Víztükör, 1999 (39. évfolyam, 1-6. szám)
1999 / 4. szám
mozgásban tartó hatalmas gőzgépet működtetni - úgysem vagyunk képesek, akkor meg minek? Tanulni azért ilyen helyen is lehet: a londoni Science Museum és Natural History Museum olyannyira egymás szomszédai, hogy átsétálhatunk az egyikből a másikba. Az előbbiben a műszaki kultúra emlékei a másikban a természet csodái várják a látogatókat. Meglepő, de ezek a nagy intézmények kevésbé keresik a nézők kegyeit, mint a korábban taglalt Henley-i múzeum. Ezekben a kiállítások (mert sok van) egy része már elöregedett, vagy legalábbis korszerűtlen. Az viszont, amit mostanság készítettek, világszínvonalú (hol legyen az, ha nem Ki is próbálhatjuk az evezőpadot itt?). A Science Múzeum a világ egyik legnagyobb műszaki múzeumaként őrzi és bemutatja a műszaki fejlődés évszázadait. Csak csodálkozunk azokon a maketteken, amelyek az egykori gőzgép-tipusokról, újításokról és találmányokról készültek - egykoron. Mert hogy az ottani szabadalmi hivatalba csakis működő makettel adhatták be új termékeiket a gyártók, megvetve ezzel az alapját a mai hatalmas gyűjteménynek. (Ha kisebb méretekben is de megvolt ez Magyarországon is, ám az 1941-42-ben Kassára került Műszaki Múzeum anyaga a háború után nem került haza...) A Science Museum, nagy vívmánya, hogy szisztematikusan gyűjti a ma tárgyait (amelyekből majd a mai kor emlékei lesznek); ennek köszönhető, hogy a háztartási eszközök kiállításán végignézhetjük mindennapi tárgyaink fejlődését a vasalótól a wc-n és hűtőgépen át a tűzhelyekig, hi-fi tornyokig. A Science Museum "nagy dobása" mégsem ez, hanem a legkisebb gyerekeket "elvarázsoló" vizes játszószoba. A rengeteg ötlettel létrehozott térben a kicsik belépéskor műanyag köpenykét kapnak, hogy legalább teljesen át ne ázzanak. Mert a megázás biztos: a megállás nélkül csörgedező vizet ugyanis duzzaszthatják, pumpálhatják, kis műanyag hajócskákat úsztathatnak, kerekeket hajthatnak meg, és lehetne sorolni sokáig. Az önfeledt játszadozás a múzeumba szoktatja az Óvodásokat, és ez már elég! (Vannak még kisebbek is: egy-egy kijelölt helyen pelenkázó, gyermekmosdató áll az apukák-anyukák rendelkezésére. Itt természetesen puha padlószőnyeg - és kristálytiszta - a padlóburkolat, ahol fel-alá mászkálnak négykézláb a már arra érdemesek.) A Föld belsejének erejét nem csak a bejárati mozgólépcsőnél tapasztaljuk meg, hanem a földrengést is "átélhetjük". Egy kis japán üzlet zárt láncú videó-felvevője rögzítette a néhány évvel ezelőtti esemény tragikus perceit, mikor felüljárók, felhőkarcolók omlottak kártyavárként össze. Ennek a kis boltnak a polcai között járhatunk, s csakúgy, mint ott-akkor, egyszer csak megindul alattunk a Föld. Amiben a nagy múzeumok szinte megegyeznek a kisebbekkel, az a Museumshopok rendkívül gazdag kínálata. Könyvek, munkafüzetek, kisebbeknek kifestők, puzzleok, videfilmek, CD-ROMok, képeslapok minden mennyiségben, de széles a kínálat játékokból, pólókból, esernyőkből és sajátos emléktárgyakból is. A múzeum boltjában vásárolni a kimondott drágaság ellenére sikk, nagy is a forgalom mindenütt. Külön fejezet a műtárgymásolatoké. Ezek természetesen múzeumonként változnak, mindenhol a saját tárgyaik másolatait kínálják, rendkívüli változatosságot nyújtva ezzel. Megtalálhatók a korabeli távcsövek, mikroszkópok, fegyverek, páncélzatok hasonmásai, térképek reprintjei, porcelánok és üvegek, fatárgyak sorakoznak a kínálatban. A tárgyak mívesek és ízlésesek, így szívesen veszik őket. London város múzeumában láttuk a legintenzívebb múzeumpedagógusi munkát. A kisiskolások kis csoportokba verődve a szokás szerinti nagy ricsajjal járták a termeket, időnként meg-megtorpanva valamelyik vitrin, vagy enteriőr előtt. Itt a számos múzeumpedagógus magyarázatát hallgathatták, vagy a szőnyegpadlón hason fekve írtak - rajzoltak munkafüzetükbe. A feltűnő mindenképpen az volt, milyen sok tanár, vagy múzeológus foglalkozott az ifjakkal. Nem is csoda, hiszen a legfontosabb a felnövő generációk nevelése, őket lehet a múzeumok sajátos eszközeivel a történelem, a tárgyi kultúra tiszteletére szoktatni. A hajózócsatornák múzeuma A londoni szállodánk utcájában közlekedő autóbusz szinte az egész várost végigjárta. Éltünk hát az alkalommal, hogy emeletére felkapaszkodva kiránduljunk egyet a külvárosba is. Nem volt az irány véletlen, hiszen a Regernt's Canalt, a Bridgewater herceg által épített mesterséges hajócsatornát szerettük volna látni. A csatorna környezete tipikus iparvidék - volt. Klinkertégla épületek, üzemcsarnokok sorakoznak végeláthatatlan sorban mindkét partján. Manapság ezekben irodák, raktárak vannak, a nyersanyag- és energiaigényes (no meg környezetszennyező!) ipar már kiszorult innen. Az immár 180 éves csatornára mégis büszkék a londoniak; múzeuma is van. A Canal Museum a csatorna egyik dokkja partján, egy volt ipari épületben van. A bejáratnál kiérdemesült hajógépész pipázgat, ő az egyszemélyes teremőri szolgálat. A forgalom errefelé nem nagy, a turisták útvonalaitól nagyon messze esik a Regent's Canal menti hajdani külváros. Megismerkedhetünk itt a víziót építésének történetével, azzal, hogyan generálta ez London külvárosainak kiépülését, s hogy a hajón való szállítás hasznának felismerésével hogyan sűrűsödött be hálózattá ez a csatornarendszer. Itt tudtuk meg, hogy a csatorna tette lehetővé az első jégkrémgyár, az olasz Carlo Gatti üzeme felépültét is, hiszen a Norvégiából (!) az óceánon, majd a Temzén idáig hozott jéghegyeket a csatornán vitték tovább az üzemekig. A londoni azonban nem az egyetlen ilyen hajócsatorna múzeum az országban. Hát persze, hiszen a hagyományaikra oly büszke angolok nem szívesen rombolták le máshol sem a pillanatnyilag fölöslegessé vált, útban lévő épületeket, zsilipeket. A szerteágazó csatornarendszer kiépülte jó megélhetést, gazdagodást hozott az egykori embereknek, így utódaik is megbecsülik a ma is meglévő emlékeket. Stoke Bruerne és Foxton múzeumait szívesen keresik fel a túristák, ezt az mutatja, hogy a kis múzeumok mellé már éttermek, szállodák is települtek (természetesen ezeken a helyeken sétahajózásra is elviszik A Regent's Canal Londonban a látogatókat. Foxtonban például a kis bárkákat lovak húzzák a tíz kapuból álló zsilipsoros hajóúton.). Jó, hogy vannak ilyen múzeumok. A mai városlakó emberek nem is gondolnák, milyen módon alakult olyanná az emberi környezet - településeink, úthálózatunk, hegyeink-völgyeink, amilyennek ma ismerjük. A henley-i River and Rowing Museum, a londoni Canal Museum és a mi Duna Múzeumunk ilyen. Tanulni az angol múzeumoktól sokat lehet. Hogy mennyit sikerült, azt majd reméljük minden olvasó ellenőrzi, mikor majd ellátogat a reményeink szerint 2001-ben megnyíló esztergomi új állandó kiállításra. Kaján Imre 20
