Víztükör, 1995 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / Önkormányzati Különszám 1
Amikor a gazdasági feltételekről beszélünk, a sok peremfeltétel mellett két fontos dologra kell figyelnünk:- egyrészt, hogy az adott teherviselő képesség mellett mennyit fordít egy ország a vízgazdálkodási feladatokra;- másrészt, hogy ez milyen összetételű, azaz milyen forrásokból áll, és a szakma mely részének finanszírozására használják fel. Európában, még ott is, ahol a közüzemi tulajdon és a koncessziós üzemeltetés keveredik, látható az egyéb, nem kifejezetten szakmai tényezők hatása. Sajnos az üzemeltetési módok és a tulajdonosi viselkedések elemzésére nincsenek megbízható s a méltányos összehasonlításra alkalmas adatok, valamint a kétféle szektor teljesítménye sok egyéb körülménytől függ. Mégis szerte a világon általános a kép, hogy nagyon tiszta az összefüggés az állami tulajdon, a politikai befolyásolás és az alulinvesztálás között. Köztulajdon esetében soha nem lehet megállapítani a víz értékét. Az árak nyomottá válnak, a karbantartási és felújítási pénzek eltérülnek, a beruházási hitelek más szempontból előnyösebb közfeladatra kerülnek. Mi tehát az állam feladata? Kézben kell tartania a vízkészletek felhasználását, meg kell fogalmaznia a szabványokat, biztosítani kell a szolgáltatások és a szolgáltató vállalatok megfelelő szabályozását, és szigorú, hatékony szankciókkal működő ellenőrzést kell biztosítani! A mennyiségi és minőségi vízigények kielégítését, azok mértékének és indokoltságának vizsgálatával, esetleges felülbírálatával, csak a legszükségesebb mértékig és szabályozott módon szabad engedélyeznie. Ezt jelenti a szakmai vezérlés elve. Az önkormányzati feladatok ellátásának segítését az önkormányzatok, a víziközmű-társulatok beruházásait céltámogatások, címzett vagy egyéb támogatások formájában biztosítja az állam. Fontos, hogy az állami támogatás gazdasági vezérléssé csak az állami szerepvállalás területén váljon, de ott a támogatási mérték és irány kiszámítható legyen. A vizet, de különösen a felszín alatti vizet, mint a nemzet örökségét kell kezelnünk! Az örökségünkkel való jó gazdálkodás pedig feltételezi, hogy küldetést teljesítünk, melynek tárgya nem a víz, hanem megszerezhetőségének és regenerálhatóságának lehetősége. Fel kell azonban hívni a figyelmet arra, hogy örökségünk közös tulajdona nem jelenti a létesítmények közös tulajdonának és közös üzemeltetésnek a szükségességét. A közműszolgáltatás rendszere átalakulóban van. A szolgáltató vállalatok szétaprózódása annak ellenére folyik, hogy adott településnagyság alatt a szolgáltatással kapcsolatos helyes döntések helyi meghozatalának az elemi feltételei is hiányoznak! 1992 második felétől felgyorsult a kis üzemeltető szervezetek kialakulása, és ez napjainkban is tart. 1992- ben 50, 1993-ban 120, 1994-ben 209 ilyen kis szervezet alakult. Az önkormányzatok olyan feladatot kaptak az önkormányzati törvénnyel, amelyhez sem felkészültségük, sem pedig apparátusuk nem volt, sőt számos helyen a mai napig nem is alakult ki. Sajnálatos tény az is, hogy a régi tanácsi rendszerhez szokott és megmaradt apparátus nem tudta, mit kezdjen az új feladattal, hogy éljen a törvény által biztosított jogokkal, lehetőségekkel. Az önkormányzati tisztségviselők, de sokszor még a műszaki feladatokkal foglalkozó közalkalmazottak sem rendelkeznek egy minimális mérlegelési tudással, ennek hiányában pedig csak véletlenül hozhatnak jó döntéseket. Méginkább igaz ez a testületi, kollektív döntések esetében. Az úgynevezett mamutvállalatok megszüntetését - sajnos ugyanúgy, mint az átalakulás más területein - nem előzte meg sem optimalizációs, sem műszaki szerkezeti felépítési vizsgálat. Azt pedig nem lenne jó elfelejteni, hogy a ma üzemelő rendszerek egy 40 éves fejlesztés eredményeként jöttek létre, azaz nem szabdalhatok akármilyen módon. Az utóbbi tíz évben a vizek kártételei elleni védelem, a művek fenntartása nem kapott kellő figyelmet sem az Országgyűléstől, sem a kormánytól. A rendelkezésre bocsátott források előbb harmadára, majd ötödére csökkentek a technológiai igényekhez képest, így a műszakilag szükséges állagmegóvási munkák a szűkös források miatt rendre elmaradtak. Keressük ezért a forrásbővítés lehetőségét, és készülünk a kormány elé terjeszteni az árvízvédelem hosszú távú fejlesztési tervét, a lehetséges intézkedéseket és ezek hatásait, mert hazánkban, ahol egy gátszakadás esetén 30-180 milliárd forint kár is keletkezhet, az árvízvédelmet a biztonságpolitika rangján kell kezelni. A vízzel ugyanis megnemtámadási szerződés nem köthető! Az árvízvédelmi biztonság másik, igen fontos eleme a védművek megfelelőségén túl az ütőképes védelmi szervezet. A vízügyi igazgatóságoknak a jogállamiság követelményeinek megfelelő átszervezését végrehajtottuk, a termelő egységeket leválasztottuk és privatizáltuk. Ezen beavatkozáson kívül a piaci tényezők hatására a létszám jelentős csökkentésére került sor. A négy évvel ezelőtti húszezres saját létszámmal szemben a védekezésben ma már csak mintegy négyezer vízügyi dolgozóra számíthatunk, akik feladata a védekezésben részt vevő erők irányítása. Ebben a helyzetben fokozott feladatok hárulnak az önkormányzatok és a polgári védelem által szervezett erőkre. Éppen ezért olyan együttműködési program kidolgozásán fáradozunk, amely az átmeneti időszakban biztosítja az önkormányzati tisztségviselők, választott képviselők, de az üzemeltetők vagy a különböző hatóságok alkalmazottainak szükség szerinti képzését, segít az információáramlási technikák elsajátításában, a mindenki számára hasznos és igazolhatóan jó együttműködés, a bizalom kialakításában. Az igazgatósági és önkormányzati tisztségviselők, alkalmazottak magas elvárást kell hogy teljesítsenek. Ez csak jól képzett és megfizetett apparátussal lehet teljesíteni. A városok, falvak fejlődése során beépültek a mélyfekvésű, vízkárveszélyes területek. A megemelkedett talajvízszint számos esetben eléri az épületek alapozási szintjét, pincéket önt el. Már közepes csapadék is sok településen felszíni elöntéseket okoz. A vízkárok mind nagyobb mértékben veszélyeztetnek, mind gyakrabban ismétlődnek. A lakosság jogos igénye a vízkárok megelőzése, a bekövetkező károk mérséklése, az élet és a vagyon védelme. A közigazgatási rendszer változása megnövelte a települések vezetőinek vízkárelhárítással kapcsolatos felelősségét, feladatait. A helyi önkormányzatok vezetőinek önállóan kell dönteniük a vízkárvédekezés elrendeléséről, és önállóan kell irányítaniuk a védelmi munkák végrehajtását. A vízügyi igazgatóságok természetesen mindenütt készek a szakmai és szervezési, végrehajtási feladatok során az igényelt segítség biztosítására. 11
