Víztükör, 1998 (38. évfolyam, 1-5. szám)
1998 / 4. szám
1996 késő őszén kaptuk a hírt, hogy a ma már Fegyver és Gázkészülék Gyár (FÉG) megszüntetné üzemvízkútját, mert azt a területet, amelyen a régi gyárnak ez a technológiai része áll, eladná. (Nyugodtan megteheti: már régesrég itt is a városi vízhálózatról dolgoznak. A helyiek azért elmondták: még az 1960-as években is be-beüzemelték a dunai kutat és rendszerét, mert egy-egy alkalommal, ha megemelkedett a budapesti vízdíj, ezzel is tudtak költségeiken enyhíteni. Ez azonban egyre inkább lehetetlenné vált, hiszen egyre romlott a felszíni víz minősége, s azt veszélyes volt a vezetékes hálózatba engedni...) A feladat adott volt a Vízügyi Múzeum számára: meg kell menteni ezt az emléket, mert könnyen lehet, pótolhatatlan, esetleg utolsó ilyen darabot tudnánk begyűjteni. Mivel a szivattyús kútszerkezet immár egy épület pincéjében rejtőzött, komoly egyeztetéseket kellett folytassunk azért, hogy a mindentől elzárt muzeális tárgyat a felszínre hozzuk. A már említett átalakítás okozta ugyanis a legtöbb gondot a műtárgymentéskor: falat és födémet is kellett bontani a nagyméretű kútelemek kivételéhez, majd ugyanezeket visszaállítani. A Múzeum megbecsültette a kiemelés költségeit: közel 2 millió forint volt a teljes feladat ára. Ez természetesen nem állt rendelkezésünkre, elkezdődött hát a források keresése. A gyakorlatilag az egész 1997-es évet kitöltő pénzhajsza novemberre eredménnyel járt: ekkor adta meg a Nemzeti Kulturális Alap múzeumi kuratóriuma támogatását ehhez a feladathoz, s így már elkezdhetővé vált a munka. Addig azonban egy nagyon fontos felismerésünk is született: kis műszaki múzeum lévén nehezen tudjuk érvényesíteni érdekeinket a múzeumok iránt érdeklődő pénzadó cégeknél, hiszen hasonló, de ismertebb, jobb adottságú intézmények „árnyékolnak le” bennünket, s meg kell vallani, bizony a vízügyi szó sem cseng mindenütt jól a kuratóriumokban. így született meg a Pro Aqua Alapítvány ötlete: támogatni a történeti kutatásokat, gyűjtést, segíteni a vízügyi szakma és a történeti munka kapcsolatát, s nem utolsó sorban új támogatási helyet szerezni a fent felsoroltaknak. A három alapító a vízügyi közgyűjtemények vezetői: Fejér László, dr. Szerényi Imre és Kaján Imre voltak. A Fegyver és Gázkészülék Gyár kútszerkezetének kiemelését a Pro Aqua Alapítványnak erre a célra nyújtott pénzadományával támogatta a Fővárosi Vízművek Rt is. Köszönet érte. A kivitelezés rendkívüli precizitást, óvatosságot és ügyszeretetei kívánó munkáját a Modulor Mérnökiroda végezte Szathmáry Miklós vezetésével. Közel egy hónapig tartott a gépezet szétszerelése, részenkénti kiemelése, majd a falazatok helyreállítása. A bontás előtt még egyszer utoljára munkába lendültek a szivattyúk, ezt a Múzeum video felvételen örökítette meg. Ennek a felvételnek egy példányát a Múzeum átadta a zalaegerszegi Olajipari Múzeumnak, mert abban az iparágban is használtak egykoron hasonló szerkezeteket. Az impozáns kútszerkezetet a Vízügyi Múzeum az Országos Műszaki Múzeumnak ajánlotta fel. Tettük ezt azért, mert az esztergomi Duna Múzeumban sohasem lesz akkora hely, hogy ez a méretében is impozáns (összeszerelve kb. 5x5 m alapterületen elférő, kb. 7 m magas) tárgyat valaha is be tudnánk mutatni a közönségnek, másrészt pedig azért, mert az Országos Műszaki Múzeumnak sincs ilyen jellegű eredeti darabja. A legnagyobb magyar műszaki gyűjteménynek sajnos mindmáig nincs állandó kiállító otthona. A meghajtó fogaskerékre szerelt, a szivattyú himbákat mozgató excenter (Fotó: Vizy Zsigmond) Őszintén reméljük, hogy hamarosan megoldódik ez az áldatlan állapot s a mi kutunk majd egy akkori kiállításnak lesz kiemelkedő dísze. Utóirat: A kút kiemelése a műszaki muzeológiában és a múltjuk iránt fogékony mérnökökben is nagy visszhangot keltett. így jutottunk immár nyomára újabb vízi szerkezeteknek, melyeket azonban még nem láttunk. Az Újpesti Cérnagyár és az Óbudai Selyemfonógyár egykori műszaki tisztjei jelentkeztek, nekik is voltak hasonló gépezetük. Az, hogy idáig eljutottunk már, nagy eredmény; a FÉG-ben is csak páran tudtak az irodaépület alatt rejtőzködő masináról. Talán még sikerül fellelnünk egy pár darabot, hogy ne árválkodjék egymaga az Országos Műszaki Múzeumba került darab (pl. az Olajipari Múzeum is szívesen látna egyet szabadtéri kiállítóhelyén, Zalaegerszegen...). Legalább ilyen fontos azonban az, hogy a magyar műszaki társadalom megérezze: múltjának ápolása, az utókornak megmutatása elemi érdeke. Ezért minimum emlékeznie, és, ha lehet tennie is kell. EMBER ÉS VÍZ Fejezetek a vízgazdálkodás történetéből Jü, Kína legendás vízépítő hőse és császára Kína őstörténete, a Kínai Birodalom kultúrájának és gazdaságának kialakulása a történelem előtti idők homályába vész, nagyobbrészt csak a később született legendákból ismert a mai kor számára. E legendákban a történelmi személyek valóságos és költött tettei cselekedtei keverednek ugyan, de központi helyet foglal el bennük a pusztító víz elleni küzdelem. Jao és Sun császárok idején, i.e. 2280 körül nagy árvíz pusztított Kínában. A Hoangho és a Jangce vize egyesült, nagy területeket árasztott el és tett terméketlenné. A császárok parancsára Jü, a legendás hős gátakat, töltéseket és más vízépítési létesítményeket épített, megfékezte az áradatot és lecsapolta az elárasztott területeket. Különleges képességeket tanúsított a folyószabályozás terén. Olyan nagyok voltak érdemei, hogy Sun császár előbb uralkodótársává, majd - saját fiát mellőzve - utódjává tette. Egészen századunkig a kínai templomokban imába foglalták a hatalmas uralkodó és építő nevét, még ma is találhatók a kínai folyók mellett régi templomok, amelyeket Jü, a nagy vízépítő tiszteletére emeltek. A Kínaiak sok évezredes történelmük során császárjaikat aszerint tekintették „jónak” vagy „rossznak”, hogyan viszonyultak a vízépítési művek fenntartásához: rendben tartották vagy elhanyagolták azokat. SZL 15
