Árvízvédelem, folyó- és tószabályozás, víziutak Magyarországon (OVH, Budapest, 1978)
A) Árvízvédelem - I. Az árvízvédelem hidrológiája
ban ugyanakkor északi, északkeleti szélirányok a jellemzők, amely hasonlóan Kelet-Európábán is általános és itt kontinentális jellegű éghajlatot és erős lehűlést okoz. Ezzel szemben a Földközi-tenger vidékén az erős vízszintes tagoltság miatt a felmelegedéskülönbségek és ennek következtében fellépő légnyomáskülönbségek ciklonképződéshez vezetnek, ami váltakozó időjárást von maga után. Télen az Alpoktól északra levő területeken erősebben kifejlődik az óceán és a szárazföld közötti ellentét. Ezen a területen a hőmérsékletcsökkenés Ny-ról K-i irányban erőteljes. Bár megjegyezhető, hogy az Alpoktól É-ra levő területeket télen és nyáron is óceáni légtömegek árasztják el és ez minden évszakban jelentős mennyiségű csapadékot eredményez.. A Földközi-tenger sajátos klímatartományában a légnyomásviszonyok- ból következik, hogy ott a nyár száraz, a tél viszont csapadékos. A nyári félévben a nagy kontinentális légnyomási minimum hatására az Észak-Atlanti-óceán felett az izlandi minimum összezsugorodik és Észak-Európa is az azori maximum hatása alá kerül. Ezen a réven egész Észak-Európában nyáron is óceáni szelek fújnak. Ugyanakkor Dél-Európa régiója, főleg Észak-Afrika és Elő-Ázsia felé tartó légáramlások uralma alá jut. E területen a csapadékot szállító ciklonok többnyire kimaradnak. A dunai vízgyűjtő rendszer területén az évi csapadékmennyiség általában az óceántól való távolsággal csökken, de a domborzati viszonyok igen jelentős módosulást is eredményezhetnek. A sokévi átlagos csapadékeloszlás alapján három jellegzetes csapadékgyűjtő régiót tudunk megjelölni klimatikus értelemben is a Duna vízgyűjtőjében: a Felső-Duna vízgyűjtője, amely csapadékalakulás szempontból a nagyobb csapadékú Alpok vidékét és a kevesebb csapadékmennyiségű dombsági és medencék területét foglalja magába. A csapadékmegoszlás is, de a mennyiség is lényegesen különbözhet a területen, általában 600—1200 mm körüli csapadékkal számolhatunk nevezett rendszerben. A Közép-Duna vízgyűjtője (Dévény—Vaskapu között) csapadékossága szintén jellegzetes megoszlást mutat. A mediterrán éghajlati hatásra többnyire időben változó csapadéktevékenységet észlelhetünk az átlagoshoz viszonyítva. E területen főleg a kontinentálitás fejeződik ki a csapadék területi alakulásában. Viszonylag kis csapadékú régió, az évi érték 500—800 mm között van. Az Alsó-Duna-szakasz vízgyűjtője jellegzetesen kontinentális éghajlatú zóna, 600 mm alatti csapadékkal. A csapadék éven belüli megoszlása a három fő éghajlati zóna hatására alakul ki, de a domborzati viszonyok jelentős módosítást okozhatnak, így pl. a Duna felső vízgyűjtő rendszerében a kontinentális jellemvonást az Alpok orográfiai domborzati viszonya jelentősen módosítja. A magas hegység a peremvidékek felől érkező légtömeghatásokat jelentősen átalakítja és úgynevezett alpesi éghajlati sajátosság képződik. Ez különösen a következőkben fejeződik ki: a magassággal a levegő elnyelőképessége csökken és különösen télen tapasztalható, hogy a környezet hó- és jégtömegeivel a besugárzás erőssége az albedó hatására felerősödik. A meredek lejtőkön a közvetlen besugárzás megtöbbszöröződik, s a napos és árnyékos oldalak között a lényeges különbség még a növényzet jellegében is erősen jelentkezik. Általában itt az évi középhőmérséklet egy fokkal történő 12
