Víztükör, 1998 (38. évfolyam, 1-5. szám)
1998 / 3. szám
VÍZKÁRELHÁRÍTÁS ÉS MINŐSÉG Elkészült a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság vízkárelhárítási tevékenységének minőségbiztosítási rendszere A különböző ágazatokban, iparágakban működő cégek egyre nagyobb számban adnak hírt arról, hogy az ISO 9000-es szabványkövetelményeknek megfelelő minőségbiztosítási rendszert vezettek be és tanúsítanak tevékenységükre vonatkozóan. Ezt alapvetően azért tették, hogy a fogyasztói társadalomban az állampolgár, az ügyfél, a vevő, a partnerek részéről és sok más területről jelentkező igényeket az elvárásoknak megfelelően egyenletes szinten elégítsék ki. A minőségfilozófia az elmúlt években tartalmában és fogalmában egyaránt óriási változáson ment keresztül. A végtermék ellenőrzéséről, minősítéséről (MEO), a hibajavításról a hangsúly teljes mértékben a hiba megelőzésére került, melyet teljes körű minőségbiztosítási rendszer kiépítésével és működtetésével lehet biztosítani. A minőségbiztosítás filozófiája már évekkel ezelőtt kiterjedt a termelő szférán kívül a szolgáltató, és a közigazgatási szektorra is. A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság több mint egy éves munkával kidolgozta és bevezette a vízkárelhárítási tevékenységre (az árvíz-, belvíz- és jeges árvíz elleni védekezésre és a vízminőségi kárelhárításra) az ISO 9002 szabványnak megfelelő minőségbiztosítási rendszerét. A téma felölelte a védekezést megelőző, a védekezési és a védekezést követő időszakot, és ezek egyben megadták a rendszer témahatárait is. A rendszer kidolgozását az igazgatóság munkatársainak közreműködésével a MÉRA Szolgáltató és Tanácsadó Kft. végezte el. Az ISO 9002-es szabvány szerint elkészített minőségügyi rendszer természetéből adódik, hogy olyan rendszer került kialakításra, amely a különböző forrásokból (jogszabályok, szakmai szabványok, műszaki előírások, irányelvek, igazgatói utasítások stb.) származó követelmények és ajánlások teljesülését rendszer-szemléletűen biztosítja. Az ISO 9002 szabvány 20 fejezetében megfogalmazott követelményeivel alkalmas arra, hogy rendszerébe befogadja a más forrásokból származó előírásokat és keretet nyújt azok teljesítéséhez. A rendszer kidolgozása és alkalmazása az alábbi lépések szerint történt meg: 1. A minőségbiztosítási rendszer ismertetése az igazgatóság vezetőivel Ismertetésre került:- a minőség fogalomköre- az ISO 9000 rendszer felépítése- az ISO 9000 minőségbiztosítási szabványok- a dolgozók közreműködésének a szükségessége a rendszer kidolgozásában- a rendszer bevezetésének a menete A rendszer kialakításának alapvető követelménye a felső vezetés elkötelezettsége, elhatározása és a szükséges erőforrások biztosítása. 2. Átvilágítás, fejlesztési feladatok meghatározása A munka e fázisában kérdéslistára adott válaszok, interjúk és dokumentum-vizsgálatok kiértékelése alapján történt meg az igazgatóság meglévő minőségügyi szintjének az összevetése a /*N »"**■*■ ■■ » SGS International Certification s«rvic*< ag CERTIFICATE Certificate Number 80071 SGS international Certification Service* AG, Zurich, certifies that Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság HU-4400 Nyíregyháza Széchenyi út. 18. ha* introduced and is applying a Quality Management System On the occas-on of the certification audit Oy SGS-ICS the Quality Management System has been assessed and registered as meeting the requirements of; SN EN ISO 0002 :1004 The scope of the Quality Management System certification covers. Watendamage prevention activity The certificate is valid for three years up to and including April 7, 2001. SGS International Certification Services AQ Technopark. Pfingstweidstrasse 30, CH-8005 Zurich Zurich. April 8, 1998 The Management ;s Crave iSocai* Семи M Suivmmicm szabványkövetelményekkel. Elkészült az egyes szabványpontok követelményeinek a rögzítése, a jelenlegi állapot leírása és a minőségfejlesztési tevékenységek meghatározása. 3. A minőségügyi vezető kijelölése A szervezetre vonatkozó követelmény, hogy ki kell jelölni a felső vezetés egy tagját minőségügyi vezetőként, akinek feladata a rendszer kialakításának, bevezetésének és működtetésének irányítása, koordinálása. Az igazgatóság vezetője a megbízást írásban adta ki a műszaki igazgatóhelyettesnek, a feladatkör, felelősség és a szükséges hatáskör megadásával. 4. A minőségbiztosítási dokumentumok elkészítése Az első lépés az igazgatóság minőségpolitikájának meghatározása és ezzel összefüggésben a minőségügyi célok meghatározása volt. Az igazgatóság dolgozóiból munkacsoportok (teamek) alakultak, az ezekben közreműködő dolgozók szaktudásukra támaszkodva közreműködtek a rendszer dokumentumainak a kidolgozásában. Elkészült a minőségügyi kézikönyv és összeállították a minőségbiztosítási eljárásokat. Elkészült a szabályzatok, utasítások felülvizsgálata, kiegészítése és a minőségügyi rendszerbe történő beillesztésük. A feladatok részletezése:- Teamek létrehozása az egyes szabványpontok kidolgozásához-Munkaterv készítése, feladatok, határidők, felelősök megjelölésével- A team tagjainak alapvető ISO ismeretek oktatása-Minőségügyi Bizottság létrehozása a rendszer kidolgozásával és működtetésével kapcsolatos döntések meghozatalára- Minőségügyi kézikönyv elkészítése- Minőségbiztosítási eljárások elkészítése- Szabályzatok, utasítások felülvizsgálata, kidolgozása a rendeleteknek és törvényeknek megfelelően, továbbá illesztése a minőségbiztosítási rendszerhez 5. A minőségbiztosítási rendszer bevezetése A minőségbiztosítási dokumentumok, Kézikönyv, eljárások, szabályzatok, utasítások elkészítése és a Minőségügyi Bizottság elfogadása után került sor a leírtak bevezetésére és alkalmazására. A felelősségek és hatáskörök figyelembe vételével az érintett dolgozókkal minden ismeretanyagot közlünk és külön oktatást szervezünk a kialakított rendszer elméleti és gyakorlati bevezetésére 6. Minőségügyi oktatások megtartása Az oktatások két témakört fognak át. Egyrészt a rendszer kialakításában, bevezetésében és működtetésében részt vevő dolgozók, másrészt a belső felülvizsgálat (audit) elvégzésére alkalmas szakemberek képzését. Az oktatási tematika, 5 napos időtartamban, fogja össze az elméleti és gyakorlati képzést. 7. Első belső audit (felülvizsgálat) elvégzése Az igazgatóság dolgozóiból kiválasztásra kerül és kiképzett személyek megvizsgálják az egyes rendszerelemek működését és un. felülvizsgálati jelentésben meghatározzák a feltárt hiányosságokat, esetleg javaslatot tesznek azok megszüntetésének a módjára. A hiányosságok megismerése és megszüntetése a rendszer fejlődésének az alapja. 8. Külső (tanúsító) audit A kiválasztásra kerülő külső nemzetközileg regisztrált Tanúsító cég vizsgálata annak igazolására, hogy a kidolgozott és bevezetett minőségbiztosítási rendszer megfelel az ISO 9000 szabvány követelményeinek. Az ISO 9000 szabványsorozatból a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóságnál az ISO 9002 szerint történt a tanúsítás, mely szabvány 20 elemet tartalmaz. 1. A felső vezetőség felelőssége (minőségpolitika, felelősség és hatáskör, erőforrások) 2. Minőségügyi rendszer 3. A szerződés átvizsgálása (az éves tervkészítés) 4. A műszaki tervezés szabályozása 5. A dokumentumok és adatok kezelése (kiadás, nyilvántartás, módosítás) 6. Beszerzés (Beszállítók kiválasztása, beszerzési adatok felülvizsgálata, beszerzett termék ellenőrzése) 7 A vevő által beszállított termék 8. A termék azonosítása és nyomonkövetése 9. Folyamatszabályozás 10. Ellenőrzés és vizsgálat 11. Ellenőrző, mérő- és vizsgálóberendezések 12. Ellenőrzött és vizsgált állapot 13. Nem megfelelő termék kezelése 14. Helyesbítő és megelőző intézkedés 30