Az öntözés kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1968)
Az egyes kultúrák öntözése - IV. Gyümölcsök öntözése
öntözés. A legjobb vízhasznosulást azonban a még technikailag megoldatlan és költséges altalajöntözés jelentené. A gyümölcstermesztés fejlődése a teljesen földbe épített rendszerű nyomócsöves öntözési megoldások irányába mutat. Ezt indokolja az is, hogy az intenzív gyümölcsösök kifejlődött korban, de előbb is; keresztirányban szinte áthatolhatatlan falat képeznek. A berendezések áttelepítése így az ültetvény károsítása nélkül nem vagy nagy kerülővel és költséggel oldható csak meg. Téli alma A téli alma a többi gyümölcsfajhoz viszonyított területnagyságát figyelembe véve az egyik legjelentősebb, fogyasztási értékét tekintve pedig — mind hazai, mind export-szempontból — a legértékesebb gyümölcsfajunk. Hazánkban a csapadékosabb, hűvösebb, párásabb levegőjű területeket tekinthetjük termesztésére optimálisnak. Fő termelési körzetei az ökológiai igényeit leginkább megközelítő nyugati — Zala-, Vas-megyék, az észak-magyarországi hűvösebb vidékek és Szabolcs-Szatmár megye. Ezeken kívül az utóbbi időben főleg a Duna—Tisza közén jelentős területeken alakult ki télialma-termesztés. A dunántúli termőtáj vízellátási szempontból a legkedvezőbb a téli alma termesztésére. Az évi és a tenyészidő alatt lehullott csapadék mennyisége itt a legmagasabb. Jó víztartóképességű kötött talaja is jelentős tárolt vízmennyiséggel segíti a téli alma nyári vízellátását. A Nyírségi táj télialma-termesztési feltételeit kevesebb csapadéka és kedvezőtlen talajadottságai nagymértékben rontják. A Duna—Tisza közi termesztési táj természeti viszonyai elégítik ki általánosságban legkevésbé a télialma-termesztés feltételeit, mert a tenyészidő alatti magas hőmérséklet és alacsony légnedvesség nagyobb vízfelhasználásra készteti a fákat. Ugyanakkor a kevés csapadék és a telepítésekre elsősorban felhasznált futóhomoktalajok alacsony hasznosítható vízkészlete a gyümölcsfák vízigényét általában nem képes fedezni. Gazdaságos üzemi gyümölcsösök itt az olyan mély fekvésű területeken alakultak ki, ahol a megfelelő magasságú talajvízszint kielégíti a fák vízszükségletét. A rétegvizek feltárását (csőkutas öntözés) követően az új telepítésű gyümölcsösök jelentős része már öntözhető a Duna—Tisza közén. A természeti körülmények előbbi mérlegeléséből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a Duna—Tisza közén szinte rendszeres, a Szabolcs-Szatmári és Nyugat-Magyar- országi termőtájon pedig kisebb mértékű öntözésre van szükség. Ez azt jelenti, hogy a fenti sorrendnek megfelelően tájanként, hozzávetőlegesen egy-két öntözéssel kevesebbel oldható meg a téli alma vízellátása. 117. táblázat. A télialma-termesztési tájak éghajlati jellemzői Termesztési táj (adatszolgáltató meteorológiai állomás) IV- IX. hónap 50 évi átlaga Csapadék összesen, mm napi középhőmérséklet, C° relatív páratartalom, % 1. Dunántúli (Szombathely) 426 16,2 73 2. Szabolcs-Szatmári (Nyíregyháza) 355 17,0 71 3. Alföldi (Kecskemét) 311 17,6 66 22* 339
