Árpási Zoltán: Mosonyi Emil a vízépítés professzora (Kossuth Kiadó, Budapest, 2006)

Második beszélgetés

Második beszélgetés- A diploma megszerzése után az egyetemen maradt?- Ez kalandos történet. Ne felejtse el, hogy a '30-as években, különösen abban az időben, amikor végeztem, Magyarországon olyan mély gazdasági válság volt, hogy mérnökök és orvosok örültek, ha havat lapátolhattak órabérért Budapest utcáin. Borzasztó állás- talanság uralkodott minden területen.

Amikor az egyetemi diploma megszerzése után hazamentem Érdre - közben ugyanis Budapestről kiköltöztünk egy kis házba, amit én magam építettem -, tanácsot kértem édesapámtól, hol kezdjem a pályát? Azt mondta, annyit tud segíteni, hogy ősztől felvesznek a posta-főigazgatóság műszaki osztályára munkásnak, abba a csoportba, amelyik telefonpóznák felállítását végzi. Elkezdek dolgozni, aztán később munkásfizetéssel ugyan, de valamilyen számítási feladatot is kaphatok az irodában. Mondanom sem kell, roppant boldog voltam, mert az állástalanság borzasztó. A háború utáni nemzedékek szerencsére nemigen tudták, milyen érzés ez. Sajnos mára megváltozott a helyzet, az állástalanság az egész világon ismertté vált. Amikor 1965-ben Németországba kerültem, keresték, sőt külföldről hívták, csalogatták a munkásokat, ma már viszont több, mint négymillió a munkanélküliek száma. Csak annyiban jobb a helyzet, hogy a harmincas években a munkanélkülinek - még Németországban is - koldulnia kellett, míg manapság segélyt kap.

Visszatérve az elhelyezkedésemre, ültem Érden, élveztem a nyár boldog örömeit és barátkoztam a gondolattal, hogy ősztől telefonpóznákat állítgatok. Egyszer csak érkezett egy levél a Műegyetemről, Rohringer Sándor professzortól. Kibontottam, s a következő állt benne: „Édes fiam - valahogy így kezdte -, Szily József tanársegédem Amerikába megy tanulmányútra, egy évre. Úgy döntöttem, meghívlak a helyére tanársegédnek."

40