Víztükör, 1998 (38. évfolyam, 1-5. szám)

1998 / 4. szám

Egy ritka vízügyi műszaki emlék a 19. századból

Különleges idő volt Budapest életében a múlt század vége: egy feltörekvő, intenzív gazdaságfejlődési szakaszban lévő ország fővárosa és kiemelkedő gazdasági központja volt, s legjobb úton volt a világvárossá válás felé. A pesti oldal belső területének hatalmas tömbjei szinte mind ekkor nőttek ki a földből, tiszta, kényelmes és komfortos lakást biztosítva a fizetni tudóknak. A város belső részén a millenniumkor már természetes volt a vízcsap és a vízöblítéses WC, hiszen elkészültek a ma is működő víz- és csatornahálózatok.

A Budapest egyre növekvő gazdagságát megalapozó gyáripar az akkori külső kerületekbe települt. A Ferencváros belső részén malmok, vágóhidak, attól kijjebb vegyipari üzemek épültek, s a Soroksári út lett a dél-pesti ipar fő területe.

Itt építette az 1890. évi XIV, az ún. „iparbank” törvény alapján létrehozott Magyar Iparés Kereskedelmi Bank Rt. a Fegyver és Gépgyárat 1890-91-ben.

(Nem tartozik szorosan témánkhoz, de Baross Gábor születésének 150. évfordulója miatt is indokolt, hogy megálljunk itt egy pillanatra: a „ Vasminiszter" volt az, aki kiharcolva a magyar minisztériumok átalakítását, az általa irányított tárcában egyesítette a közlekedés ipar és kereskedelem ügyeit. Az 1889. évi miniszteriális átalakítás indoka így szólt az uralkodóhoz, 1. Ferenc Józsefhez írott előterjesztésben: „Az ország iparának, bel- és külkereskedelmének fejlődése a legszorosabb kapcsolatban áll a közlekedési és forgalmi intézményekkel, vasutakkal, postával, távírdával. A gyakorlati élet felmerülő igényei az

ipar s kereskedelem terén sokkal könnyebben lesznek megfigyelhetők, s a valódi szükségletnek megfelelően valósíthatók azon tárca minisztere által, ki úgyis az ipar és kereskedelmi forgalom egyéb eszközeit gondozza.” Ezzel az átalakítással kerültek át egyébiránt a vízszabályozások a

kább az volt, hogy a bank nem kapott olcsó építési telket a Soroksári útnak a Duna felől eső oldalán, hiszen azok a folyópart miatt sokkal értékesebbek voltak. Víz pedig minden iparhoz kell, a gépiparhoz pláne.

Ahogyan azt akkor sokan megtették, a Fegyvergyár is saját vízellátó rendszert épített; a Soroksári-Dunából gravitációs úton, több, mint száz méter hosszú csővezetéken jutott el a folyóvíz a gyár területén lévő kb. 6 m átmérőjű falazott kútba. (Más ipartelepeken, ahol ezt sem tudták megtenni, nagy teljesítményű rétegvíz-kutakat fúrtak.) Eddig a kútig csupán egy, a táplálócső beA kútház legalsó szintje: a vízben álló szivattyú-hengerek

(Fotó: Vtzy Zsigmond)

földművelésügyi tárcához, s válhatott egységessé a magyar vízügyi szolgálat! Baross volt az, aki az ipartámogatásokról szóló törvény megújítását Ferenc Józsefnél kiharcolta, s tette meg javaslatát az ipartámogatásokról szóló 1890. évi XIII. és XIV. törvényre. Ezzel vált lehetővé Magyarországon a 90-es évek elején az újabb nagyarányú befektetési hullám. Az „iparbank"törvénnyel alapított Magyar Ipar és Kereskedelmi Bank Rt. feladata az volt, hogy alapítson üzemeket, majd beindultukkal haszonnal adja át a magántőkének. így volt alapfinanszírozója a Fegyver és Gépgyárnak is az új fejlesztési pénzintézet.)

Az új gyár területéig még nagy valószínűséggel nem ért ki a városi vízvezeték (vagy igen, de túl drága volt az ivóvíz minőségű „árú”). Ahhoz képest, hogy akkor két évtizede még Duna-vizet ittak Pesten, ez nem volt egetverő baj. Sokkal in-A lendítőkereket forgató szíjhajtás, előtte a meghajtó fogaskerékkel

(Fotó: Vizy Zsigmond)

menő nyílására szerelt szűrő fogta fel a nem kívánt szennyeződéseket, dolga csak az volt, hogy nagyobb méretű szilárd anyagok ne jussanak a csőbe, nehogy eltömítsék azt. A kútra gőzmeghajtású vízemelőt telepítettek, amely a gyár víztisztítója technológiai magasságára emelte fel a vizet. Innen jutott a gyári szűrésű Duna-víz az üzemcsarnokokba, öltözőkbe és még az irodai csapokba is.

A vízemelő szerkezetet a gyár a kút fölé építette meg: 2-2 db himbás mozgatású bronz szivattyúhengert hajtott meg szíjáttétellel a fölöttük a felszínen, irodaépületek közé ékelt gőzgép. A szíjáttétel alatti szerkezetrész működési elve szinte teljesen azonos volt a középkori vízemelőkével, azaz, hogy az egy nyomócsőre dolgozó, ellentétesen mozgó szivattyúpár folyamatos vízutánpótlást biztosít. Ilyen lehetett már 1416-ban a budai királyi vár dunai lójárgányos vízemelője is, melyet Hartmann nürnbergi csőkováccsal készíttetett Zsigmond király, s ilyenek voltak a későbbiek is a gőzgépek koráig.

Mint minden ilyen szerkezet, ez is átalakítások-korszerűsítésen esett át: felszíni kazánját és gőzgépét hamar elbontották. Hogy ezután közvetlenül mi mozgatta a szíjhajtányt, nem tudjuk, csak azt, hogy a legutóbbi időkben már egy kis, a kútházban elhelyezett villanymotor tette ezt. A gőzmasina helyét természetesen beépítették, az igazgatósági épület oktatótermét alakították itt ki.

14