Ágoston István: A nemzet inzsellérei. Vízmérnökök élete és munkássága XVIII–XX. sz. (Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság, Szeged, 2001)

varassányi Vedres István

nemesítésével is foglalkozott. Sokat várt a selyem- és pamuttermelés elterjedésétől: ő volt az első, aki hazánkban gyapottermeléssel kísérletezett (és felismerte annak lehetetlenségét), s Szeged környékén az utak mentén eperfákat telepített - a selyemhernyó-tenyésztés kibontakozásának elősegítésére.

Gazdaságát az 1816. évi árvíz elsöpörte ugyan, de rövid idő alatt újjáépítette, s haláláig töretlen lendülettel folytatta tevékenységét: újszerű gabonaraktárakat épített, foglalkozott a mezőgazdasági munka gépesítésének lehetőségeivel, gazdasági iskola felállítását, s a rétek hozamának növelésére öntözés bevezetését tervezte.

Családjában rengeteg örömet lelt, fiúgyermekei tanultak, leányai tekintélyes férfiak feleségei lettek.

Rozália leánya férje: magyarcsékei Korda János, Csanád vármegye táblabírája; - Teréziáé: aszódi Tóth János, aki szintén táblabíró; - Ágnes leányát Tary Gerson földmérő; - Erzsébetet pedig Duka Károly, Torontál vármegyei esküdt vette feleségül.

István fia 1831-ben halt meg kolerában. Mivel az ő fia pedig vadászszerencsétlenség áldozata lett, a ma élő Vedresek a legfiatalabb gyermek: János leszármazottai...

Ilyen volt ő és a család. Jómaga mindenkor magyar ruhát hordott, sokat és haszontalanul sohasem beszélt, tudományos dolgokról azonban annál inkább szeretett vitázni. Korabeli krónikásai megjegyzik, hogy ruhája csak magyar posztóból készülhetett, s nemzeti érzülete annyira karakteres volt, hogy a bort is csak úgy itta meg, ha magyarkának nevezett szőlőből préselték. Szenvedélyesen dohányzott, a barátjait megválogatta, de akit befogadott, azt igen-igen kedvelte, - nála vendégszeretetre is lelt.

Halála után fia, János, 138 könyvet adott át a városi múzeumnak, az országosnak pedig több tárgyat (ezüstgyűrűt, mentegombot 1694-ből, s krokodíl- bőrős puskaporos tülköt, amiket a vár árkából vagy a Tisza partján ástak ki).

Élete gyümölcsöző volt, a fennkölt célt, amelyet „Sivány homokság" c. művében kitűzött, egy pillanatra sem vesztette szeme elől: „Minden okos teremtésnek azon kell lenni, hogy rendeltetésének fölséges célját mentői méltóságosabban elérje; és azon titkoknak kinyilatkozatására törekedni, melyeket eddig az időnekfolyamatja, a környülállások és a bátortalanság vastag homállyal béborítva, előttünk eltakartak".

Nevét ma Szegeden középiskola és utca őrzi, s azt a területet, ahol mintagazdasága volt, a mai napig Vedresházának nevezik.

Vedres István síremléke a szegedi Belvárosi temetőben