Ágoston István: A nemzet inzsellérei. Vízmérnökök élete és munkássága XVIII–XX. sz. (Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság, Szeged, 2001)
Beszédes József
Vas megyében például több kisebb vízfolyást szabályozott, völgyeket szárított ki, vízi malmokat igazított. Közben a Kapos szabályozását magába foglaló terveket is elkészíti. Alig több mint harminc évesen, 1819-ben megválasztják a Sárvízi Csatorna Társulat igazgató főmérnökévé. Ezzel tulajdonképpen megbízást kapott a térség vízrendezésére, amely magába foglalta a Bátától Ősiig, Simontornyától Kaposvárig és Tolnanémeditől Siófokig terjedő területeket, sőt hatása kiterjedt a Balaton környékére is. A Sárvíz esetében a fő gondot a vízfolyásra telepített vízimalmok, illetve azok torlasztó gátjai jelentették, amelyek évtizedek, évszázadok alatt a Sárvíz völgyét elmocsarasították. Mivel a malmok igen komoly értéket képviseltek, s létük meghatározó volt egy-egy térség gazdasági életében, olyan műszaki megoldást kellett találni, amely egyrészt lehetővé teszi a malmok működését anélkül, hogy az kárt okozzon a vidék vízviszonyaiban, másrészt a mocsarak is megszűnjenek. Az elődök fél évszázados meddő erőfeszítései után Beszédes József ezt a feladatot Böhm Ferenc egykori elgondolásai, valamint Krieger Sámuel terveinek felhasználása és továbbfejlesztése alapján oldotta meg olyképpen, hogy a malmok számára külön csatornát épített, s rendezte a Sárvíz mederviszonyait is. A munka az érdekeltek addig páratlan áldozatvállalásával és a kormányzat, illetve József nádor személyes támogatásával várakozáson felüli eredménnyel zárult, és azt rendkívül gyorsan - 9 év alatt - sikerült befejezni. A Sárvíz-szabályozás királyi biztosának, Zichy Ferenc grófnak az 1825. évi „reformországgyűlés" elé terjesztett jelentése már lényegében a munkálatok teljes sikerrel történt lezárásáról számolhatott be. Nagyon lényeges volt a későbbiek szempontjából, hogy ezen jelentést minden vármegyének (63) és főrendnek megküldték, mert az országos közvélemény (s a közéleti szereplését megkezdő Széchenyi) érdeklődését felkeltették a vízi munkálatok és a társulati forma előnyei, illetve az ezekben rejlő gazdasági lehetőségek iránt. A munkálatok gazdasági sikere meghaladta az előzetes várakozásokat. Pontos adatokat nem áll módomban publikálni, de annyi bizonyos, hogy a befektetés hamar megtérült, hiszen minden lecsapolt magyar holdnyi föld összesen 15 forint 48 krajcár váltócédulába került, írja egy helyütt Zichy. A jelentés példaként említ egy „fejérvári polgárt", aki „6 és fél hold bozótjának kiszárításáért 14 esztendő alatt összesen 120 forintot fizetett váltóczédulában, az idén (1825.) azt először kaszálván, a rajta termett szénát 140 forinton, ugyan váltóczédulában adta el." (A „váltóczédula", a papírpénz értéke, körülbelül a fele volt az ezüstforintnak.) Tehát amint látjuk, ezt az összeget (15 forint 48 krajcár) a termőföld a birtokosnak 6 és fél holdra számítva 1-2 év alatt visszafizette. Beszédes műve a Baja és Báta közötti Duna-szakasz 1820-1825 között végrehajtott szabályozása is, két évvel később pedig az ausztriai Leopoldschlagtól Lestig építendő vasút vonalát „jelelte ki" és tervezte meg! Ami a baja-báta-i munkát, azaz az itt épített alig 21 kilométer hosszú árvédelmi töltést illeti, azt hiszem meg kell magyarázni, miért volt ez rendkívül fontos a maga korában. A töltés mintegy 120 ezer magyar (nem katasztrális) holdat - kb. 52 krrv’-t - ármentesített, s ezen földek java része jobbágyföld volt. A földművelő nép felemelkedésének ügyéhez ez példát- | lan a lapokat biztosított! Mérnökünk 1830 nyarán, Széchenyi István gróf műszaki úti társaként, a Desdemona bárkával a Vaskapu hajózási akadályainak elhárítása ügyében Galacig, onnan pedig kereskedelmi hajóval Konstantinápolyig utazott. (A hosszú dunai út azonban nemhogy közelebb hozta volna őket egymáshoz, hanem ellenkezőleg, még nyilvánvalóbbá tette a közöttük fennálló antagonisztikus ellentétet.) A paraszti ivadék mérnök és az öntudatos arisztokrata között sokkal nagyobb volt az az
