Ágoston István: A nemzet inzsellérei II. Vízmérnökök élete és munkássága XVIII–XX. sz. (Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság, Szeged, 2002)
Mitskei Imre
kellett, hogy emelje a szavát a Balaton védelmében, mivel voltak oly „ész-lények" is, akik azt le kívánták csapolni. A „Sió-Balaton-szabályozás" c. tömör tárgyra törő dolgozatában kifejtette, hogy a Balaton lecsapolásáról szó sem lehet, a Balaton országos kincs, eltüntetését még a leg,-„józanabb" számítás sem indítványozhatja. A Sió rendezését pedig úgy kell megoldani, hogy mint árapasztó csatorna szabályozza a Balaton vízállását, s annak csak fölösleges vizeit vezesse el. Dolgozatában cáfolnia kellett azt a téves ideát is, amely egyre inkább kezdett terjedni, hogy az 1860-as évek első felében pusztító óriási aszályt a túlzásba vitt vízszabályozások és ármentesítések okozták, aminek végül is a Balaton is áldozatul eshet. Tehát láthatjuk Mitskei Imrének kétfelé kellett hadakoznia, a teljes víztelenítőkkel, s a mocsárpártiakkal is! A vita tényleg annyira országossá terebélyesedett, hogy a Pesti Napló 1866. júliusi számában azt kellett bizonygatnia, hogy az akkori száraz esztendőknek a vízrendezési lecsapoló munkálatokkal semmi összefüggése nincsen. A Balaton szabályozásának szükségessége a nagy szárazságnak nem következménye, bár a kölcsönhatás tagadhatatlan, de ez az a pont, ami a laikust tévútra viszi... Ez az országos aszály volt az indító ok, ami útjára engedte Mitskei öntözési elképzelésének ideáját, amit a társaság elnökségének biztatására pontokba is szedett, s „A Sárrét öntözése és csatornánk hajózási hasznosítása iránti nézetek" címen Székesfehérvárott 1863-ban meg is jelentetett. Munkájában emlékeztet Beszédes 1835-ös csörgedeztető és Halász Gáspár 1857-es árasztásos öntözési elképzeléseire, s arra, hogy a néhai érdekeltségek miként utasították azokat el. Igaz, abban az időben nem szűkölködtek semminemű csapadékban. Korát megelőzve állította fel Mitskei azon tézisét, hogy a kiszárításkor mindjárt az öntözésre is gondolni szükséges, „minden szárításkor egyúttal az öntözésről is gondoskodni, mellőzhetetlen főszempontnak tartassék" - írja; amit Kvassay Jenő is újra idéz „Vizeinkről" c. munkájában a 65. oldalon. Mitskei különben a helyi viszonyokat ismerve azt javasolta, hogy a lecsapoló csatornákba építsenek duzzasztó gátacskákat, melyek segítségével a megemelkedett vizeket szükség szerint ki lehetne emelni. (Szivornyára gondolhatott?) A természet kényszerítő segítségével végül is Mitskei Imre elérte azt, amit elődei (Beszédes, Halász) nem tudtak keresztülvinni, ha kezdetleges eszközökkel is, de az érdekeltségek eszméjét elfogadták, azt a gyakorlatba sikeresen átültetve néhány igazán kies öntözött területet sikerült felépítenie a Sárréten. Erről szóló tapasztalatait teszi közzé a Mérnök Egylet Közleményeiben 1868-ban a 455. oldalon „A fehérmegyei Sárrét öntözésének keletkezése s jelenbeli gyakorlata" címen. Utólag elmondhatjuk, hogy az esős évek újra érkeztével a gazdák elfeledték a bajt, s Sió-Kapos-Sárvíz átnézetes helyszínrajza 1868-bóI
