Víztükör, 2001 (12. évfolyam, 1-6. szám)
2001 / 1. szám
GONDOLATOK A SZAKMA JÖVŐJÉRŐL Az elmúlt millenniumi év a Közlekedési és Vízügyi Minisztériumban a roppant feladatok (ár- és belvizek, vasutas sztrájk, stb.), ugyanakkor a jelentős átalakulások éve volt. Az infrastruktúra fejlesztésekben és a katasztrófahelyzetek elhárításában a KöViM kiemelkedő teljesítményt nyújtott, míg a minisztérium vezetésében több változás is végbe ment. Legutóbb két új helyettes államtitkár kezdte meg munkáját. A vízügy életében a 2000. év a nagy próbatétel éve is volt, hiszen a cianid- és nehézfém szennyezés, a tiszai rendkívüli árvíz kezelése hatalmas erőfeszítésekre késztette a vízügy apparátusát. A minden nehézség ellenére eredményes munkával a társadalomban olyan reális képet sikerült kialakítani, amely az elmúlt évtizedek hibás vagy rosszul előkészített döntései (a Balaton rendezése, a Bős- Nagymarosi vízlépcső ügye) után végre újra a vízügy mellé állította a közhangulatot, mely az önfeláldozó munkát erkölcsi támogatással honorálta. Hiszem, hogy ma már a helyi vagy regionális problémák megoldásánál — ha azok a vízügyi ágazathoz tartozó kérdéseket érintenek — az ország polgárai elvárják, hogy a szakma véleményét kikérjék és annak figyelembe vételével kezdjenek hozzá a hosszú távú fejlesztésekhez. Ügy gondolom, azért is szerencsés időszakban kezdhettem meg minisztériumi munkámat, mert ez az időszak egy olyan periódusa a vízügy életének, amikor az árvízvédelem megfelelő és a jövőre nézve is biztató anyag forrásokat kapott. Ez azt jelzi: a kormányzat és az ország az elmúlt időszak árvizes eseményeiből azt a konzekvenciát vonta le, hogy a megelőzés, a védmúvek rendszeres és folyamatos fejlesztése elengedhetetlen, amellyel több évtizedes mulasztást kell pótolnunk. Tovább folytatjuk a Felső-, Közép- és Alsó-Tiszavölgy védőrendszerének megerősítését, felgyorsult és egyre nagyobb lendületet kap a szennyvízhálózat bővítése, országszerte felújítjuk a belvíz elvezetéséhez nélkülözhetetlen szivattyútelepeket, rendbe hozzuk a belvíz elvezető csatornákat. A Kis-Balatoni tájvédelmi körzet és a Balaton-környéki fejlesztések az idegenforgalom mellett újabb lendületet adnak a régió gazdasági fejlődésének. Külön szeretném kiemelni a magyar-ukrán összefogással kiépített és a múlt év decemberében átadott elektronikus árvíz- előrejelző átviteli rendszert, mely példa értékű összefogást jelent a Kárpát medence regionális problémáinak megoldásában is. A közeledő Európai Unióhoz való csatlakozásunk olyan többlet terheket jelent a szakma számára, melyet csak a még jobban öszszehangolt munka, a közlekedési ágazattal történő még szorosabb együttműködés és a más tárcákkal történő egyeztetések során tudunk eredményesen megoldani. Ehhez a — nem könnyű — munkához kívánok minden munkatársamnak és az egész vízügyi szolgálatnak elegendő erőt, a tőlük megszokott odaadást és sok sikert. _"4 Dr. Fónagy János közlekedési és vízügyi miniszter Gondolatok a szakma jövőjéről.................................................... 2 Mosonyi Emil 90 éves ................................................................ 3 Belvíz a Dunántúlon .................................................................. 4 Magyarok a világ vízgazdálkodásának fejlesztésében........................ 6 A Lászlóffy Woldemár diplomamunka pályázat 2000. évi eredményei ... 7 Főiskolák pályázata .................................................................. 7 A Magyar Hidrológiai Társaság XIX. orsz. vándorgyűlése Gyulán.......... 8 Új információs rendszerek a vízgazdálkodási gyakorlatban................. 9 Vízgazdálkodási évfordulók 2001-ben (I. rész) .............................. 10 Jeges árvíz a Dunán 1956. március ............................................. 14 Posztgraduális Hidrológiai Tanfolyam a VITUKI-ban ........................ 15 Megjelent a Vízügyi Közlemények 2000. évi 1. és 2. száma............... 15 Vízrendezési főiskolai szakmérnök posztgraduális képzés................. 16 Vízgazdálkodási menedzser és környezeti menedzser főiskolai szakmérnök képzés.................................................................. 16 Mérnökök, természettudósok, politikusok a magyar vízgazdálkodás történetében.......................................................................... 17 A vízellátás-csatornázás közegészségügyi ismeretei ........................ 17 Árvízvédelmi szakasz-védelemvezetők továbbképzése...................... 18 Megjelent a Hidrológiai Közlöny 2000. évi 1. és 2. száma................. 18 A Sajó Elemér pályázat 2000. évi eredményei ................................ 19 Ötven év a vízügy szolgálatában................................................. 19 Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Elnök: Dr. Fenyvesi Béla Felelős szerkesztő: Perecsi Ferenc Felelős kiadó: az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója Nyomás: Pencil Kiadó Kft. 1046 Bp„ Klauzál u. 9. Telefon: 370-8384, fax: 370-8202 Nyomdai előkészítés: Papócsi Magdolna Előfizethető a hírlapkézbesítőknél és Hírlap-előfizetési Irodában (Budapest XIII., Lehel u. 10/a., levélcím: HELIR, Budapest 1900), ezen kívül Budapesten a Magyar Posta Rt. hírlapüzletági igazgatósága kerületi ügyfélszolgálati irodáin, vidéken a postákon. Előfizetési díj egy évre: 300 Ft Egy-egy szám ára: 70 Ft Külföldre terjeszti: a Magyar Média (H-1392 Budapest, Pf. 279, telex: 22-6207). Anzeigen - Advertisements - Publicité: MAGYAR MÉDIA (H-1392 Budapest, Pf. 279 Telex: 22-6207) Kéziratot nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza! HU ISSN 1217-9256 2