Ágoston István: A nemzet inzsellérei II. Vízmérnökök élete és munkássága XVIII–XX. sz. (Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság, Szeged, 2002)
Mitskei Imre
tovább már nem áldoztak az öntözés fejlesztésére, sőt szinten tartására sem, s az elképzeléseknek a gyakorlatba való átültetése véget ért. A rengeteg hatósági ütközés a kérdés továbbgondolására késztette Mitskeit, aki látta, hogy a hiányos vízjogi intézkedések akadályozzák a hatósági végrehajtást; ennélfogva a vízi munkálatok kivitele néha szinte lehetetlen. E nehézségek megszüntetésére írja meg következő művét, amit Zichy Nándor gróf, Nádor-csatornai elnök is pártfogolt, sőt megírására is ő buzdította Mitskeit. A dolgozat 1868-ban jelent meg, s a „Vízjogi és vízmívelési alapismeretek kézikönyve, saját viszonyainkra s a hasznosítás igényeire való tekintettel" címen került be a korabeli köztudatba. E munka összegzi a régi és újabb keletű e tárgyra vonatkozó törvényeket s intézkedéseket, s oly behatóan ismerteti és annyi gyakorlati ismerettel látja el, mint addig szinte senki. Nem csoda, hogy mindezért általános szakmai elismerésben részesült. A Mérnök Egylet kedvezően fogadta olyannyira, hogy a majd két évtized múlva elkészült vízjogi törvény előzményeként tartották számon, s az 1885. XXIII. t.c. Mitskei munkájának egyes elemeit is felhasználta. E tárgyban fogant még „A vízi rendtartás s vízjogi törvények természeti alapjai és főbb vonalai" c. dolgozata is, ami a Mérnök Egylet közlönyében jelent meg 1870-ben. A kiegyezés után keresték a megfelelő embereket a minisztériumok személyi állományába, így került Mitskei is a Közmunka és Közlekedési Minisztériumba, mint elnöki titkár, majd az elnöki osztály vezetője. Utóbb, 1871-től a vízépítő szakosztályban a föllebbe- zett vízjogi és társulati ügyekkel foglalkozott. Szakirodalmi tevékenységét miniszteriális beosztásaiban is folytatta, több írása jelent meg a Gazdasági Lapokban, a Földmívelési Érdekeinkben, valamint a Gazdasági Mérnök hasábjain. A Gonda-féle lapban egy különösen jelentős cikke jelent meg az „Árvíz-mentesítés” címen (1877. 5. és 6. számban 3 ábrával), amiben már tulajdonképpen a „kultúrmérnökség" eszméjét hirdette, s a hagyományos lecsapoló munkálatokon túl a talajjavítási és vízhasznosítási feladatok felkarolását szorgalmazta. Úgy vélte, hogy az érdekeltségeket is jobban lehet mozgósítani a nagyobb hasznot sejtető beruházások elfogadására. Szakmai körökben komoly elismerést kapott a „Vízépítési ügyeink kezelése és az ügyvitel nehézségei a közel múltból, a jövőre való figyelmeztetésül" c. dolgozata is, amit a Magyar Mérnök és Építész Egylet vízépítési szakosztályának ülésén olvasott fel, s amit a közlöny 1882-ben a 87. oldalon le is közölt, de megjelentette a Gazdasági Mérnök is három folytatásban. E munkájában rávilágított a minisztérium vízépítési szakosztályának áldatlan helyzetére (a hivatali szervezetet különben Türr István tábornok is az „ország hamupipőkéjé"-nék nevezte), amit később figyelembe is vettek, amikor a minisztériumban rendezés alá vették a felgyülemlett problémákat. Nyugdíjazását 1887-ben kérvényezte, amit főnökei el is fogadtak, sőt Baross Gábor miniszter kijárta személyének a Ferenc József-rend lovagkeresztjét, amit Mitskei Imre nagy meglepetéssel vett tudomásul. Nyugdíjas éveit Cecén töltötte, ott érte a halál. A Ferenc József-rend lovagkeresztje
