Alföldi László - Kapolyi László (szerk.): Bányászati karsztvízszint-süllyesztés a Dunántúli-középhegységben (MTA, Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest, 2007)
1. Alföldi László: Szén- és bauxit-készletek a karsztvízszint alatt
A 4. pont rögzíti, hogy „a többéves beszivárgási hiány és a térségi hosszú idejű átlagos karsztvíz után- pótlódás többéves túllépése szükségessé teheti, hogy 1990 után az eddig megállapítottaknál kisebb legyen a vízkivétel a K-i térségben". 1988-ban a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) szakértő bizottsága, majd 1989-ben a KVM és a Szociális és Egészségügyi Minisztérium közös szakértő bizottsága jelentést készített az Állami Tervbizottság részére a víz- gazdálkodás és a bányavízvédelem felülvizsgálatáról. Az ÁTB többek között ezek alapján döntött egyrészt a Csordakút, Mány, nagyegyházai szénbányák, majd a nyirádi vízveszélyes bauxitbányák bezárásáról és a vízemelés csökkentéséről. A jelentés legfontosabb következtetése, hogy a fő-karsztvíztároló rendszerének terhelése 180-220 m3/perc-cel nagyobb mint a megújuló vízkészlet, következésképpen az akkor már jól ismert regionális karsztvíz-süllyedés megállítására és a további károk megakadályozására a bányászati víztermelést mérsékelni kell. Erre való hivatkozással a K-i térségben az eocén szénbányászat, a Ny-i térségben a bauxitbányászat víztermelésének a csökkentését irányozták elő. A csapadékszegény időszak beköszöntővel a K-i térség karsztvíz utánpótlására egyre kevesebb víz szivárgott be és kitermelési limit felülvizsgálata során a 230 m3/perces limitbe már nemcsak a hévforrások utánpótlódását, hanem a dorogi vízakna, a tatabányai vízakna és a budapesti kutak vízhozamát is beszámolták. így a térség bányászatának 118 m3/perc maradt, akkor, amikor egyedül a nagyegyházai bánya várható vízhozamát 130-140 m3/percre becsülték. Ilyen körülmények között aktív víztelenítés már szóba se jöhetett, de új bányászati eljárások és az instantén védelem alkalmazásával legalábbis műszakilag a feladat még megoldhatónak látszott. A nyirádi bauxitbányák bezárásával felmerülő gazdasági, foglalkoztatási, ökológiai problémák kezelésének kérdésével az 1989. július havi Minisztertanácsi Előterjesztésben (Horváth F. és Maróti L.) a bányabezárások hatását a ba- uxittermelésre, a bauxit, ill. timföld ellátás és a dolgozók foglalkoztatására való vizsgálatokkal külön pontban foglalkoztak. Számítottak a tó vízhozamának növekedéséből várható ökológiai állapot javulására, az eredeti helyzet megközelítésének irányára, foglalkoztak az érintett vízfolyásoknak (Egervíz, Tapolca, Viszlói-, Világos-, Lesence-patak) a bányavíz bevezetés elmaradása miatt bekövetkező vízgazdálkodási és ökológiailag hátrányos következményeivel, az ivóvíz-ellátásban fellépő hiányok pótlásának szükségességével, az érintett vízfolyásokon lévő vízhasználatok megszüntetésének következményeivel, a szennyvíztisztítás nehézségeivel és mindezek költség kihatásaival. A Minisztertanács 1989. április 20-án döntött. „A Minisztertanács figyelembe véve a bányászat következtében a Dunántúli-középhegység térségében megbomlott vízháztartás káros környezeti hatásait, a Hévízi-tó állapotának kritikus helyzetét, a gyógyító jelleg megőrzésének prioritását, úgy rendelkezik, hogy - gazdasági és környezeti szempon tokra figyelemmel - a nyirádi bauxitbányák bezárásának előkészítő munkálatait haladéktalanul meg kell kezdeni, s a jelenleg működő bányákban a bauxittermelést 1990. június 30-ig meg kell szüntetni." A nyirádi karsztvízszint alatti bányászkodás gyors megszűntetésével kb. 3-4 milliárd forint költségigény merült fel, nem számítva a több száz munkahely rövid időn belüli megszüntetésének költségeit. Az előterjesztést a Minisztertanács 1989. áprilisi ülésén elfogadta. A Minisztertanács határozatainak végrehajtásának keretében a MAT azonnal elkezdte az érintett üzemek felszámolását. Mivel a bezárás rövid határideje gyorsított ütemű letermelés esetén is közel kétmillió tonna igen jó minőségű bauxit kitermelését nem tette lehetővé, ezért intézkedéseket dolgoztak ki a bauxit ellátás biztosítására, kisebb külfejtések és a még karsztvízszint fölötti készletek termelésbevonására. Az 1989. áprilisi minisztertanácsi döntés, a bauxitbányászat kapkodó bezáratása, a teljes kifejlődésében kimutatható közvetlen veszteségen túl a magyar bauxitbányászat, a timföld-termelés és végső fokon a magyar alumíniumipar megszüntetéséhez vezetett. Az MAT döntés nem gazdasági, hanem egyoldalú, a környezetvédelmi türelmetlenség által kiprovokált politikai döntés volt. A nyirádi bányászatnak már csak három évre lett volna szüksége ahhoz, hogy az ott feltárt kitűnő minőségű, a gyengébb minőségű bauxit-készletek feljavítására alkalmas készleteket gazdaságosan letermelje, és ez alatt az idő alatt felkészüljön további karsztvízszint feletti telepek feltárására és termelésbe vonására, továbbá a nagyegyházai két-, ill. háromtermékes bányászkodás előkészítésére. A bányászat elkezdte a felkészülést a hátrányos következményeknek bányászati módszerekkel való kordában tartására, és a Hévízi-tó állapotának ideiglenes konszolidálására. 24
