Alkalmazott hidrobiológia (MAVÍZ, Budapest, 2007)
17. Toxikológia
Toxikológia 549 17.1. táblázat: A toxicitás fokozatai (Felföldy 1974,1984) Fokozat Jellemzés %TLM 0 Nem mérgező Nincs válasz 1 Gyengén mérgező >100 (válasz < 10%) 2 >100 (válasz < 10-50%) 3 100-50 4 Közepesen mérgező 50-10 5 10-1 6 Erősen mérgező 1-0,1 7 0,1-0,05 8 0,05-0,01 9 Igen erősen mérgező <0,01 Megjegyzés: TLM = Tolerantia Limes Medialis = a közepes tűrés határa = TL50. A közepes tűrés határa valamely méreg vagy más hatás - hőmérséklet, sugárzás, vízmozgás, stb. olyan mennyisége, amely a kísérleti időn belül a tesztélőlények felét elpusztítja, vagy a mért életjelenségnek - légzés, fotoszintézis, enzimaktivtás, stb. erősségét felére csökkenti. 17.2 A TOXIKOLÓGIA ÖKOLÓGIAI ALAPJAI A toxikológiai vizsgálatok egyik ökológiai alapja az élőlények tűrőképessége, tűrésspektruma a különböző méreganyagokra (vö - 3. és 7. fejezet). Vannak olyan anyagok, amelyek kis mennyiségben szükségesek az élőlények számára, nagyobb mennyiségben pedig mérgezést okoznak (pl. arzén, nitrát, ammónia, de számos nehézfém is ide tartozik). Más anyagok (pl. a szintetikus szervesanyagok) az élőlények életműködéséhez nem szükségesek, sőt, kifejezetten zavart okoznak az anyagcserében, vagy a genetikai állományban (THM-ek, PAH-ok, EDSL anyagok, stb.). Ezek között vannak a VKI szerint „elsőbbségi anyagokénak nevezett különösen veszélyes vegyületek (a „piszkos 33" lista), amelyek kimutathatósága a vizekben nem fér össze a víz jó állapotú minősítésével. Az élő szervezetek tűrés spektrumán alapul a bioindikációs képességük. A bioindikáció fogalmát a 3. fejezetben már ismertettük. A bioindikáció lényege a környezeti hatások és változások jelzése élőlények segítségével. Bioindikációs célokra a gyakorlatban csak meghatározott fajok használhatóak ezeket indikátor fajoknak nevezzük. Az indikátor fajok két típusát különböztetjük meg:
