Víztükör, 1999 (39. évfolyam, 1-6. szám)
1999 / 4. szám
"VÍZÜGYI" MÚZEUMOK ANGLIÁBAN Sohasem jó az, ha valaki egyedül érzi-tudja magát a világon; vagy beleőrül, vagy arányérzékét veszti. Igaz lehet ez egy múzeumra is, hiszen nem jó az, ha egy közgyűjtemény semmi hasonlóhoz nem mérheti magát-munkáját-helyét a tudományosismeretterjesztő világban. Nagyon örültünk hát, amikor megtudtuk, van még hozzánk hasonló intézmény, Angliában. (Nota bene: Ők ugyanezért, ugyanígy voltak ezzel... .) Nem volt egyik Intézmény számára sem kérdéses: előbb-utóbb találkoznunk kell, megismerni egymás céljait, eredményeit, gondjait, magyarul: hogy tanuljunk egymástól. Számunkra, a Vízügyi Múzeum munkatársai számára adódott elsőként a lehetőség az utazásra Londonba, majd onnan Henley on Thames-be, a Temze parti hajózási és folyómúzeumba (River and Rowing Museum) Annak, hogy mi mentünk elsőként, nagyon fontos oka volt: Henley-ben tavaly nyitották meg a Múzeumot, új épületben új kiállítással. Az 1998 novemberi ünnepség díszvendége a királynő volt, Ő avatta fel az új intézményt. Hogy miért pont Ő avatta és miért éppen Henley-ben van ez az érdekes múzeum, arra ott, a helyszínen kaptunk választ: itt, ebben a Londontól 50 kilométerre, a winsdori királyi kastélytól pedig csupán "egy ugrásra" lévő kisvárosban rendezik meg évről évre 1818. óta - tehát immár 180 éve - a királyi regattát, azaz a díszes hajós felvonulást. A hagyományokra oly érzékeny és azokat közismerten tisztelő angoloknak a királyi gesztus olyan invitáció volt, ami azóta is érezteti hatását a múzeum életében: a kisváros megbecsülése, az üzleti élet bizalma és kitüntető figyelme szinte tapintható az ottani hétköznapokban. A Temzén ma is ugyanazok a kis fakapus zsilipek működnek, amelyeket még jó kétszázókor/ evezős gálya keresztmetszete, alsó sorba be is ülhetünk kétszázötven éve építettek az elődök. A mi gátőreinknek megfelelő zsilipőrök kézzel nyitják-zárják a fazsiliptáblákat, ha egy-egy kirándulóhajó, vagy jacht érkezik. Régesrégen persze nem ezeknek, hanem az gyárakat nyersanyaggal ellátó teherhajóknak építették ki Anglia-szerte folyóikat s a hozzájuk csatlakozó a csatornákat. Manapság már nem űznek errefelé nagy nyersanyagigényű iparokat - a jólét jachtjai és az alkalmi fuvarok maradtak, és természetesen a zsilipek. A Temze múzeuma A River and Rowing Museum - vendéglátóink- épülete természetesen a Temze partján áll. (Dehogy természetes! Hiszen a Duna Múzeum- a Magyar Vízügyi Múzeum nincs a Dunaparton, hanem Esztergom belvárosában, egy most szépülő barokk palotában - de ez egy másik történet...) Kisváros, vasúti szárnyvonal-végállomás. Kell-e mondani: mindenütt zöld, parkok, füves foci- és teniszpályák, az egész egy nagy angolkert. Ahogyan a "legújabb-kori" kiállításokon manapság szokás, nagy interaktív terembe érünk elsőként. Itt játszhatnak a kicsik, ismerkedhetnek szintén játékos formában a folyó és az evezés rejtelmeivel a nagyobbak - és válhatnak újra gyermekké a még nagyobbak. Egyszerű, mégis minden szó nélkül elmondja az evezős csónak minden gondját az a szimulátor, amelybe beleülve ide-oda billeg velünk a csónak, s minden pillanatban átélhetjük az azonnali vízbe borulás érzését. A függőhidat és lánchidat kis maketten építhetjük össze magunk is, majd megismerkedhetünk a kisváros, Henley látnivalóival - egy videofilmmel összekötött város-maketten. Az emeleti kiállításra érve elsőként a sok hosszú evezős hajó tűnik fel, hol a plafon alól befüggesztve, hol a lábunknál nyugodva.. Ám nem itt kezdődik az evezés története: az ókori evezős gályákat is megidézik Henley-ben. Akár be is ülhetünk "rabszolgának" és húzhatjuk a lapátokat.... Az evezős hajók típusainak fejlődését még értjük, de meglep bennünket, hogy mekkora szerepe van a dologban az evező anyagának (súlyának és rugalmasságának); ezekre mindre rávilágít a kiállítás. Azután ismét beülhetünk magunk is az evezők mögé: a fix és görgő üléses hajtás különbözőségét tapasztalhatjuk meg saját karunk erejével, majd kipróbálhatjuk, tudunke négyen a kormányos vezényszavára egyszerre evezni - tanulságos volt mindkettő. A sporthajózás történeti kiállítás végén Nagy Britannia olimpiai érmes evezősei mondják el Hal-preparátumok és horgász talány a Henley-i múzeumban gondolataikat a vízisportról - ki-ki választhat a hírességek közül kedve szerint. A Temze-történeti kiállításhoz a folyóban élő halak preparátumainak termén vezet át az út. Itt is játszhatunk: hal formájú kitömött textilbábokat emelhetünk, hogy megtudjuk: milyen pontosan tudnánk megbecsülni az általunk kifogott hal súlyát? Itt azért megállunk egy pillanatra: a halpreparátumok művészi kivitele lenyűgöző, biedermeier ihletésű dobozkáikban a halak szinte élnek! A Temze kiállítás előtt kis pihenő, ahol a látogatók a folyóról szóló verseket, zenéket hallgathatják, megint csak ki-ki tetszés szerint. Nem kell ehhez sok, csak némi technika és persze sok-sok figyelmesség. Ezután hagyományos "vitrines" kiállítás következik, amelyet szintén nagy figyelemmel nézünk. Itt láthatjuk a henley-i regatta hagyományát, a folyó szabályozásának történeti alakulását, az ezzel együtt haladó hajózás fejlődését, és sok minden mást a egészen a folyó nemrég átadott tengeri árvízkapujáig. Még egy különálló kiállítási rész ezután: a városka, Henley on Thames története. Érthetően ez a leglátványosabb és tárgygazdagabb bemutató. Itteni befejezésül még egy apróság: nem tudtuk, hogy ülnünk kellene, mikor arra a kérdésünkre vártuk a választ, mennyibe került ez a kiállítás. A felelet egyszerű volt: kétmillió fontba, azaz nyolcszázmillió forintba. A tudomány múzeumai Furcsa dolog belépni egy nagyon nagy intézmény kapuján; mit tanulhatunk mi azoktól, akik milliárdokkal gazdálkodhatnak, akiknek a gyűjteménye nem huszonöt éves, mint a miénk, de kétszázötven, akik háztömbnyi óriás-épületeiket lakják? A nagy attrakciókra - belépőként mozgólépcsővel utazni a Föld "izzó" magmáján át, vagy egy egész szerszámgépgyár összes gépét szíjhajtányokkal 19
