Víztükör, 1994 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1994-02-01 / 2. szám

nyelvismeret javításával, a Tempus és egyéb ösztöndíjas lehetőségek, pályázatok felderítésével lehet elérni. Fontos, hogy oktatási-nevelési célkitűzéseink teljesítése érdekében az intézet a szellemi, és az anyagi támogatás terén az eddigieknél is szorosabb kapcsolatot alakítson ki a vízgazdálkodás és a környezetvédelem országos hatáskörű és területi szerveivel (KHVM, OVF, KTM, vízügyi igazgatóságok, környezetvédelmi felügyelőségek), valamint egyéb intézményeivel (VI­­TUKI, BKSZ, KGI). Külön meg kell említeni az olyan szakmai szövetségekkel fennálló, il­letve megerősítendő kapcsolatokat, mint a Víz- és Csatornaművek Országos Szakmai Szövetsége és a Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetsége esetében. Ezek jelen­tőségét aláhúzza, hogy segítségükkel csaknem száz további vízügyi szervezettel kerülhetünk közvetve kapcsolatba. A szakmai együttélés garantálhatja a tananyag korsz­erűségét, folyamatos megújítását és javíthatja az intézet működési feltételeit. Ez igen sokrétű kapcsola­trendszert jelenthet, és megtestesülhet műszerek oktatási célú biztosításában, K+F megbízásokban, tanulmányutak feltételeinek megteremtésében, szak­dolgozati és TDK-témák kitűzésében, konzulensek, előadók delegálásában, egyáltalán az oktatással szemben a szakma által támasztott igények meg­fogalmazásában és jelzésében. Meggyőződésem, hogy a vízügyi szakma társadalmi megítélésén saját tevékenységünkkel változtathatunk és elősegíthetjük a környezetgazdálkodási szemlélet elterjesztését. A jövő mérnökeinek színvonalas képzésével és nevelésével, az intézet eredménye­inek, tapasztalatainak széleskörű bemutatásával, népszerűsítésével hoz­zájárulhatunk a szakma presztízsének növeléséhez. VT.: Korábbi munkádban nagy teret kapott az ágazati információs rendszer kifejlesztése. Tudod-e ezen a helyen is hasznosítani tapasztalatai­dat? Dr. SZ. L.: Az intézet számára a szakmai kapcsolatoknak új és nagy lehetőségeket rejtő területe az ágazati információs rendszerekhez való kapcsolódás. Már konkrét lépéseket is tettünk ennek érdekében. így a KGI szakirodalmi információs rendszerének adatbázisát és működtető szoftverét térítésmentesen megkaptuk. ígéretet kaptunk a KTM vízminőségi adatbáz­isának átadására oktatási célokra. A vízügyi szolgálatnál üzembe helyezés előtt áll a vízkárelhárítási védekezési információs rendszer (VIR) I. üteme, működik a VITUKI hidrome­­teorológiai információs rendszere (HÍR). Lehetőségünk van ezekbe bekapcsolódni. Az intézet helyi kapcsolatainak erősítését szolgálná a VGI-re, mint rendszergazdára épülő városi informa­tikai hálózat kiépítése. Ez azt jelentené, hogy az önkormányzatnál, a tanítóképző főiskolán, a bajai Ady Endre Könyvtárban, a Türr István Múzeumban és másutt telepített munkaállomásokat közös hálózat kapcsolná össze. Ez természetesen igen költséges elképzelés, a szükséges anyagi hátteret az érdekeltek össze­fogásával, pályázati úton lehet megteremteni. Intézetünknek komoly érdekeltsége lenne abban, hogy egy ilyen rendszergazdai szerepet ellásson. VT.: És ezzel még nincs vége a partneri kapcsolatoknak Dr. SZ. L.: A teljesség igénye nélkül említem még, hogy kapcso­lataink ápolásának, bővítésének egyik színtere lehet a Magyar Hidrológiai Társaság is. Hasznos lenne, ha a szakosztályok, vándorgyűlések munkájába minél több oktatónk bekapcsolódna. Fontos feladatnak tekintem a kapcsolatok erősítését nemcsak az ország 10 vízügyi szakközépisk­olájával, de olyan középfokú oktatási intézményekkel is, amelyek diákjai a környezetgazdálkodási szak után­pótlását jelenthetik. A vízügyi szakközépiskolákkal kezdeményezésünkre a múlt év végén igen eredményes találkozóra került sor intézetünkben. A városi önkormányzattal folyta­tandó együttműködés során szóba került az intézetnek a város szellemi életébe való fokozottabb bekapcsolódása. A csaknem 120 éves múltra visszatekintő Eötvös József Tanítóképző Főiskolával számos konkrét, kölcsönösen előnyös együttműködési lehetőségről tárgy­alunk, mint például kapcsolódásuk a műszaki szakoktatói képzésbe, amely iránt itt, a városban és környékén van érdeklődés; fakultatív humán kur­zusok vezetése intézetünkben. Mi bekapcsolódhatnánk az oktatóik továbbképzésébe a környezeti nevelés területén; terepgyakorlatokat biztosíthatnánk részükre stb. Lényeges a Tóth Kálmán Szak­­középiskolával fenntartott kapcsolat. Összeköttetést jelent számunkra a többi kilenc vízügyi szakközépiskola felé. Viszonossági alapon lehetőség van egymás műszereinek, laboratóriu­mainak használatára. A szakképzési alap forrásainak közvetlen megszer­zésével ugyanis több területen jobb, korszerűbb felszereléssel, műszerekkel rendelkeznek, mint mi. Nyitottak a kooperációra, amelynek hagyományai vannak. VT.: Milyen a kapcsolat a végzett hallgatókkal? Dr. SZ. L.: A bajai Vízgazdálk­odási Intézetben és jogelődjeinél nappalin 1373, levelezőn 547; össze­sen 1920 hallgató végzett. A velük való kapcsolattartást segíti az Intézet Baráti Köre, amelynek tevékenységére szükségünk van. Számítunk a kör támogatására az ország minden sarkában, a szakma minden területén dolgozó volt hallgatókkal való kapcsolattartásban. Bízom benne, hogy közreműködésükkel a hagyományok ápolása, az alma mater iránti elkötelezettség segíteni fogja az intézet alaptevékenységét, az oktatási folyamatot. A korábbi évekhez ha­sonlóan segítségükre lenne szükségünk elsősorban a beiskolázás szervezésében. Számítok közreműködésükre a végzettek adat­bankjára vonatkozó elgondolások kidolgozásában és az intézeti év­könyv hagyományának felelevenítésében. VT.: Úgy látom, hogy mozgalmas év eló'tt állsz! Kívánom, hogy valósuljanak meg az elgondolásaid, terveid! Köszönöm a beszélgetést! PERECSI FERENC 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom