Víztükör, 1998 (38. évfolyam, 1-5. szám)
1998 / 4. szám
A szervezeti integráció során a Karsztaqua Kft-ben végzett műszaki tevékenységet - a bányászati technológiával történő víztermelést és az üzemfenntartást - a vízműtársaság szervezetében a vízmű üzemekkel egy sorban elhelyezkedő Víztermelő Bányaüzembe szerveztük. A szervezeti integráció azonban nem két társaság egymás mellé rendelését jelenti, hanem ésszerű egyesülést, ahol nem szükséges, hogy a Karsztaqua Kft-ben addig önállóan végzett gazdasági tevékenységet - a pénzügyi, könyvelési, munkaügyi, bérelszámolási, anyagbeszerzési stb. feladatokat - a vízműtársaság hasonló tevékenységet ellátó központi egységeivel párhuzamosan végezzük. A párhuzamos tevékenységek leépítésével, összességében az üzemi szervezetnek megfelelő irányító és ügyintéző személyzettel az irányítási és adminisztrációs költségek nyilvánvalóan csökkennek. Ez ugyancsak a vízdíjak emelkedésének mérséklése irányában hat. Természetesen az a feladatunk, hogy a jelenlegi munkavállalók minél teljesebb más irányú foglalkoztatásáról gondoskodjunk. A külön működő két társaság esetében a Karsztaqua Kft. a vízaknák, az ÉDV Rt. pedig a saját vízkutak fejlesztésére - további új kutak létesítésére - törekedett. A szervezeti integráció lehetőséget ad a fejlesztési elképzelések összehangolására, a vízgazdálkodási és környezetvédelmi érdekeknek megfelelő, a költségek szempontjából optimális térségi vízbázis-fejlesztési koncepció kidolgozására és megvalósítására. Hosszabb távon ez is a vízdíjak emelkedésének mérséklését eredményezheti. Tatabánya és térsége a vízbázistól a fogyasztóig egységes rendszerben történő ivóvíz ellátásával tehát feltétlenül lehetőséget látunk arra, hogy a lakosság részére a vízdíj további emelkedését határok közé szorítsuk. Örömmel vennénk, ha a későbbiekben az integráció ezzel kapcsolatos eredményeiről a Víztükör is tájékoztatást adhatna. Végül még egy kérdést arról, hogy melyek voltak az integráció megvalósításának problémái. Kezdetben jelentős problémának láttuk, hogy a Karsztaqua Kft. bányászati technológiával végzi a mélységi vizek felszínre hozatalát, így tevékenysége bányászati feladatnak minősül, amely a bányatörvény hatálya alá tartozik. A bányatörvény szerint a Karsztaqua Kft. ügyvezetője minősült bányavállalkozónak, aki a bányavállalkozói feladatok mellett ellátta a vízaknák felelős műszaki vezetői feladatait is. Nyilvánvaló volt azonban, hogy az ÉDV Rt. vezérigazgatója - mint az egyesülést követően legfelső vezető - bányászati szakirányú végzettséghez és gyakorlathoz kötött feladatot és felelősséget nem vállalhat. A megoldást a bányakapitánysággal közösen abban találtuk meg, hogy a bányavállalkozói feladatokat és felelősséget bányahatósági jóváhagyással megosztottuk. Ennek megfelelően a vezérigazgató bányavállalkozói feladata és felelőssége alapvetően arra terjed ki, hogy biztosítsa a bányászat jogaival kapcsolatos anyagi konzekvenciákat, illetve forrásokkal a bányajáradék, bányakár, tájrendezés pénzügyi feltételeit. Minden más bányavállalkozói feladat és felelősség a Víztermelő Bányaüzem bányamérnök végzettségű üzemvezetőjét, egyben felelős műszaki vezetőjét terheli. Ennél jelentősebb feladat az, hogy a Karsztaqua Kft. dolgozóinak éves jövedelme, illetve átlagbére - részben a vállalkozói szférában meglévő nagyobb bérfejlesztési lehetőségek miatt, részben a bányászati jellegű juttatások következtében - magasabb mint a ÉDV Rt. dolgozóié. Az egyesülést követően a kifejezetten bányászati jellegű tevékenységeket illetően ez nem okoz feszültséget, mivel ennek megfelelő munkakörök a vízműtársaságnál nem voltak. Béraránytalanság adódhat azonban minden olyan műszaki és gazdasági munkakörben, amelyek a két társaság szervezetében párhuzamosan megvoltak. A probléma megoldása érdekében az egyesüléssel létrejött társaság igazgatósága határozatba foglalta, hogy a munkavállalók közötti jövedelem különbséget fokozatosan meg kell szüntetni. Az érdekképviseletek támogatásával el kell érni, hogy a vízműtársaságnál az azonos munkakörben dolgozó, azonos végzettséggel és gyakorlati idővel rendelkező munkavállalók azonos jövedelem kategóriába tartozzanak. Végül megemlítem, hogy az egyesülést megelőzően problémának tekintettük a két társaság munkatársainak együttműködését is. Ez a probléma azonban megnyugtatóan rendeződött. Ehhez kétségkívül hozzájárult az is, hogy az integrációt - átvevő társaságként - nem „erőből” és nem egyoldalúan vezényeltük le. Az integráció lebonyolítására, az ezzel kapcsolatos döntések előkészítésére a két társaság felső- és középvezetőiből munkabizottságokat alakítottunk, amelyekben kölcsönösen egyeztetett javaslatok születtek és vannak előkészítés alatt a szükséges szervezeti, személyi és működési változásokra. Köszönöm a beszélgetést! EMBER ÉS VÍZ Fejezetek a vízgazdálkodás történetéből Az Indiai Hapappa-kultúra vízépítési emlékei Több mint négy ezer évvel ezelőtt négy nagy folyó menti civilizáció virágzott föl: az egyiptomiaké a Nílus mentén, a suméroké Mezopotámiában (a „Két folyó vidékén”), a kínaiaké a Huangho partjainál és a Harappa-kultúra az Indus vidékén. Mind a négy civilizáció hasonló földrajzi-éghajlati körülmények között jött létre: szeszélyes vízjárású nagy folyók mentén, kevés csapadék áztatta, forró nyarak perzselte területeken. Észak-India nyugati részén terül el a Punjab (Pandzsáb, „Öt folyó köze”), Indus és öt nagyobb folyó völgye, amelyek eggyé olvadva ömlenek az Indusba. Az első három kultúráról sok minden ismert, az utóbbiról, a Harappáról azonban jóval kevesebb, bár ennek civilizációnak a hatása nagyobb területre terjedt ki, mint az előzőeké (észak-déli irányban több mint 1100 km, nyugat-kelet irányban több mint 1600 km hosszú területre, legalább 1,7 millió km!-re). Az egyiptomiaktól, suméroktól és kínaiaktól számtalan írásos emlék maradt fenn, az ősi indiai kultúra történetét azonban nagyobbrészt csak a századunk húszas éveiben Harappában (ma Pakisztán, Montgomery körzet, Nyugat-Pandzsáb) és Mohendzsódárában (ma Pakisztán, Larkana körzet, Szind) a feltárt régészeti leletek alapján lehet rekonstruálni. írásbeliségük elterjedt volt ugyan, de csak néhány felirat maradt meg - az írásra alkalmas anyagok (fakéreg, pálmalevél, bőr és szövet) nem álltak ellen a nedvesség és az évezredek bomlasztó hatásának, s a fennmaradt feliratok is ma még megfejtedének. Mohendzsó-dárában az i.e. III. évezred végéről feltárták az egész várost behálózó csatornarendszert, amely az ókori Kelet valamennyi ismert ilyen létesítménye közül a legtökéletesebb volt: átgondoltan tervezve és nagyszerűen kivitelezve - fő- és bekötő csatornákkal, az esővizet elvezető lefolyókkal. A csatornákat égetett téglából építették és téglával vagy kőlapokkal fedték be. A bekötő csatornákon derítők voltak, amelyeket rendszeresen tisztítottak. Ezekből folyt az ülepített szennyvíz a főcsatornákba. Az égetett téglából rakott, rendszerint egy-háromemeletes, néha több száz négyzetméter alapterületű házak mindegyikében volt mosdóhelység, gyakran külön kút és csatornázás. A vízellátás jól meg volt szervezve, az ásott kutakat téglával bélelték, az utcákon közkutak is voltak. Ez a vízvezeték-hálózat és egyedülálló csatornarendszer az indiai éghajlati viszonyok, a nagy népsűrűség és a sok helyütt még ma is alacsony színvonalú egészségügyi és higiénés ellátottság fényében értékelhető igazán. Feltártak egy épségben maradt közfürdőt is 7 m széles, 12 m hosszú és 2 m mély fürdőmedencével, amelyet egy kútból vezetéken át állandóan friss vízzel láttak el. A közösség gabonáját vízi úton szállították. SZL 26
