Víztükör, 1995 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1995-01-01 / 1. szám
rtclnic? ri tudás és tapasztalat, valamint a készségek és ambíciók milyen erővel kapcsolódnak és adnak jó kimeneti lehetőségeket. Fontos szempont még, hogy a felnőttoktatás szükségességét, tartalmát, rendjét a jogszabályok előírják-e, és ha igen, akkor ez az előírás mennyire tud részévé válni a napi gyakorlatnak. A szakma tapasztalja-e, hogy sajátos önfejlődést, társadalmi és szakmai presztízsét ez a fajta oktatási munka segíti, a szakma formális és informális vezetői mennyire tájékozottak ezekben a kérdésekben, és hogyan foglalnak állást az ügy fontosságának megítélésekor. Az oktatás-szabályozás minősítésekor vizsgálni kell, hogy az oktatás jogszabályi előírásai milyen kényszereket tartalmaznak, tehát az ismeretszerzés szükségességének belátásán túlmenően a képesítés, a képesítettség előírása milyen felfogásban valósul meg, az oktatás-szabályozásához kapcsolódik-e egy foglalkoztatási jogszabály, mely részben munkaköröket határoz meg, részben leírja és előírja ezen munkakörök betöltői számára szükséges szakmai képesítést. Célszerű számbavenni azt is, hogy menynyire szolgálja az adott tevékenység a politikai és gazdasági célokat, megfogalmazást nyer-e a tevékenység valamilyen kormányzati programban. Milyen társadalmi érdekek kapcsolhatók a tevékenység politikai, ideológiai, szakmai támogatottságához, felismerik-e ezeket az érdekeket a szakma irányítói időben és térben, és milyen szakmapolitikát képesek megfogalmazni a felismerés alapján? Milyen az elismertetése, fogadtatása a kormányzati munkában ennek a szakmapolitikának, és ennek megfelelően milyen mértékben lehet a megoldáshoz szükséges anyagi javakat az egyes szakmai programok mellé rendelni? Mekkora gazdasági súlya van az egyes szakmai programoknak, milyen szintű és milyen számú szakemberréteget vagy csoportot érintenek? Egy oktatási program egy szakmai programnak jó esetben a mellékága vagy kiegészítője lehet, és ha már a megvalósítási program szempontrendszerében az oktatási munka szerepeltethető, eredményként lehet elszámolni. Azok az előkészítő programok, melyek egy képzés alapvetései (időtartam és ismeretkörök meghatározása, az elsajátítandó elméleti és gyakorlati ismeretek aránya, a követelmények elírása, stb.) egy szakmai program (különféle beruházások) költségvetésében — ha egyáltalán feltüntetik őket — elenyésző összegek, legfeljebb néhány ezrelékben mérhetők. Az elmondottakon kívül beszélni kell még egy problémakörről is, nevezetesen, hogy milyen módon vagy soron szerepelnek a mindenkori szakminisztériumi költségvetés keretei között az oktatás (kutatási, helyzetfeltárási, információszerzési stb.) mint hosszútávú beruházási programok előkészítési munkái, illetve (tanterv és tananyagfejlesztés stb.) mint beruházási programok megvalósítási munkái. Van-e bármilyen konstrukció vagy elgondolás arra, hogy ezek a keretek mikor működnek gazdaságosan, hogyan bővíthetők és ezekből a keretekből az oktatás mely részeit vagy vonatkozásait szükséges, célszerű vagy illendő megvalósítani? A felnőttképzés tárgyalásakor tudomásul kell venni, hogy a tevékenységnek sajátos mobilitása van. Kapcsolódik a napi termelő tevékenységhez és ezt a lehető legnagyobb mértékig kell, hogy szolgálja. Kapcsolódik az iskolarendszerhez, az iskolarendszernek átad stabilizálódó szakmai ismereteket és a tevékenység, mármint oktatási tevékenység megvalósítása jelentősen összefügg a területet reprezentáló államigazgatási apparátus munkájával, kormányzati elismertségével, társadalmi megítélésével. A vízügyi és környezetvédelmi felnőttoktatás A vízügyi és környezetvédelmi felnőttoktatás kiindulási alapjai eltérőek, mivel mások voltak a célok és a feladatok, és természetesen ennek megfelelően mások voltak a lehetséges eljárások is. A vízügyi tanfolyami oktatás több mint 25 éves múltra tekint vissza és számos szakmai területe van. A környezetvédelmi szakmai oktatás viszont napjainkban formálódik, előttünk és általunk jönnek létre azok a feltételek, melyek ezt a munkát lehetővé teszik. 1. Vízügyi szakmai oktatás A vízügyi szakmai oktatásnak sohasem volt célja egy társadalmi irányultságú PR- tevékenység megvalósítása, nem foglalkozott lakossági véleményekkel, nem kívánt a lakosság irányában különösebben felvilágosító munkát végezni, eltekintve néhány esetenkénti aktuális híranyagtól vagy kampány jellegű megjelenéstől. A vízügy és a vízgazdálkodás ágazatként működött, és az Országos Vízügyi Hivatal meghatározó irányítása mellett mintegy 80 ezer ember foglalkoztatott. A vízügyi ágazat önfejlődésének egyik területe és tünete volt az oktatással kapcsolatos kérdések felértékelődése. A felnőttoktatás előkészítésében és végrehajtásában az ágazat szakmai irányítói jelentős szerepet vállaltak és az egyes vízügyi intézmények (igazgatóságok) vállalatok (tervező vállalatok, vízépítő-ipari vállalatok, tanácsi víz-, csatornamű- és fürdővállalatok), valamint vízgazdálkodási és vízműtársulatok szakmai vezetői, főmérnökei támogatásával számos gyakorló szakember (mérnök, üzemmérnök, technikus) kapcsolódott be a szakoktatási munkába. Ez azt jelentette, hogy a vízügyi ágazatban dolgozók és szakirányú szakképesítéssel nem rendelkezők, esetleg szakképzetlenek lehetőséget kaptak arra, hogy tanfolyami keretek között viszonylag rövid idő alatt képesítő bizonyítványt vagy jogosítványt szerezzenek. Az egyes szakképesítések tartalmi megfogalmazása és kifejtése bonyolult szakmai feladat volt, mivel a munkakörök a szervezet fejlődése során alakultak ki, illetve specializálódtak. A munkakörökhöz szükséges ismeretek oktatását az iskolarendszer nem biztosította. A közép- és felsőfokú iskolarendszerű képzésben más 7
