Alföldi László - Kapolyi László (szerk.): Bányászati karsztvízszint-süllyesztés a Dunántúli-középhegységben (MTA, Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest, 2007)
3. Csepregi András: A karsztvíztermelés hatása a Dunántúli-középhegység vízháztartására
3. A KARSZTVIZTERMELES HATASA A DUNANTULI- KÖZÉPHEGYSÉG VÍZHÁZTARTÁSÁRA Csepregi András 3.1. Áttekintés A Dunántúli-középhegység főkarsztvíztárolója 10 000 km2-t meghaladó területével az ország legnagyobb karsztos víztartója. A Hévízi-tó és a budapesti fürdők gyógyvizei, a tapolcai Malomtó, a veszprémi Séd, vagy a tatai Fényes-források mind ugyanebből az összefüggő víztartóból kapják vizüket. A tárolóra mélyült és kiváló minőségű ivóvizet adó nagyszámú vízműkéit, a nyirádi, tatabányai vízvágatok és vízaknák, amelyek a hozzá kapcsolódó regionális hálózatok vízbázisai, ugyanezt a tárolót csapolják meg. A szén- és bauxitbányák művelésekor a karsztvíztárolóból betörő víz is fenyegető veszélyt jelentett a bányákra. A karsztvíztároló csaknem természetesnek tekinthető vízforgalmát az 1950-es évektől egyre intenzívebbé vált, a karsztvízveszélyes bányák biztonságát szolgáló vízemelések alapvetően átalakították. Az 1951-1990 közötti időszakban a bányászat által több térségben koncentráltan kitermelt kb. 10 milliárd m3karsztvíz jelentősen meghaladta a helyi és a regionális utánpótlódás mértékét, nagymértékű vízszint- süllyedést okozott a karsztvíztárolóban, és sok nagyhozamú karsztforrás elapadásához vagy hozamának csökkenéséhez vezetett. A középhegységi főkarsztvíztároló területén gyakorlatilag csak a Hévízi-tó, a budapesti termális források, a Balaton-felvidéki és a Veszprém-Oskü környéki források nem apadtak el, bár hozamuk időnként ezeknek is kritikusan lecsökkent. Az 1966-1989 közötti időszakban a bányászati víztermelés rendre meghaladta az általunk számított átlagos beszivárgás 500 m3/perc körüli értékét. A vízmű-, termál- és egyéb célú kutak vízkivételei, valamint a források hozamát is fi- gyelembevéve a vízkivétel mintegy 60%-kal haladta meg a számított utánpótlódást. A tárolóból fakadó hideg- és melegvizű források hozamának, a karsztvíz szintjének, a bányászati- és ivóvízcélú vízkivételek hozamának rendszeres mérése már az 1950-es években megkezdődött. Abban az időben épült ki a forrásmérőhálózat, és az első karsztvízszint-észlelő kutak is akkor mélyültek. A karsztvíztúltermelés nyomán a tárolóban megindult nyomáscsökkenés megfigyelésére 1968-ban kezdődött a karsztvízszint-észlelőháló- zat kiépítése. A fokozatosan bővülő hálózat jelenleg több mint 230 működő észlelőkútból áll, nagy részük regisztráló műszerrel van felszerelve. Az észlelőkutak mérési idősorai, a termelőkutakban végzett vízszintmérések adatainak összegyűjtésével, a VITUKI-ban 1968-tól, évente kiadásra került a Dunántúli-középhegység karsztvízszint térképe. A térkép mellett változó rendszerességgel részletes értékelő jelentés is készült a tároló utánpótlódását meghatározó csapadék- és számított beszivárgási viszonyokról, a vízkivételek és nyomásviszonyok alakulásáról. Az 1990-es évektől megszűntek, ill. csökkentek a bányászati víztelenítések, ezért a középhegység területén megindulhatott a karsztvízkészletek regenerálódása. Az utóbbi években a bányászati vízkivételek drasztikus csökkenésével, és a karsztvíztárolóban megkezdődött regenerálódás nyomán a karsztvízkészlet túltermelésével kapcsolatos aggodalmak megszűntek. A kétségtelenül regenerálódó készlet mellett is még legalább tíz-tizenöt év kell az új egyensúlyi állapot kialakulásáig, amely a már meglévő vízigények kielégítése miatt sem érheti el, csak megközelítheti a régi természetes állapotot. A korábbi bányászati objektumok ivóvízcélú termelésének mennyisége napjainkra lényegében megegyezik az egyéb, egyedi kutakból, forrásfoglalásokból történő ivóvíztermelés mértékével. A víztermelés csökkenésének kimutatható hatása elsősorban a vízszintek, és a nyomások jelentős emelkedésében, az alacsonyabb szinteken fakadó forrásoknál a hozamok növekedésében, ill. egyes körzetekben, pl. Tata térségében néhány forrás újbóli megindulásában mutatkozott. A Dunántúli-középhegység karsztos tárolója, az ún. főkarsztvíztároló vízháztartásában az utóbbi évtizedekben részben természetes, részben az emberi beavatkozások hatására lényeges változások következtek be. A változá77
