Víztükör, 1995 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1995-07-01 / 7. szám
rátát, vízügyi programjának első összefoglalását: Eszmetöredékek, különösen a Tiszavölgy rendezését illetőleg címmel. VÁSÁRHELYI Pál a Felső-Tisza árvizeinek mielőbbi gátlása érdekében 1845. június 8-án benyújtott Előleges javaslata után a Helytartótanács és a Tiszavölgyi Társulat megbízása alapján kidolgozta, majd 1846. március 25-én előterjesztette a Tisza általános szabályozásának tervét is. A műszaki tervet 52 darabból álló rajz alkotta, amelyhez 36 oldalas műszaki leírás tartozott. Ez a második terv — annak ellenére, hogy a szövegrészek több helyen azonosak az Előleges javaslatban foglaltakkal — nem a korábbi elképzelés kiegészítése, hanem valóban egy teljes Tisza-szabályozási terv, amely a folyó torkolatáig teijedően foglalja össze a teendőket. A terv nem vázlatos javaslat, ahogyan azt helyenként nevezték, hanem olyan bőséges adatanyagot tartalmaz, amely kivitelezésre közvetlenül alkalmas volt. Erről HERRICH Károly, aTisza-szabályozás végrehajtója így ír: Vásárhelyi olyan gazdag anyagot mutatott be, minőt eddig soha egy folyóról mérnök előmutatni nem bírt! (De úgy volt képes ezt előállítani, hogy ezen terv dús adathalmaza mintegy 35-40 mérnök, ily természetű munkában jártas jeles szakember hosszú évek során tartott működésének eredménye.) SZÉCHENYI vízügyi koncepciójának megfelelően VÁSÁRHELYI itt hangsúlyozza először, hogy aTisza-szabályozástnemlehet készletekben, egyes szakaszokra szorítva megoldani: aTisza-völgy egységes általános rendezésére van szükség, amit csak a mellékfolyókat figyelembe véve lehet végrehajtani. Kimondja továbbá, hogy az ármentesítés és a folyószabályozás egységes, egymástól elválaszthatatlan feladat. A tervben már akkor foglalkozott az árvízszint várható emelkedésével, a különálló árvízi öblözetek kialakításával, a belvízlevezető zsilipek építésével, valamint a partvédő művek kialakításával. Javaslatának kiinduló pontja mindkét tervben a Tisza-völgy vízrajzi viszonyainak ismertetése: a folyó sajátosságainak alapján állapítja meg a szabályozásnál követendő eljárásokat. Leírása lényegében magába foglalja mindazt, ami a Tisza hidrológiai jellemzői közül a szabályozás szempontjából lényeges, s ami a kor ismeretei, a tudomány akkori színvonala alapján megállapítható volt. VÁSÁRHELYI a csekély esésű és kanyargós, úgynevezett középszakasz jellegű folyóknak а ХЛТП— XIX. század fordulóján kialakult és azóta klasszikussá vált szabályozási elvei értelmében legelőször a folyó lefolyási viszonyait kívánta megjavítani a túlfejlett, érett kanyarainak átmetszésével. A folyó esésviszonyainak ily módon való megjavítása, az árvizek levonulásának meggyorsítása — véleménye szerint — előfeltétele az ármentesítés eredményességének. A tervleíráshoz mellékelt térkép 101 átvágást tüntet fel, s ezzel a Tiszaújlaktól a Dunáig terjedő 1212 kilométeres folyószakasz 750-re rövidül. Előre figyelmeztet azonban arra, hogy a Tisza alsó szakaszának kötött talajában létesítendő átvágások nehezebben fognak kialakulni, ezért itt kotrógépek munkába állítására is szükség lesz. Sok támadás érte később VÁSÁRHELYI tervét azért, mert részben neki tulajdonították azt a kivitelezés során elkövetett hibát, hogy az átvágásokat főképpen a felső és középső szakaszon kezdték meg. Ezt cáfolja a műszaki leírásnak az átvágások sorrendjére vonatkozó része: A fent kijelölt szakaszokba fekvő átvágások rendjére nézve megjegyzendő, hogy ha a tervezett átvágásoknak mindenike akár a vízszint süllyesztésére, akár más fennforgó viszonyokra nézve egyenlő sikert ígérne, akkor azt lehet javasolni, hogy ezek a szakaszban alulról kezdessenek meg. De ha ez nem úgy volna, a minthogy valóban nincs is, hanem egyik átvágás a szakaszban a másik felett elsőséggel bír annyira, hogy ha felül fekvő átvágás által például helység vagy nagyobb kiterjedésű vagy értékű birtok mentetik meg, akkor midőn a másik alább fekvő által csak kisebb becsű és terű föld védetik meg: vagy ha a vízmérési adatok tudatják, miképp a feljebb fekvő jóval süllyesztené a víz színét akkor, mikor az alsóbb csak néhány vonallal, ha továbbá a folyó iránya a felső által tetemesen javulna, ekkor csakugyan a felsőbbnek mindenekelőtt munkába vétele javallható, mivel annakfolyamatja által nagyobb haszonsiker érethetik el, mi a szabályozás végczélja. De vannak még más esetek is, midőn vízművi tekintetek ajánlják a felsőbb átvágások elébbi megnyitását, ez akkor van, ha az alsóbb átvágás sikere a felsőbbnek jó foganatja által feltételezíetik Ezekből érthető, hogy azon elvet, miszerint az átvágások alulról felfelé létesíttessenek, mily nagy vigyázattal és óvatossággal szükség alkalmazni. VÁSÁRHELYI tehát az átvágások sorrendjének megállapításában nagy óvatosságra int, s bár nem mondja ki, az átvágásoknak valamennyi folyószakaszon egyszerre történő megindításával, s az alsóbb szakaszon szélesebb vezérárok megnyitásával tulajdonképpen állást foglal amellett, hogy a felsőbb szakaszok átvágásainak nem szabad korábban anyamederré válni, mint az alsó szakaszon levőknek. Ezt bizonyítja mindjárt a következő megállapítása, amely szerint alaptalan az alsó szakaszon levők azon félelme, hogy a felső és középső szakasz átvágásai az alsóra zúdítják víztömegüket. Ettől szerinte nem kell félni, mert a víz szabadabban és gyorsabban fog lefolyni, mint korábban. Tehát nem fognak az árhullámok egymásra tolulni. Természetesen ez csak akkor képzelhető el, ha az alsó szakaszon is minden átvágás anyamederré vált. Ugyancsak előre látja, hogy az átvágások hatására az árhullámok hevesebbé válnak, és a töltésezés következtében a nagyvízszintek emelkedni, a kisvízszintek süllyedni fognak. Ezt a tényt a töltések fejlesztésénél is figyelembe kell venni. A töltésméreteket tehát nem a korábbi árvízszint, hanem a vízhozam alapján kell meghatározni. A terv legrészletesebb fejezete a töltésekről szóló rész, amelyben megadja a töltéstávolságokat, részletes hidraulikai számítással kiegészítve. VÁSÁRHELYI az átvágásokkal való folyószabályozás és a töltésezéssel való ármentesítés munkáját egységes és egymástól elválaszthatatlan feladatnak tekintette, s a hazai szakirodalomban elsőként mutatott rá arra, hogy a töltésvonalazásnak a megfelelő árvízi meder kialakítását, a nagyvízszabályozást kell szolgálnia Erről így nyilatkozik: A töltéseknek., nem csak az áradásoktól kellene megóvni, hanem helyeztetésük által arra kell törekedni, hogy általuk maga a folyó is jobb karba tétessék úgy hogy ágya emelése meggátoltatván épp annak mélyítése eszközöltessék' E tekintetből — írja a továbbiakban — a töltés parttóli távolságának meghatározása nagy fontossággal bír. A folyó (pontosabban az árvízi meder) lefolyási viszonyainak javítása, a sebesség növelése érdekében, ami a mederfeltöltés megakadályozásának is eszköze, a parthoz viszonylag közel fekvő és párhuzamos töltéseket javasolt: A vízárt lehetőleg összetartani kell a lehető legsebesebb lefolyás végett... A fő feladat... amennyiben a helybeli viszonyok megengedik hogy a szabályos töltés építése megközelíttessék.. (Ezzel kapcsolatban utal arra a hidrológiai adottságra is, hogy az ártereknek a mederhez közelebb fekvő részei általában magasabbak, mint a távoliak, tehát a közelebb fekvő töltések építése nemcsak célszerűbb, hanem olcsóbb is lesz.) A töltéseknek megfelelő szélességű előteret kíván biztosítani, s ezen erdősávot telepíteni, ami a gátakat a hullámveréstől megóvja. A töltések vonalvezetésénél és méretezésénél tekintetbe veendő szempontok után foglalkozik a töltések anyagával (az agyag és a homok megfelelő keverésével), tömörítésével, gyepesítésével, a gyep védelmével és karbantartásával, valamint a zsilipek építésével is. 10
