Árpási Zoltán: Mosonyi Emil a vízépítés professzora (Kossuth Kiadó, Budapest, 2006)

Előszó

Előszó

A víz és a vízépítő mérnök

A víz minden élet szülőhelye és nélkülözhetetlen eleme.

A víz tápláló, romboló és építő. Misztikus és megtisztító.

A folyóvölgyek és tavak partja nagy civilizációk bölcsője. Talán az Indus és a Brahmaputra, a Tigris és az Eufrátesz, a Sárga folyó és a Jangce, a Nílus, a Titicaca találhatók a hosszú sor elején. Érdekesnek tűnik, de nem alaptalan az a megállapítás, hogy a földkerekség legszebb fővárosai, nagyvárosai folyópartra települtek, így Budapest, Bécs, Belgrád, Pozsony, Prága, Párizs, Berlin, Róma, Amszterdam, London, Varsó, Krakkó, Moszkva, Kijev, és folytatható még sokáig a sor, pedig még csak Európánál tartunk.

A víz stratégiai elem, amiért háborúk folytak az emberiség történetének kezdetétől, és lehet, hogy így lesz a jövőben is.

A víz olyan energiaforrás, mely nem szennyezi környezetét, melynek használata nem csökkenti Földünk ásványkészleteit, mely olcsó és felhasználása után sem vész el az emberiség számára, amit tudunk már az ókortól. Hajtottak vízzel malmokat, fújtatókat a kohókhoz, majd a XIX. század végétől villamos erőműveket.

A természettel mindig racionális kapcsolatban álló kínaiak mitológiájukban a nagy árvizet nem isteni büntetésnek tekintették, hanem spontán természeti csapásnak, és az isten-ember Kun gátakat épített magától duzzadó csodaföldből, majd Jü nevű fia csatornákat, melyeken a vizet a tengerbe vezette és lecsapolta a mocsarat, lápokat, földművelésre alkalmassá téve a talajt. Szerintem ők a vízépítő mérnökök ázsiai ősei.

A fentieket majd mindenki tudja, és majd mindenki egyetért vele. Akkor talán ebből az következne, hogy a víz lelkét ismerő, a vizet szabályozó, irányító, energiáját kinyerő, a romboló hatásától megvédő műszaki szakembereket, ha nem is mitikus, de megkülönböztetett tisztelet övezi. Ez a XIX. században még fellelhető volt, azonban a XX. században a műszaki értelmiség számának növe5