Víztükör, 1995 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1995-07-01 / 7. szám
Mihez ért a környezetvédő? Alkotó gondolkodást a környezetitanár-képzésben és a köznevelésben A környezeti oktatásról szólva röviden áttekintem az ismeretkör helyét és tartalmát a szakképzésben. Három képzési szakirány van előtérben: a vegyész-, az agrár- és a civil műszaki szakirány. A szakképzésből csupán a civil műszaki szakirány részleteit kísérelem meg részletezni. E szakirányban a hazai felsőoktatás nagy hagyományokat alakított ki az építő műszaki részterületen. Eredményei között jeles bizonyítványt érdemelnek a jelentős közlekedési nagylétesítmények, a budapesti földalatti vasút, a korszerű hidak (például Erzsébet híd, pozsonyi kábelhíd), a magyar síkvidék ármentesítése, a kiskörei vízlépcső felépítése és az ország közműves ivóvízellátása. Ezzel szemben mellőzte az építő műszaki oktatás a települési infrastruktúrák üzemeltetési ismereteinek oktatását. Ez az ismeretkör pedig igen fontos a fokozott városiasodás időszakában. Jellemzően ezt a városüzemeltetési ismeretkört a szakirányban működő főiskolák kristályosították ki, amivel a szakképzés élesztőjét fedezték fel. Szerencsére ez az élesztő kismértékben hasznosan eresztette az egyetemi építőmérnöki oktatást is. Igen fontosnak tartom, hogy a szakképzés új áramlatai, mint környezetvédelem (elvi) és a gépi számítástechnika (módszerbeli) ne éljenek önálló életet a szakoktatásban, hanem támaszkodjanak az eredeti szakirány ismeretére, ötvözve azt elvi és módszerbeli új aspektusokkal. Ezt a célkitűzést szem előtt tartva, egy mérnökkel kapcsolatban könnyen megadható a válasz, hogy mihez is ért. Ellenben súlyos gondot okoz, ha arra kell válaszolni, mihez ért a környezetvédő. Ez a gondolatmenet igaz lehet a vegyész- és az agrármémökképzésben is. A tudományegyetemi képzéssel kapcsolatban az alkotókészség kialakításának a célkitűzése nyilvánvaló. Feltehetően ennek a megvalósítási tervét elsősorban a kutatásban keresik — és sok esetben nem találják. A közoktatásban elsősorban a bölcsészkarokon végzettek helyezkednek el. Akiknek egyik terület sem nyújt munkalehetőséget, a politika vagy a társadalmi cselekvések területén fejtik ki tehetségüket. Sajnálatosan utóbbiaknak egy része elmélyed a negatívum küzdőterén annak a kérdésnek a megoldásában: mit hogyan ne tegyünk, műveljünk, kövessünk el stb. Biztos, hogy egy demokratikus társadalomban erre szükség van, csak az marad nyitott kérdés, hogy van-e más megoldásra lehetőség, vagy van-e anyagi ereje a társadalomnak, illetve a gazdaságnak a káros cselekvés tiltására, megakadályozására, elhárítására. A tudományegyetemi képzés sajnálatosan ennek megválaszolására nem ad elegendő ismeretet hallgatóinak. Nem ad lámpást ahhoz, hogy tanárai, jogászai vagy tudósjelöltjei eligazodjanak abban: Magyarországon csak a legjobb alkotásokat engedhetjük meg magunknak az évi egy főre jutó, körülbelül 3500 dolláros nemzeti jövedelemből. Ez a jövedelem a fejlett gazdaságú országokban elért jövedelemnek mintegy hetede. Ennek a csekély jövedelemnek jelentős részét kölcsöntörlesztésre kell, hogy fordítsuk. Ami marad, annak húszszorosa kellene a viszonylag gyors gazdasági felemelkedéshez. Az elmondottakból több konzekvencia vonható le. A nemzeti jövedelem növelése a magyarországi gazdasági fejlődés legfőbb célkitűzése. Ennek alapjait szorosan körvonalazzák természeti adottságaink, az emberek (elsősorban a munkaerő) felkészültsége, szorgalma és erkölcsi megalapozottsága. Az ember alkotta tényezők: gépek, létesítmények, felszerelések és technológiák korszerűsége. Afelsoroltaknak mint rendszerelemeknek a rendezett működéséhez egészséges tulajdonviszonyok, megalapozott jogi, gazdasági, nevelési és működési viszonyok szükségesek Aggódva figyelem, hogy a nemzeti jövedelem jelentős fejlődését csak lassú ütemben várhatjuk el, olyan sok feltétel hiányzik a magyar gazdaság felemelkedéséhez. Igen fontosnak tartom, hogy a tudományegyetemről kikerülő közoktató nevelők (oktatók) gondolkodásában csíráztassák már az egyetem (főiskola) falai között a nemzeti jövedelem alapjainak az ismereteit. Ennek hiányában a köznevelési munkában a nemes környezetvédelmi gondolatokból csak a tiltás és a tagadás kerülnek előtérbe, számos esetben indokolatlanul. Ezzel szemben sokkal hasznosabb lenne olyan köznevelési munka, amely a gazdasági alapok felismerésére és reális értékelésére nevelné a tanulókat. Csak kellő méretű gazdasági ismerettel lehetséges megítélni, hogy természeti adottságaink közül melyeket és miféle módozatokkal mozgósíthatunk a magyar gazdaság és társadalom hasznára. Sajnos az oktatók nevelésében e kérdésben sem látok kielégítő körvonalakat Számos nevelőnk gondolkodásában a megalapozott célkitűzések teljesítésében való részvétel sugallata helyett inkább fellelhető a tagadásra való hajlandóság, amiből számos tanuló nemes feladatnak képzeli szakmailag megalapozott döntések (változatok) megabpozatlan elvetését (tagadását). ‘ A felvetett gondolatokra két jellegzetes példát sorolok fel a magyar környezetvédelem jelenéből. Az egyik a Garant völgyében épült szlovákiai atomenergetikai létesítmény Mohiban (Mahovcéban), amely a létesítés lehetőségét kérdőjelezi meg az üzembe helyezés előtt Egy ilyen gondolat csak részeg milliomos agyában születhet meg, aki nem méri fel, hogy Szlovákia nemzeti jövedelmének mértékét szem előtt tartva, ilyen kétség keltése csak a létesítés előkészítésében vethető fel, nem az átadás idején, mert azt a nemzet gazdasága nem viseli el maradó hátrányok nélkül. A másik példa a bős—nagymarosi vízlépcsőrendszer kialakításával kapcsolatos eseménysor. Ebből a példából röviden a következő konzekvenciát említem figyelmeztetőként. Az előrehaladott építés állapotában kezdeményezett államszerződés felbontása szükséges volt a kezdeményezők szerint, hogy megakadályozza az ökológiai katasztrófát e térségben. A bonyolult folyamatokba való beavatkozás áttekintő mérlege: — Szlovákia a dunakiliti helyett egyoldalúan megépítette a dunacsúnyi duzzasztóművet, így Magyarország elveszítette a Duna vízkormányzásának kulcsát; — az államszerződés egyoldalú felbontásával eddig mintegy 150 milliárd forint veszteség érte Magyarországot, ami még körülbelül húsz évig növekedni fog; — nem következett be ökológiai katasztrófa, de nemzeti jövedelmünk súlyosan és tartósan károsodott. Az áttekintő mérleget alátámasztó érvek rendre olvashatók a hozzáértők szakcikkeiben, amiről mint érdemes forrásról nem vesz tudomást a közvéleményt formáló sajtó. Ezért a médiumok vezetői felelősek Sokkal veszélyesebb ennél, hogyha a köznevelés irányítói lépnek a divatos zöld ösvényre, nem véve tudomást arról, hogy az ifjúság félrevezetése vagy félreinformálása helyrehozhatatlan hiba. Kivezető útként javasolom, hogy a tanárok környezeti ismereteit rendszeres, kellően megalapozott továbbképzéssel segítsék elő irrealitásoktól mentessé tenni. A közismereti oktatást olyan példákkal színezzék, amelyek igazak, bizonyíthatók és a közvetlen tanulói környezetből menthetők. Ezek közül ki kell emelni a lakossági (települési) ivóvízbázis vízminőségének védelmét, különösen a saját termelésű szennyvíz okozta károsodástól. Ki kell emelni továbbá a települési szilárdhulladék-kezelés hiányosságait, amelyek a hazai településkultúra súlyos problémái. Szakmai nyelvre lefordítva: az ivóvízbázisok bakteriológiai szennyeződése folyamatosan növekszik és ezeknek a közegészségügyi problémái évről évre gyarapodnak. Hasonló sorsa van az öntisztulásra nem képes üdülővizeknek (bányatavak, holt medrek stb.), amelyek a nyári strandidényben dédelgetikafertőző betegségek kórokozóit. A megoldás: a korszerű szennyvíztisztítás elterjesztése országosan, a lehető legrövidebb időn belül. Másik példa: az egyre terjedő gépkocsiállomány a levegőt súlyosan terheli rákkeltő mikroszenynyezőkkel, amelyek porként fedik e településeket, kisebb mértékben az agrárművelésű területeket. A porban levő szennyezők bemosódva a felszíni vagy a felszín alatti vízbe vagy a talajba, az emberi, állati és növényi szervezetekben felgyülemlenek, és a statisztikai adatok szerint így válunk mi a magyar rákbetegség csúcskárosultjaivá a világon. A két példa méltó arra, hogy a magyar fiatalok szeme elé tárva e jelenségeket, neveljük minden lehető eszközzel e kártételek elleni védekezésre őket a saját környezetükben. Dr. WISNOWSZKY IVÁN 15
