Víztükör, 1995 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1995-08-01 / 8. szám
indokolja az állami támogatás átmeneti fenntartását. II. A nyolcvanas évek végét megelőző pár évtizedet a régióban az extenzív gazdasági növekedés jellemezte. Különösen vonatkozik ez a vízügyi területre, ahol: • Olyan vízellátás-fejlesztési ütem, túlméretezett kapacitás valósult meg, amellyel az elvárható csatornázási és szennyvíztisztítási fejlesztés nem tarthatott lépést. • A beruházások nem kis része — a finanszírozási források megkurtítása következtében — a szükséges kiegészítő létesítmények nélkül, gyakran csonkán valósult meg. • Aműszakilag indokolt felújítások szinte teljes egészében elmaradtak, a karbantartási munkák ciklusideje az ésszerű határokon túlnőtt. Magyarországon például az állami kezelésben lévő vizek és vízi létesítmények kezelése számára a rendelkezésre álló költségvetési keretek 80 százalékát ma már az üzemelési és bérköltségek emésztik fel. A fennmaradó igen csekély összegek még a legégetőbb problémák elhárítására sem elegendőek. Az elkészült művek jelenlegi állapota, a környezetvédelmi előírások számának növekedése és szigorodása, a beruházási eszközök szűkössége feltétlenül indokolja az extenzív fejlesztési szemlélet átértékelését. Új, a korábbiaktól eltérő fejlesztési szemlélet indokolt. Az extenzív évtizedek öröksége most feltétlenül indokolttá teszi: • a csatornázás és szennyvíztisztítás nagyütemű fejlesztését, színvonalának emelését, • a létesítményrendszerek környezetbarát működtetéséhez a kiegészítő, illetve kapcsolódó művek megvalósítását, • valamint törvényszerűen jelentkezik az elkészült művek rekonstrukciós szükséglete is. III. Az állami költségvetés szűkössége, az irányítás és érdekérvényesítés differenciáltsága azt indokolja, hogy a kisebb, helyi érdekeket szolgáló műveket, azok tulajdonjogát az érdekelteknek átadják, és működtetési terheit azok viseljék. A közérdek mértékének megfelelő állami kötelezettségből kiindulva csak azon vizek, vízi létesítmények állami tulajdonban tartása szükséges, amelyeket: • az ország kiszolgáltatott természetföldrajzi helyzete indokol, • használatuk, fejlesztésük érdekeltségi köre áttételes, nagyobb régiókra terjed ki. A fentiek szellemében kell, hogy megfogalmazódjanak a társadalmi-gazdasági rendszerváltással összefüggő új törvényjavaslatok is. (Vonatkozik ez például a vízgazdálkodásról szóló, az önkormányzatokról szóló, az önkormányzati tulajdonról szóló törvényekre egyaránt.) A kizárólagos állami tulajdonhoz kapcsolódó, de helyileg lehatárolható érdekeltségi körben hasznosuló vizek, vízi létesítmények, valamint helyi vízművek célszerűen az önkormányzat (vagy önkormányzatok) tulajdonába kell, hogy kerüljenek. Magyarországon az ilyen váltást megcélzó 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásának tapasztalatai azonban azt bizonyítják, hogy az önkormányzatok csak igen kis mértékben vállalják ezt a feladatot. Ennek oka, hogy a művek állami tulajdona az érdekeltek számára kényelmes pozíciót jelent. A kényszertulajdonlás lehetősége azonban jogilag nem kezelhető. Nem elhanyagolható az állami szerepvállalás, illetve a tulajdonviszonyok újraértékelésének jelentősége a finanszírozási rend szempontjából sem. A helyi, kistulajdonon alapuló érdekeltségi rendszer hatékonyabb és a költségvetés szempontjából takarékosabb finanszírozást tehet lehetővé. Vízgyűjtőjárulék kivetésével például a haszonélvezők bevonhatók az üzemelési és fenntartási terhek viselésébe. IV. A piacgazdaságra áttérő országok gazdaságpolitikai programjaiban kiemelt célkitűzésként szerepel a privatizáció elősegítése. Nem lehet figyelmen kívül hagyni ugyanakkor a vízügyi szektor sajátosságait. A privatizáció csak igen korlátozottan lehetséges, mivel a művek vagy forgalomképtelenek, vagy áttételes, regionális jelentőségük miatt ez indokolatlan. Koncessziós szerződéseknek is csak meghatározott szűk körben — például víziközműszolgáltatás, öntözővíz-szolgáltatás — van létjogosultságuk. V. A gazdasági rccesszióval, az ipari és mezőgazdasági szerkezetátalakulással, az ivóvíz, illetve az öntözővíz szolgáltatási díjának értékarányos megállapításával magyarázható a vízigények jelentős csökkenése. A korábbi évtizedekre jellemző folyamatos igénynövekedés a 90-es évek elején megállt, sőt — különösen az ivóvízigények tekintetében — radikálisan csökkent. Nagymértékben hozzájárult ehhez a vezetékes ivóvizet átvevő ipari üzemek nagy számú tönkremenetele is. Az említett folyamat Magyarországon napjainkra, illetve a közeljövőre a következő hatásokat eredményezte: • A szolgáltatást biztosító rendszerek kihasználtsága csökkent, ugyanakkor az állóeszközök használatából adódó fajlagos költség nőtt, jelentős lakossági elégedetlenséget okozva, mivel ez a díjakban is érvényesült. • A korábbi vízhiányfeszültségek csökkenésével mérséklődött a vízszolgáltató rendszerek létesítésének igénye is. • Több vízgyűjtőn vízminőség-javulás következett be, mivel csökkent a szennyvízbebocsátás mértéke, illetve a vízminőségi haváriák száma. Nyilvánvaló, hogy a felsorolt jelenségek átmenetiek, és a tulajdoni struktúra átalakulásával, illetve a gazdaság konszolidációjával e folyamatok megfordulhatnak. VI. A társadalmi-gazdasági átalakulás feltétlenül szükségessé teszi a közigazgatás szervezésének újragondolását is. Nyilvánvaló, hogy receptszerűen érvényesíthető struktúra nem készíthető. Az országonként meglévő más-más közigazgatási rend, a történelmi hagyományok, a természetföldrajzi adottságok a meghatározó tényezők. Általánosítható viszont az az igény, hogy tiszta, jogszerű közigazgatási rend alakítandó ki. A pártállami rendszerek egy részében a közigazgatást is erősen áthatotta a politika, ami nyilvánvalóan kiszűrendő tényező. Másrészt olyan ellentmondások is előfordultak, mint például Magyarországon a vízjogi engedélyezési és a vállalkozási tevékenységek egyazon szervezetben való előfordulása. VII. A demokrácia elveivel összeegyeztethetetlen a döntések meghozatalának régi gyakorlata. Az önkényes, diktált döntéseket az érdekeltek vagy képviselőik bevonása, a velük való egyeztetés kell, hogy felváltsa. Különösen fontos jelentősége van ennek a vízgazdálkodás területén, hiszen tevékenységei többsége — infrastrukturális jellegéből adódóan — szolgálatszerűen látandó el, és a döntéseknek sok érdekeltre, nagy térségekre van hatása. A víz készletekkel való fenntartható gazdálkodás, valamint a vízkárelhárítás stratégiai döntéseinek előkészítésére ezért kétszintű társadalmi és szakmai egyeztető fórumot: — az országos jelentőségű kérdések megvitatására és társadalmi egyeztetésére országos vízgazdálkodási tanácsot, — a helyi jelentőségű vízgazdálkodási döntések megvitatására és előkészítésére, társadalmi véleményeztetésére területi vízügyi tanácsokat kell létrehozni! Fontos ennek törvényi megalapozása is, amely Magyarországon éppen folyamatban van. Vili. A politikai szempontból is kívánatos decentralizáció érvényesítése, a tulajdonváltás folyamatával párhuzamosan elősegítheti a nagy, komplex feladatokat ellátó szervezetek, víziközmű-rendszerek felbomlását. Ez esetenként — tekintettel a lokális érdekek erősödésére — ellentétes lehet az integrált vízgazdálkodás szemléletével. Ennek tipikus példája Magyarországon a víziközműszolgáltatás, amely a lakosság mindennapjait érintő, és a vízdíjak miatt legérzékenyebb területe a vízgazdálkodásnak. A társadalmi-gazdasági rendszerváltás e területen is több lényeges hatással jelentkezett: • Az önkormányzatokról szóló törvény az önkormányzatok kötelező feladatává tette 1994 végéig az egészséges ivóvízellátás megoldását (mely program lényegében befejeződött, így a lakosság 98 százaléka részesül vezetékes ivóvízellátásban.) • A feladattal összhangban és az 1992. évi XXXIII. törvény értelmében az önkormány -11
