Alföldi László - Kapolyi László (szerk.): Bányászati karsztvízszint-süllyesztés a Dunántúli-középhegységben (MTA, Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest, 2007)
3. Csepregi András: A karsztvíztermelés hatása a Dunántúli-középhegység vízháztartására
- a budapesti termálkarszt források (a langyosvízi ágban 1960-as évektől hozam-csökkenés). A különböző szerzőknek a források eredeti hozamára vonatkozó adatai meglehetősen nagy szórást mutatnak, részben a mérések pontatlansága, részben a hozamok természetes ingadozása miatt. Az irodalmi adatokat áttekintve, a Zámolyi-forrásnál 5 m3/perc, a tatai forráscsoportnál 80 m3/perc, a sárisápi-eszter- gomiaknál 10 m3/perc, a budapesti hévforrásoknál 40 m3/perc eredeti hozamértéket tekintünk megalapozottnak (Papp F. 1941, Szádeczky- Kardoss E. 1941). Az így kapott összesen 135 m3/perc eredeti forráshozam 30 mYperccel kevesebb az átlagosan beszivárgó és a területre áramló hozam összegénél. Eredeti állapotban a különbség részben a fedőrétegvizes tárolókba, részben a Dunába szivárgott. A Vértestől DK- re, a karsztra települő felsőpannon homok, ill. szarmata képződményekbe való átadódás (amelyet a Zámolyi-medence egykori vizenyős területei is jeleztek), Esztergomnál és Budapestnél a karsztvíztároló erózióbázisába, a Dunába való átadódás, az ún. szökevényforrások működése révén régóta ismert. Az átadódások hozama a becslések, ill. modellszámítások alapján az ÉK-i részen elérhette az említett 30 m3/perc-et. A Vértes hegységtől ENy-ra, Oroszlány- Pusztavám környékén a triász főkarsztvíztároló fedőjében a kréta korú mészkövek önálló „függő" karsztemeletet képeznek, amelyben a vízszintek 60-80 m-rel magasabbak a főkarsztvíztároló nyugalmi szintjénél. A harmadkori medenceüledékben az eocén mészkövek az egyes szénmedencék környékén részben a főkarsztvíztárolóval közvetlenül összefüggő fedőkarsztot, részben attól elkülönülő, függő karsztvízemeletet alkotnak. Több budapesti hévforrás, mint a Józsefhegyi-források, Briindl-forrás is az eocén kori mészkőből fakad. Az oligocén képződmények agyagos, márgás kifejlődésük következtében, részben a hasonló jellegű eocén korú rétegsorozattal együtt, a főkarsztvíztároló és a fedő lokális víztartók, vagy a felszíni vizek között vízzáró össz- letnek tekinthetők. Lényeges szerepet játszanak a medence területeken az ún. alááramlási pályák kialakulásában. A miocén alul törmelékes, felül mészköves rétegsorozata lokális víztartót alkot, de ahol közvetlen érintkezésben van az alaphegység karsztos tömegével, pl. a Vértestől DK-re fekvő medenceterületen, ott az észlelt vízszintcsökkenések hatására és a modell vizsgálatok szerint is jelentős vízkészlet áramlik át a karsztba. A nagy vastagságú miocén andezit felszínén, a Dunazug-hegységben, főként a repedezett, vagy durvább piroklasztikumos kőzetbe leszivárgó csapadékvizek a tufás összleten, vagy lávapadokon tovább szivárogva, többnyire kis hozamú forrásokon lépnek felszínre. A vulkanikus területen fakadó források nagy száma miatt valószínűtlen a vulkáni összlet vizeinek a mélyebb víztartók felé való kapcsolata. A felsőpannon homokrétegek általában önálló rétegvízemeletet képeznek, de a hegységperemi kifejlődései tagozatai közvetlenül a triász alaphegységre települve, potenciális utánpótlást jelenthetnek a karsztvíztároló felé. 3.4. Karsztvízkivételek és forráshozamok A forrásokon természetes állapotban elfolyó vízhozamokról csak szórványos adatokkal rendelkezünk. A főkarsztvíztároló természetes állapotát csak a karsztvízveszélyes bányászat kezdetéig, tehát a múlt század elejéig őrizte meg. A bányászati és egyéb vízkivételek azonban az 1950-es évekig nem haladták meg a természetes utánpótlás ingadozásának mértékét, így észrevehető változást a karsztvíz szintjében, vagy a források hozamában alig okoztak, vagy hatásuk szűk területre korlátozódott (pl. Dorog környéke). A bányászat intenzív fejlesztésével együtt épült ki a mintegy 100 forrást magában foglaló mérőhálózat és ekkor mélyültek a karsztvízszint észlelő-hálózat első kútjai is. A forrásfakadási szintek, és az első észlelőkutak mért adatai alapján szerkesztettük meg a főkarsztvíztároló eredeti állapotát jellemző karsztvízszint térképet (21. ábra). A bányák víztelenítése között az a lényeges különbség, hogy a szénbányászatban nagyrészt passzív-preventív víztelenítés során fakadt, vagy fakasztott karsztvizet emeltek, a bauxitbányákban pedig vízaknák, vízvágatok kihajtásával, és/vagy kutak lemélyítésével a művelésbe vont bauxittelepek alá süllyesztették a karsztvízszintet (aktív víztelenítés). Mindkét esetben a kiemelésre kerülő karsztvíz mennyiségét vízórák adataiból, vagy gyakrabban a szivattyú-teljesítményekből számolták. Az egyes vízaknák, bányaüzemek vízemelésének alakulásáról az illetékes Vízügyi Igazgatóságoknak 84
