyók szabályozásával. Mindjárt az év elején, január 4-én és 12-én, két ülésben is tárgyalja a szóbanforgó témát, sőt még a Zala folyó felmérése és a Duna kiöntései, illetve árvízének visszaduzzasztó hatása is szóba került a Sióval kapcsolatban. A tárgyalás alapja Sigray Károlynak az a jelentése, amelyet Bőhm Ferenc és Krieger Sámuel szakvéleményéből, illetve szabályozási tervéből, valamint az érdekelt megyék jelentéséből állított össze [170]. A jelentés mindenekelőtt arról számol be, hogy Krieger Sámuelt időközben kinevezték Sopron megye hites mérnökévé. Ottani nagyon sok folyószabályozási feladata bizonyára teljes mértékben leköti. Ennek ellenére meg kell találni a módot arra, hogy Krieger ne kapcsolódjék ki „a Balaton tava oly fontos szabályozási munkálataiból”; nem szabad ezt a munkát más mérnökre bízni már csak azért sem, mert a Krieger által benyújtott tervet helyesnek találták, a királynő legfelsőbb egyetértését elnyerte; hol a biztosíték arra, hogy egy másik mérnök esetleg nem készít merőben más elgondolásokon alapuló tervet. Krieger új állásában is foglalkozott a Balaton lecsapolásának, illetve a tó vízvidéke szabályozásának kérdésével. Sigrayhoz és Zala megye alispánjához írott leveleiben mindenekelőtt a Zala és a Sió részletes felmérését és libel lációját szorgalmazta. Ennek következményeképpen Vert/cs Ferenc Miiben elkészítette a Sárvíz felvételét, szabályozási tervét, a munkálatok végrehajtására vonatkozó javaslatát és költségvetését [171]. A Zala felvételét illetően azonban nem ment ilyen simán a dolog, mert míg az alispán megelégedett volna id. Győry József megyei hites geometra felmérésével, Sigray amellett kardoskodott, hogy a Zala felmérését ténylegesen Krieger vállalja el, illetve 100