Víztükör, 1998 (38. évfolyam, 1-5. szám)

1998 / 4. szám

Elkészültek a megyei szennyvízelvezetési koncepciók Előadásként elhangzott a Magyar Hidrológiai Társaság XVI. Országos Vándorgyűlésén, Kecskeméten, 1998. július 8-án. Magyarország szennyvízelvezetésének je­lenlegi helyzete megkívánja, hogy a dinamikus fejlesztést megalapozó koncepciók rendelke­zésre álljanak. Ezt szolgálta a KHVM által ké­szíttetett Keretterv, mely első ízben 1996-ban került aktualizálásra. Az országos szintű fel­mérés és fejlesztési program mintegy 15 éves távlatra, azaz 2010-ig jelölte ki a gyűjtőhálózat és tisztítókapacitás-fejlesztés legfontosabb pri­oritásait - figyelembe véve az adott időben ki­alakult önkormányzati „ráhangolódást” - és előre becsülte az addig várhatóan megépítendő törzscsatorna hosszakat és a tisztítási kapacitás mennyiségi és minőségi értékeit. Mindezek mellett rámutatott az elkerülhetetlen műszaki, közgazdasági és egyéb szabályozások megva­lósításának szükségességére is. Különösen fontos egy - a piacgazdaság szempontjainak megfelelő és a szakoktatással összhangot teremtő - kutatóbázis létrehozása, amely a hazai K+F tevékenységen túlmenően a szélsőséges technológia transzfer megszűné­sével a hazai sajátosságokhoz rendelhető opti­mális eljárások és berendezések kiválasztását is koordinálni képes. Igen fontos előrelépésnek tekintendő, hogy a Kerettervre támaszkodva a Kormány a 2207/1996. (VII.24.) sz. határozatában közre­adta a szennyvízelvezetés fejlesztésével kap­csolatos határozatát, amely kijelöli az elvég-1. táblázat A megyei lakásállomány csatorna bekötésének alakulása Megye Összes népesség Összes lakás Közcsatornába bekötött lakások száma aránya 1996 2010 NT 1996 2010 KT NT 1000 fő 1000 db 1000 db % Baranya 409,0 1 154,3 79,2 109,3 127,7 51,3 70,8 63,9 82,7 Bács-Kiskun 540,9 224,7 42,3 131,1 151,6 19,0 58,0 59,4 67,0 Békés 406,9 165,7 36,0 100,7 131,4 21,7 60,8 66,6 79,3 Borsod-Abaúj-Zemplén 745,2 278,3 111,0 217,4 241,1 39,9 78,1 59,7 86,5 Csongrád 446,2 182,6 65,7 135,2 144,2 36,0 74,0 74,3 78,9 Fejér 425,8 156,4 63,6 112,2 135,3 40,7 71,7 61,8 86,5 Győr-Moson-Sopron 428,6 174,2 82,1 152,7 159,7 47,2 87,7 65,2 91,7 Hajdú-Bihar 568,1 207,7 68,9 153,9 171,6 33,0 74,0 71,8 83,0 Heves 328,4 130,6 37,4 104,1 108,3 29,0 80,0 56,1 83,0 Komárom-Esztergom 319,5 118,3 57,9 102,6 110,0 49,0 87,5 67,9 93,0 Nógrád 229,7 87,9 25,3 57,1 69,9 28,8 64,9 50,3 79,5 Pest 972,4 356.9 75,2 233,2 248,8 21.1 65,4 59,5 69,7 Somogy 337,4 130,0 45,1 81,4 97,4 34,7 62,6 59,3 74,9 Szabolcs-Szatmár-Bereg 603,3 204,6 46,8 115,3 127,4 23,0 56,0 55,6 62,0 Jász-Nagykun-Szolnok 420,7 167,7 42,8 113,1 150,9 25,5 67,4 64,0 90,0 Tolna 249,1 96,0 34,0 56,7 63,5 35,0 59,0 49,2 66,0 Vas 276,1 100,9 44,5 70,7 87,2 44,0 70,0 60,7 86,4 Veszprém 385,8 141,2 54,7 104,1 109,0 39,0 74,0 68,3 77,0 Zala 301,0 114,5 53,6 80,1 97,7 46,8 69,9 68,5 85,3 Megyék összesen 8 394,1 3 191,8 1 066,1 2 230,9 2 231,7 33,4 70,0 62,4 79,4 Megyék összesen a Keretterv szerint 8 314,4 3158,0 986,6 1 952,6-31,0 62,4 62,4-Budapest (az aktulizált Keretterv szerint) 1 930,0 812,0 728,4 747,0 796,0 89,7 92,0 92,0 98,0 Ország összesen 10 324,1 4 003,8 1 794,5 2 977,9 3 327,7 44,8 74,4 68,0 83,1 Ország összesen (a Keretterv szerint) 10 244,4 3 970,0 1 715,0 2 699,6-43,2 68,0 68,0-KT - középtávon NT - nagytávlatban 16

Next

/
Oldalképek
Tartalom