Víztükör, 1995 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1995-07-01 / 7. szám
kérdéssel foglalkozott, már megjelentek a gőzhajók. VÁSÁRHELYI helyesen ismeri föl, hogy a gőzhajók egészen más helyzetet fognak teremteni a gazdaságos csatornák — ahogy ezt akkoriban Angliában nevezték — hasznait illetően. Egyszerűen vissza fog térni a hajóközlekedés az anyafolyóba, az úgynevezett anyamedrekbe. Hazai vízviszonyaink alakulása kapcsán így fogalmaz: De honunkban kettős elősége (tehát előnye) van a folyamok hajózhatóvá tételének, általa többnyire kettős célt éretvén el: egyrészről ugyanis a kereskedés előmozdítása, másik oldalról pedig az áradások szüntetése, a mocsárok és ingoványok, a bánságok kiszárítása. Kell-e ennél korszerűbb, előremutatóbb, ma is érvényes folyóhasznosítási koncepció, mint amit 1840-ben VÁSÁRHELYI kifejtett? XVIII. századi minta — a Bega-csatorna Ennyi bevezetés után a szerző rátér a bánsági Bege — hangsúlyozottan Bege — példájára. A XVni. században sokan foglalkoztak a Bege kérdésével, ezért VÁSÁRHELYI pozitív példaként hozza föl és hasonlítja a lényegesen elhanyagoltabb Berettyóhoz. A Bege estében egy olyan csatornáról van szó, ami az egykori Osztrák—Magyar Monarchia egyik legnagyobb iparvárosának az életfeltételeit teremtette meg, nevezetesen Temesvárét. A csatorna egyszerre adott áldást és átkot az akkori birodalom egyik legjobb mezőgazdasági és ipari övezetének. Egy olyan csatornáról van szó tehát, amely a török uralom megszűnésétől, 1716-tól kezdve a figyelem középpontjában állt, és amely — ismereteim szerint — a mai napig szolgálja a hajózás és vízgazdálkodás ügyét két ország: Románia és Kis-Jugoszlávia területén. VÁSÁRHELYI a Temes-vidéki felszabadító harcokban jeleskedő és a bánsági újjáépítést hadmérnökként elindító flamand származású MERCY gróf munkálkodása nyomán figyelt föl a Begére. Székfoglalója keretében kellő részletességgel bemutatja magát a csatornát, majd kritikai észrevételeket tesz a csatorna felső szakaszának méretezésével, víztáplálásával, árapasztásával, általános vízgazdálkodási problémáival kapcsolatban. A Bega ikertestvére a Temesnek. A Temesvár elnevezés valószínűleg onnan eredhet, hogy a történelmi időkben a Temes uralta még Temesvár és környékét, de a török időktől fokozatosan változott a helyzet és mire a felszabadító harcok véget értek, már a Bega folyó vette körül Temesvárt. A Temes kellő vízhozammal rendelkezik ahhoz, hogy vízutánpótlást adjon a Begának, ugyanakkor alkalmanként a Begán keletkező árhullámok befogadására is alkalmas. A Bega példája annak, miként lehet egy természetes vízfolyást mesterségesen táplálni és apasztani. Ez a vízkormányzási rendszer a felvázoltnál természetesen bonyolultabb volt. A Bega mesterséges táplálása a Temesből egy Kis-Kostély (vagy magyarosabban Kastély) nevű település közelében elhelyezett, hat láb (körülbelül két méter) magas fenékbukó segítségével történt. Kis-Kostélynál a fenékbukó által megduzzasztott folyó vizét a Temes jobb partján egy táplálózsilip segítségével vezették ki. Ennek a zsilipnek a méretezésével volt messzemenően elégedetlen VÁSÁRHELYI Pál. Túl nagynak tartotta a 16 láb (mintegy öt méter) széles támközt. Egy ilyen szélességű beeresztőzsilipnek a vízszintszabályozása abban a korban igen nehéz feladat volt. Amikor a Begán árhullám vonult le, akkor Kis-Topolovác nevű település közelében vezették el a vizet a Temesbe. Sajnos a műtárgyak tökéletlenségei miatt a rendszer nem volt üzembiztos. A faúsztatás következtében Temesvár és a forrásvidék közötti MERCY-féle csatorna kiszélesedett, megduplázódott a víztükör szélessége. Ennek következtében lecsökkent a víz sebessége, zátonyosodásra és mindenféle elfajulásra hajlamos képet mutatott a csatorna. Rehabilitációját hidraulikai szempontból VÁSÁRHELYI indokoltnak tartotta. VÁSÁRHELYE követően a Bega-kérdéssel nem foglalkoztak különösebben. A kiegyezés után 1872-ben a kormány megbízásából KÉPESSY József vízmémökünk folytatott beható vizsgálódást a Temes-vidék vízviszonyait illetően, különös tekintettel a Temesre és a Begára (Javaslat a Bánát közbenső vízhálózatának szabályozásáról). Az ő dolgozatában találkozunk azokkal a műtárgyakkal, amelyeknek a kritikáját VÁSÁRHELYI Pál több évtizeddel korábban megtette. A KÉPESSY-féle koncepció kritikájáról célszerű lenne külön elemzést végezni. Ezúttal mindössze néhány gondolat felidézésére kerülhet sor. KÉPESSY azt írja az 1753—54 között létrehozott Begáról (pontosabban annak felső szakaszáról) hogy az a Bánát elkényeztetett folyama, mivel nagyon sok mocsárnak, mély fekvésű területnek a belvizeit nem fogadta be, azaz magas szintre alakították ki pontosan azért, hogy alkalmanként hajózni lehessen rajta. Az elkényeztető jelző tehát onnan adódik, hogy a térség vízgazdálkodási szempontjait csak kevéssé szolgálta a csatorna. Ugyanakkor KÉPESSY azt is megemlíti dolgozatában, hogy a vidéken egy miniatűr В ódentavat kellene kialakítani, aminek táplálója és lecsapolója—ugyanúgy, ahogy a Rajna Svájcban — a Temes és a Bega lehetne. Érdekes gondolatok a száz évvel ezelőtti magyar mérnök környezeti és komplex vízgazdálkodási szemléletmódjáról! VÁSÁRHELYI székfoglalójában külön foglalkozik a Bega alsó szakaszának kérdésével. Temesvárnál 10-11 láb magas (mintegy 3,1-3,5 méter) duzzasztás működött a Begán, elsősorban az úgynevezett gyármalmok vízzel való ellátása érdekében. Ez a duzzasztómű egyébként gátját képezte a Bega felső és az alsó szakasza közötti hajózási összeköttetésnek, mivel nem volt hajózsilipje vagy — ahogy abban az időben mondták, — kettős zsilipje. VÁSÁRHELYI javasolta ennek megépítését egy 500 öl (körülbelül 950 méter) hosszúságú hajócsatorna kialakításával. Az alsó hajózási nyomvonalra is megoldást kínál, a Begát több szakaszra osztja, a Temesvár—később Bégafőnek nevezett — Klekk nevű település között kilenc mérföld hosszú ásott medret javasol. A Klekk és Periász közötti szakaszt VÁSÁRHELYI egy következő építési fordulónak tekinti, de ugyanakkor megemlíti, hogy ezen a szakaszon Nagybecskerek—a mai Zrenjanin—térségében nyugati irányt kellene vennie a mesterséges csatornának, és Aradácz nevű település közelében volna célszerű a Tiszába bevezetni. Ennek az volna az előnye, hogy hamarabb lehetne elérni a Tiszát és az 1802-ben üzembe helyezett Ferenccsatornán keresztül a Dunát, ily módon elkerülve a nehezen hajózható Alibunár mocsárvilágot. Érdekesség, hogy ezt a koncepciót alapvetően a Bánátot még akkor őrző osztrák katonai egység hiúsította meg, mivel komoly érdeke fűződött a Bega alsó szakaszának hajózásához. A katonák annak bizonyságául, hogy a mocsárvilágon belül is lehet hajózni, rőzsefonásokkal biztosították és szűkítették a Bega folyószelvényét (hasonlóan a Békés megyei Élővíz-csatorna 1992—93. évi kotrási munkálataihoz). Katonai és politika- i nyomást gyakorolva elérték a korabeli döntéshozóknál, hogy a folyónak Periász és Rudolfsgnád (Titel) felé kell folynia, illetve ebben az irányban kell a hajózást fenntartani. Oly mértékben tudták befolyásolni a döntéseket, hogy jó néhány évtizeddel később, a végleges terv kialakításánál is ezt a koncepciót követték VÁSÁRHELYI elképzelésével szemben. A teljesség kedvéért meg kell említeni az Alsó-Bega csatornázására MAUER Gyula neves szerkezetépítő mérnök tervei nyomán az 1910-es években került sor. A Vízügyi Közlemények XXDC. füzete részletesen beszámol a kivitelezésről. A Bega példázatát végül így összegzi VÁSÁRHELYI: Kételkedni alig lehet, hogy e módon Magyarországnak több folyói hajózhatóvá tétethetnének; én azonban csak azt akarom megmutatni, miként lehetne említett móddal a Berettyót is hajózhatóvá tenni. Ami a Berettyót illeti... VÁSÁRHELYI akadémiai székfoglalójában lényegesen nagyobb teret szentel a példázatnak (a Bégének), mint a tárgynak (a Berettyónak). Több magyarázattal lehet szolgálni, a Bege általános érvényű példa, egy részben már megvalósult mű, míg a Berettyó kérdése ebben a korban az alapkoncepciók eldöntésének szintjén volt. VÁSÁRHELYI egy nagyvonalú, s Körös-vidéki tapasztalatai nyomán megalapozott javaslatot mutat be, tömören és érzékletesen összefoglalva a Berettyó gondjait. A Sebes-Körös és a Berettyó vidékének vízgazdálkodását jól ismerők tudják, hogy Nagyváradon, ahol elhagyja a hegyeket, a Sebes-Körösnek van egy jobb oldalra kiszakadó ága, amit Kis-Körösnek hívnak. Ezt románul és magyarul is így hívják: Crisul-Mic, Kis- Körös. Fontosnak tartom ezt az elnevezést kihangsúlyozni, mert a Körös vidékén nagyan hajlamosak egyesek minden vizet Kis-Körösnek hívni, holott a szakemberek és a hivatalos szóhasználat egyedül ennek a vízfolyásnak adja a Kis-Körös elnevezést. Ez a Kis-Körös lett volna alkalmas VÁSÁRHELYI idejében arra, hogy tápláló vízzel látta volna el a Berettyót az esetben, ha a folyó a saját vízgyűjtőjéről nem tud megfelelő mennyiségű vizet szállítani a 8
