Az öntözés kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1968)
Az egyes kultúrák öntözése - V. A szőlő öntözése
Hazánk csapadékviszonyainak értékelése a szőlőművelés szempontjából A hazánkban átlagosan lehulló csapadék mennyisége elegendő lenne a szőlő öntözés nélküli termesztésére. A csapadékeloszlás egyenetlenségei viszont itt is gátlólag hatnak a kiegyenlített, nagy termésmennyiségek kialakulására. Ezt az a körülmény is súlyosbítja, hogy szőlőültetvényeink tekintélyes része rossz vizgazdálkodású, erodált lejtős területen vagy sovány homoktalajon található. A Szovjetunió középázsiai területein, ahol a szőlőöntözés gyakorlata évezredes múltra tekint vissza, éghajlati szempontból azokat a vidékeket tekintik megfelelőnek a száraz gazdálkodás szempontjából, ahol a Szeljaninov-féle hidrotermikus koefficiens értéke sokévi átlagban eléri az 1-et. (Ennek kiszámítása úgy történik, hogy a tenyészidőszak alatti csapadékemennyiséget 10-zel szorozzuk és osztjuk a tenyészidőszak alatti napi átlaghőmérséklet összegével.) Kecskeméten az 1901—1964 között értékelt 60 évjárat hidrotermikus koefficiense 0,97, a szélső értékei viszont 0,42 (1947) és 2,02 (1915) között ingadoztak. 60 évből 37-ben a hidrotermikus koefficiens értéke nem érte el az 1-et. Tehát az évek többségében a vízellátottság nem kielégítő. Emellett a száraz esztendők gyakran sorozatosan következnek egymás után. így pl. az 1945 utáni nyolc esztendőben a hidrotermikus koefficiens értéke 1 alatt maradt. A Duna—Tisza közti szőlőterületen az egyenetlen csapadékelosztás káros hatását a rossz vízgazdálkodási homoktalaj is fokozza. A tokajhegyaljai borvidéken, Tarcalon 60 év alatt (1901—1943, 1946—1962) csak 20 alkalommal volt 1 alatti a hidrotermikus koefficiens értéke, viszont 59 esetben fordult elő olyan időszak, amikor a tenyészidőszak alatt 30 napnál hosszabb periódusban nem hullott 5 mm-t elérő csapadék. Ez alól mindössze 17 év volt kivétel. Az említett adatok azt mutatják, hogy az egyenetlen csapadékelosztás bizonyos mértékig hazánkban is indokolja a szőlő öntözését. A csapadékhiány káros következményei a szőlőtermesztésben A csapadék hiánya által okozott károk az esetek többségében nem jelentkeznek olyan szembetűnően, mint az egynyári növények termesztésekor, még a rendszerint rossz vízgazdálkodású talajokon sem. Ilyen helyeken a szőlőtőke vegetatív szervei és a környezet között egy egyensúlyi helyzet alakul ki, ami gyengébb növekedésben nyilvánul meg. A metszéskor választott megterhelést is ehhez kell alakítani, de ennek következménye alacsony termésátlag lesz. Ela viszont a szőlőtőkéket a metszés alkalmával túlzottan megterhelik jelentős aszálykár lehet a következménye. A szőlő öntözve buja lombozatot fejleszt, a gyökerek a felszínhez közelebb helyezkednek el. Az átmeneti szárazságot az ilyen ültetvény hamarább megérzi. Hervadás jelenségeit észlelhetjük még fiatal telepítéseken is, ahol a gyökérzet még nem tudta kellőképpen behálózni a talajt. Száraz viszonyok között, ha az előző évi csapadék nem volt elegendő, a rügyfakadás egyenetlen és vontatott lesz, különösen akkor, ha tél folyamán a talaj nem töltődik fel nedvességgel. Ez elsősorban rossz vízgazdálkodású kötött talajon következhet be. Rügyfakadás után a szőlőtőke első reagálása a hosszantartó szárazságra a hajtások növekedési ütemének csökkenésében nyilvánul meg. A levelek színe sötét szürkészöldre változik. Ehhez csatlakozik a hajtáscsúcsok közelében levő kacsok, meg az alsó levelek száradása. Hosszantartó szárazság esetén a bogyókban levő víz a levelekhez vándorol, és a fürtök fonnyadni kezdenek. Kisebb károsodáskor kényszerérésre utaló jelenségek lépnek fel: a bogyók a szokottnál apróbbak maradnak, lé- és cukortartalmuk is kevesebb az átlagnál, savtartalmuk viszont növekszik. 345
