Víztükör, 1998 (38. évfolyam, 1-5. szám)
1998 / 4. szám
VÍZBÁZISTÓL A FOGYASZTÓIG г Az Észak-dunántúli Vízmű Rt. és a Karsztaqua Vízbányászati Kft. szervezeti integrációja Nem mindennapi a hír, mely szerint az Északdunántúli Vízmű Rt. és a Karsztaqua Vízbányászati Kft. 1998. június 1-i egyesülésével megvalósult a regionális vízműnek és a tatabányai vízaknáknak - mint a regionális vízellátó rendszerek fő vízbázisának - az a szervezeti integrációja, amelyet a vízműtársaság már évek óta szorgalmazott, és amelyet Sugár Mátyás maga is kiemelt feladatának tekintett. Ebből az alkalomból kérdeztük Sugár Mátyást, az ÉDV Rt. vezérigazgatóját Milyen módon valósult meg a két társaság egyesülése? A társaságok tulajdonosainak - egyfelől a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztériumnak, másfelől a Kincstári Vagyoni Igazgatóságnak és Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzatának - a döntése alapján a két társaság olyképpen egyesült, hogy az Észak-dunántúli Vízmű Rt-be, mint átvevő társaságba beolvadt a Karsztaqua Vízbányászati Kft. Ezáltal a Karsztaqua Kft. vagyona az ÉDV Rt-re, mint általános jogutódra szállt át, alkalmazottait pedig jogfolytonosan, jogutódlással átvette az ÉDV Rt. az ezzel járó munkajogi kötelezettségekkel együtt. Az egyesüléssel létrejött társaságban - amely a vízműtársaság cégnevét tartotta meg - a regionális vízmű és a vízaknák nem csak közös tulajdonban, hanem közös szervezetben is működnek. Ilyen értelemben nevezzük ezt az egyesülést szervezeti integrációnak. Mi volt az alapvető célja ennek ez integrációnak? Ezt az egyesülési szerződésben egyértelműen megfogalmaztuk. Eszerint az egyesüléssel azt kívántuk elérni, hogy Tatabánya és térsége távlati biztonságos vízellátásának műszaki-gazdasági feltételei, vagyis a vízbázistól a fogyasztóig egységes rendszerben történő vízszolgáltatás biztosítható legyen és ennek eredményeképpen a lakosság részére a vízdíj további növekedését megállíthassuk. A korábbi években milyen szervezeti formában történt Tatabánya és térsége ivóvízellátása? Tatabányán az 1920-as évek végén kezdődött meg a közműves ivóvízellátás kiépítése. 1929-től a tatabányai bányatelep és Felsőgalla község, majd 1947-től az akkor alakult Tatabánya város ivóvízellátását a tatabányai bányatársaság vízaknái, valamint az ehhez csatlakozó - ugyancsak a bányatársaság tulajdonában lévő - ivóvízhálózat a vízbázistól a fogyasztóig egységes rendszerben biztosította. Ez a vertikum akkor a bányatársaság szervezetében működött. Az 1951-ben bekövetkezett államosítással az addig egy szervezetben működő és egymásra épülő víztermelést, illetve vízszállítást, -elosztást és -szolgáltaltást különválasztották. A vízaknák a bányavállalat szervezetében maradtak, a városi ivóvízhálózat pedig az akkor alakult Köztisztasági és Vízmű Vállalat szervezetébe került. Ez a vállalat a jelenlegi Észak-dunántúli Vízmű Rt. jogelődje. A tatabányai bányavállalat a régi vízaknákat kiváltó XIV/A és XV/C központi vízaknáit eredetileg az úgynevezett aktív vízvédelem, a szénvagyon kitermelését biztosító nagymértékű aktív vízszintsüllyesztés érdekében mélyítette és az 1970-es évek elején helyezte üzembe. A vízmű vállalat a vízvédelmi célból kiemelt karsztvizet átvette és így továbbra is erre a vízbázisra épült rá a térség ivóvízellátása. A tatabányai medence szénvagyona az 1980-as évek közepére kimerült és a vízaknákból megszűnt a bányászati célú vízkiemelés. A bányavállalat azonban a tatabányai vízaknáit Vízbányászati üzemébe, majd Karsztaqua Vízbányászati Kft. néven más tulajdonosokkal önálló társaságba szervezte, és - a korábbinál nagyobb mennyiségű karsztvíz kiemelését biztosítva - vízértékesítési vállalkozás céljából tovább működtette. így - ugyan a Karsztaqua Kft-től vásárolt vízzel -, de lehetőségünk nyílt a tatabányai vízaknákra, mint fő vízbázisra alapozott regionális ivóvízellátó rendszerek működtetése. A tatabányai regionális rendszeren Komárom-Esztergom megyében Tatabánya, Tata, Oroszlány és Kisbér térségének, a bicskei regionális rendszeren pedig Fejér megyében Bicske térségének és Pest megye peremi településeinek szolgáltatunk jó minőségű ivóvizet. A vízaknák és a regionális vízmű szervezeti integrációját végső soron azért szorgalmaztuk, hogy az 1920-as évektől az 1950-es évekig jól működő, természetes állapotot - a víztermelésnek és a vízszolgáltatásnak a vízbázistól a fogyasztóig egységes szervezetben, egységes irányítás alatt működő rendszerét - visszaállíthassuk. A most megvalósult szervezeti integrációval azonban ez a vertikum már regionális szinten és a vízműtársaság szervezetében működik. Mennyiben segíti elő a közüzemi díjak emelkedésének határok közé szorítását és ennek érdekében a szolgáltatók hatékonyabb működését az, ha Tatabánya és térsége ivóvízellátása a vízbázistól a fogyasztóig egységes rendszerben történik? A Karsztaqua Vízbányászati Kft. a vállalkozási szférában működött, a karsztvizet szabad áras formában értékesíthette és értelemszerűen a minél nagyobb profit elérésére törekedett. Ebből következően a vízaknákból vásárolt víz ára mintegy kétháromszorosa volt a saját kútjainkból kitermelt víz költségének. Az Észak-dunántúli Vízmű Rt. viszont a közüzemi szférában működve, az ivóvizet csak hatósági, maximált áron szolgáltathatta. Ebben a helyzetben a vízminőség szempontjából megfelelő, de a költségeket tekintve kedvezőbb saját kútjaink minél nagyobb kihasználására törekedtünk. Ennek azonban határt szabott a meglévő vízkutak kapacitása. Tatabánya és térsége megfelelő vízellátása érdekében ezért a regionális rendszerekből szolgáltatott víznek mintegy 65-70 %-át a Karsztaqua Kft-től kényszerültünk vásárolni. Ezzel a tatabányai és a bicskei regionális rendszerek öszszes ráfordításának 40 %-át tette ki a vásárolt víz költsége. A vásárolt víz ilyen magas aránya, a vízbányászati társaság által érvényesített áremelések, párosulva az inflációval, szükségszerűen a térségi vízdíjak emelkedéséhez vezettek. Más kérdés, hogy az áremelés, illetve a díjemelés időpontja és nagysága általában nem volt szinkronban, ami sokszor a vízműtársaság gazdálkodásának ellehetetlenülését is előrevetítette. A szervezeti integráció létrejötte után az első intézkedésünk az volt, hogy a vízaknákból történő víztermelés tényleges költségeit meghatározzuk és a vízaknák, valamint a vízkutak termelését a vízminőség és a költségek szempontjából összehangoljuk. Ennek eredményeként a vízaknákból szükség szerint kiemelt többlet víz hálózatba adásának következtében már 7 vízkút termelését leállítottuk, Tatabánya és térsége vízellátását 90-95%-ban a vízaknáinkból biztosítjuk. A következő hónapokban üzembe helyezzük a vízaknákat összekötő vezetéket. Ezzel a vízbázisok teljes körű optimalizálására nyílik lehetőség. A szervezeti integráció tehát a vízdíjak emelkedését kétségkívül mérsékli azzal, hogy a víztermelésnél a vízaknák esetében is csak a tényleges költségeket kell figyelembe vennünk, és nem jelentkezik a költségekben a vállalkozói extraprofit. Sugár Mátyás (58) oki. vegyészmérnök, mérnök-menedzser több mint három évtizedes szakmai pályája a vízgazdálkodáshoz kapcsolódik. Ami azonban már nem szokványos: pályafutásának első időszakában - vállalkozási területen - víziközművek fejlesztésével és létesítésével foglalkozott, a másodikban pedig és jelenleg is - szolgáltatási, területen - víziközművek működtetésével, víziközmű szolgáltatással foglalkozik. 1967-től a tatabányai V1DUS Víztisztító és Dúsító Berendezések Gyárában, majd az ebből alakult Ásványelőkészítési és Vízkezelési Fővállalkozás szervezetében fejlesztőmérnökként a víz- és szennyvízkezelési eljárások műszaki fejlesztésében, főtechnológusként a fővállalkozási üzletek alapját képező technológiai tevékenység irányításában szerzett tapasztalatokat. 1983-ban nevezik ki a tatabányai székhelyű Észak-dunántúli Víz- és Csatornaművek igazgatójává. A vállalat 1985-ben regionális szerepkörűvé szélesedett, majd 1993-ban Észak-dunántúli Vízmű Rt. néven részvénytársasággá alakult, ahol vezérigazgatóként dolgozik. 25
