Víztükör, 1995 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1995-09-01 / 9. szám
KITÜNTETÉSEK 1995. augusztus 20. alkalmából Sok kiváló szakember dolgozik a vízügyi szolgálatban. Közülük néhányan munkájuk elismeréséül augusztus 20-a alkalmából magas állami, illetve miniszteri kitüntetésben részesültek. Ismerkedjen meg velük: A Köztársasági Elnök - a Miniszterelnök felterjesztésére - a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét adományozta Dr. Stelczer Károlynak, a VITUKI nyugalmazott főigazgatójának, a vízügyi szolgálatban végzett félévszázados munkája elismeréseként. Dr. Stelczer Károly már egyetemistaként 1945 óta dolgozik a vízügyben. 1956 óta töltött be magas vezetői beosztásokat, két évig volt kirendelt igazgatóként - a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság élén, majd 1958 óta a VITUKI igazgatója, majd később főigazgatója. 1980-tól a mai napig szerkeszti a Vízügyi Közlemények-et. Jelentős érdemei vannak a vízügyi kutatás hazai fejlesztésében és eredményeinek nemzetközi elismertetésében. A miniszter nevében Dr. Gyurkovics Sándor államtitkár Vásárhelyi Pál díjat adott át: Dr. Szesztai Károlynak, 70. születésnapja alkalmából a hidrológia és a vízgazdálkodás hazai és nemzetközi fejlesztéséért. Dr. Szesztai Károly a hidrológia és vízgazdálkodás terén kiemelkedő szakember - a műszaki tudományok doktora -, aki a BME-n, a VITUKI-ban, az ENSZ Titkárság Vízügyi Csoportjában, majd a VGI-nél dolgozott. Neve elválaszthatatlan a hidrológiai előrejelzés és a vízkészletgazdálkodás hazai és nemzetközi fejlesztésétől. Tevékenysége elismeréséül a Nemzetközi Hidrológiai Szövetség elnökéül választotta; jelentős érdemei voltak az ENSZ Vízügyi Konferenciája (1971) megrendezésében. A közelmúltban a Föld környezeti ártalmairól és az emberi környezet védelméről írt könyve aratott sikert. Dr. Szanati Henriknek, az OVF főosztályvezetőjének életpályája elismeréséért, 27 éves vízügyi szolgálatáért, eredményes vezetői tevékénységéért. Dr. Szanati Henrik 1968 óta dolgozik a vízügyi szolgálatban, ez időtől az OVF, illetve jogutódai állományában, különböző vezetői beosztásban. Az OVF megalakulása óta az Igazgatási Főosztály vezetője. Nevéhez fűződik a vízügyi szolgálat igazgatási szervezetének kialakítása, majd folyamatos korszerűsítése. „Vízügyért” szakmai elismerést kapott: Dr. Filotás Ildikó, az OVF főosztályvezetője, a vízgazdálkodásról szóló törvény és a kapcsolódó jogszabályok előkészítésében végzett kiemelkedő munkájának elismeréséül. Aradiné Oravecz Éva, a Nográd megyei Közgyűlés Hivatala tanácsosa, a Nyugat-Nógrád vízellátását megalapozó „Dunai vízátvezetési program” megvalósítása ügyében kifejtett tevékenységéért. Kenéz Imre, az Alsó-tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság szakaszmémöke közel 4 évtizedes vízügyi igazgatósági, 24 éves vezetői munkájáért, nyugdíjbavonulása alkalmával. Magyar Miklós, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság telepvezetője a vízügy érdekében 41 éven át végzett kimagasló teljesítményéért. Pauló András, a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság csatomabiztosa, a Vízügy több mint 42 éves szolgálatáért, magasszintű szakmai és emberi helytállásáért, nyugdíjbavonulása alkalmából.-VYO-3