Alföldi László - Kapolyi László (szerk.): Bányászati karsztvízszint-süllyesztés a Dunántúli-középhegységben (MTA, Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest, 2007)
3. Csepregi András: A karsztvíztermelés hatása a Dunántúli-középhegység vízháztartására
sokról, a visszatöltődés várható alakulásáról, vízmérleg- és modellvizsgálatáink alapján szándékozunk képet alkotni. A vizsgálatok magukba foglalják a Balaton-felvidék karsztrendszerét is, bár ezt a területrészt vízföldtani szempontból önálló, sekély mélységű kisebb víztartók tagolják, amelyek hidraulikailag függetlenek a fő- karsztvíztárolótól. A tárolóban az 1950-es években mért karsztvízszintek és forráshozamok áttekintésével, a még természetesnek tekinthető állapotot jellemezhetjük. Ezt követően a tároló vízmérlegelemeinek a meghatározásával foglalkozunk, bemutatva a vízmérleg alakulását az elmúlt több mint 50 évre visszatekintve. Végül hegységterületenként értékeljük a tárolóban bekövetkezett változásokat, és a modellvizsgálatok alapján előrejelzést adunk a tároló visszatöltődésének várható menetére és következményeire vonatkozóan. A Dunántúli-középhegység vízháztartásának változását a vízmérleg dinamikus egyensúlyának felbomlása jelzi, aminek megértéséhez a mérlegelemek vizsgálata nélkülözhetetlen. A bekövetkezett változásokat hegységrészenként, ill. a forráscsoportok vízgyűjtő területei szerint is meghatározhatjuk. A tároló visszatöltődésének várható menetére és következményeire vonatkozóan a vízszintmérések és a modellvizsgálatok alapján tudunk előrejelzést adni. 3.2. A főkarsztvíztároló utánpótlódása A nyílt, karsztos felszínre lehulló csapadék kőzetbe leszivárgó hányadát tekintjük a karsztos tárolók utánpótlásának. A főkarsztvíztárolót alkotó, jórészt felsőtriász karbonát összlet felszínére hulló csapadék 20-40% körüli hányada beszivárog, jelentős része elpárolog, egy kis része pedig a felszínen lefolyik. A beszivárgó hányadot, ami a csapadék éven belüli eloszlásának és mennyiségének függvényében változik, beszivárgási százaléknak nevezzük. Tipikus, klasszikus karsztterületeken, ahol a leszivárgó víz oldó hatása következtében a repedések mentén nagyobb üregek, barlangok, a felszínen pedig töbrök, dolinák alakulnak ki, az utánpótlódás számításánál figyelembe kell venni az itt összegyűlő és elnyelődő vízhozamot is. A Bükk-hegység és az Aggteleki-hegység karsztfennsíkjain nagy számban találunk ilyen karsztos mélyedéseket, amelyekben elnyelődő víz a tároló utánpótlódásában szintén szerepet játszik, de aránya a mérések szerint az 5—10%-ot nem haladja meg (Maucha L. 2000). A klasszikus karsztterületekre általában jellemző a kettősség, ami a kőzettest mikrorepe- dezettsége és a barlangjáratok eltérő hidraulikai tulajdonságaiból következik, a barlangosodó rés- porozitás, a vízszállítóképesség és az utánpótlás vonatkozásában egyaránt megmutatkozik. A középhegységi főkarsztvíztároló nagy részét alkotó Fődolomit, sőt még a Dachsteini mészkő hidraulikai tulajdonságai a porózus rétegekhez hasonlóan a kőzetre jellemző porozitással, vízszállítóképességgel leírhatók. A középhegységi tároló csak gyengén karsztosodott, ami a tipikus karsztjelenségek és a karsztos felszínformák hiányában egyaránt megmutatkozik. A dolomitos tárolórészeken más karsztos területekhez képest kevés barlang van, a másutt jellemző víznyelők, dolinák, töbrök itt legfeljebb csak alárendelt szerepet játszanak. Ennek megfelelően a területen lévő karsztforrások sem mutatják azokat a jelenségeket, amelyek az erősen karsztosodott, fejlett járatrendszerrel, víznyelőkkel rendelkező karsztforrások sajátjai, mint a csapadékos időszakot követő, több nagyságrendben emelkedő hozamok és ezt követő kiürülések, ill. ezzel párhuzamos vízminőségi változások. Amíg a fejlett járatrendszereket tartalmazó karsztterületeken a beszivárgási időszakokban a járatokban kialakuló felszín alatti lefolyás következtében a forrásoknál gyakran árvízi hozamok alakulnak ki, addig a dolomitos tárolóknál ugyanez a karsztvízszint emelkedésében jelentkezik, a források hozama pedig csak ezt követően, a megnövekedett víz- szintesés következtében kezd emelkedni. Ezért a forrás hozama időben elhúzódva, és kisebb mértékben változik. A középhegységi főkarsztvíztároló forrásaira jellemző a lassú, kiegyenlített hozamváltozás, valamint az, hogy az intenzív beszivárgási időszakok vagy szárazabb évek hatása csak késleltetve és ellapultan jelentkezik. 3.2.1. Beszivárgási területek A főkarsztvíztároló utánpótlódásában meghatározó a területi beszivárgás, amit a beszivárgási területek és a beszivárgási intenzitás szorzatából határozunk meg. Ez utóbbi az időegység alatt beszivárgó vízoszlop magasságot jelenti. 78
