Víztükör, 1995 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1995-09-01 / 9. szám
A magánosítás stációi Interjú dr. Szőke Ferenccel, a Fővárosi Vízművek Rt. vezérigazgatójával Miközben folytatódik a közüzemi társaságok privatizációjának előkészítése, tárgyalást tárgyalás követ. Ez a „párbeszéd” részben a cégen belül, részben a menedzsmentek és a magánosítást előkészítő társaságok, részben a fővárosi önkormányzat illetékes ügyosztályai és a cégek között folytatódnak. S miközben a tárgyalások különböző szinteken zajlanak, a „mélyben” — legalábbis ez az újságíró tapasztalata — találgatások misztikus köde lengi be a magánosítást. Ugyancsak tapasztalat, hogy a Fővárosi Vízművek Részvénytársaság dolgozói, sőt középvezetői közül is többen elbizonytalanodnak akkor, amikor szóba kerül a kérdés. Márpedig majdnem minden beszélgetés ezzel kezdődik vagy végződik. Megkerestük tehát dr. Szőke Ferencet, a részvénytársaság vezérigazgatóját, hogy megkérjük, mondja el véleményét a magánosítással kapcsolatban, illetve tájékoztassa az olvasókat arról, hogy miként áll a társaság privatizációja. — Vezérigazgató úr, hallgatva a különböző véleményeket az a tudósító benyomása, hogy elsősorban szemantikai kérdéssel állunk szemben. Mintha ugyanis a városházán, a privatizációt előkészítő cégnél, s magánál a részvénytársaságnál mást és mást értenének a privatizáció szó alatt. Valóban így van-e? — Én tulajdon- vagy tulajdonosváltozást értek elsősorban a privatizáció kifejezésen. Sőt, a magánosítás előkészítésének tekintem magát a profiltisztítást s a társaság tevékenységének felülvizsgálatát is. A privatizáció előkészítésének tekintem adott esetben, ha a társaság életében a közművagyon és a működtető vagyon szétválasztása következik be. — A vagyonszétválasztás talán elsősorban technikai kérdés, ami a magánosítást készíti elő. Mit jelent ez a részvénytársaság gyakorlatában? — A vagyonszétválasztás a gyakorlatban annyit jelent, hogy a közműtársaságok vagyonának a döntő része effektive az ivóvízszolgáltatást biztosító vagyontárgyak tömegéből áll. Ez alatt kell érteni a kutakat, a csővezetékeket, a műtárgyakat, a különböző nyomásfokozókat, a medencéket és nem sorolom tovább. Ez az összes vagyon kilencven százalékát teszi ki. A maradék tíz százalék a mobil, működtető vagyon. Ez a székházban, a járművekben s mobil eszközökben fogható meg. S természetesen azokat a forgóeszközöket is jelenti, amelyek elősegítik a társaság működtetését. — Ha jól értem, akkor ebből a szempontból kiindulva az utóbbi tíz százalékot lehet privatizálni, a többit pedig nem... — Igen, ebben a szellemben készült el a privatizációt előkészítő javaslat, amelyet a Kossuth Holding dolgozott ki. Véleményük szerint a társaságunk privatizációját csak ezzel a technikával lehet megoldani. A mai 65-66 milliárd forintos vagyon 20- 25 százalékának az értékesítése is nehezen képzelhető el. — A privatizációt előkészítő Kossuth Holding tudomásunk szerint április elején elkészítette az anyagot, de nem nevezett meg konkrét befektetőt. Szükségese valós befektetőt vagy befektetőket megnevezni, s miként? — A Kossuth Holding megbízása az volt, hogy mérlegelje, elemezze s bizonyítsa azt, hogy a privatizáció szükséges. Ha indokoltnak tartja, azokat a módszereket, megoldásokat és technikákat foglalja össze, amelyeket a társaságunknak meg kell lépni. Ezen tül arról is szólt a megbízás, hogy adjon információt a tulajdonosnak: szakmai vagy pénzügyi befektetőre van-e szükség. A Kossuth Holding anyaga olyan szakmai befektetőket jelöl meg, akik elsősorban szóba jöhetnek. Két társaság kivételével többet nem mutat be az anyagban. Megoldásként azt javasolja, hogy ha a privatizáció mellett dönt a tulajdonos, akkor a pályáztatás két lépcsőben történjék. Az első lépcsőben egy pontos feltételrendszer kiírása mellett előminősítésre kerül sor. A második lépcsőben a versenyben maradt befektetők számára kell a feladatot meghatározni. Egyszóval azt, hogy milyen konkrét feltételrendszerre tegyenek ajánlatokat. — Az elmondottak logikájából következik, hogy mind a tulajdonos fővárosi önkormányzat, mind a társaság szempontjából prioritást élvez az időtényező, vagyis a hosszútávú tervezés. Mennyiben számol ezzel a Kossuth Holding, vagy keresni kell-e olyan befektetőt, aki ezzel számol? — A Kossuth Holding anyaga húsz évre tekint előre, s e tekintetben két koncepcióból indult ki. Az egyik a FŐMTERV Részvénytársaság 1992/93-ban készített, 2015-ig szóló fejlesztési koncepciója, a másik a Fővárosi Vízművek menedzsmentje által 1994-ben átdolgozott koncepció, amely értékelte a szolgáltatás körülményeiben és a fogyasztás mértékében történt változásokat. — Mint minden közüzemi társaságnak, úgy a részvénytársaságnak is hosszú távra kell terveznie. Ezért elsődlegesen azt kell eldönteni a tulajdonosnak, hogy szakmai, vagy pénzügyi befektetőre van-e esetünkben szükség. — Elsősorban azt kell a tulajdonosnak eldöntenie, hogy akar-e privatizálni, vagy sem. Azután azt, hogy a tulajdon milyen mértékéig, s ha ezen túlmenően úgy dönt, hogy akar, akkor milyen indokkal teszi. Ha olyan fejlesztési szükségletekről van szó, amihez pénzeszközöket kell teremteni, akkor hosszú távon gondolkodó szakmai befektetőre van szükség. Közműtársaság esetében ugyanis nem lehet 5-10 éves távlatokban gondolkodni! Egyetlen befektetés is 30-50 évre szól, s a megtérülés sem 2-3-5 év. így a tulajdonosnak mindenképpen tekintetbe kell vennie, hogy a társaság jövőbeni fejlesztési szükségletei mekkorák. RUTTKAY LEVENTE 4
