Víztükör, 1994 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1994-12-01 / 12. szám
Ünnepi köszöntőt kért a szerkesztő. Karácsonyi köszöntőt. Sokáig gondolkodtam a címen, végül a fentit választottam, mint legkifejezőbbet. Karácsony van, a Világ Világosságának születésnapja. Barát megbocsát a barátnak (!), ellenség az ellenségnek, családtagok szipognak egymásra, mérlegre kerülnek az elkövetett és az el nem követett bűnök és hibák, kibékül a lélek és a test, tudatunk alatt is munkálnak Dickens karácsonyi gondolatai, teljesítjük az év folyamán elmulasztott családi és hivatali kötelezettségeinket, még az infláció mértéke is ünnepi köntösbe burkolózik, a parlamentek pártjai is egymásra mosolyognak, egyikük a jelen miatt, másikuk a jövő miatt elégedett. A nemzet fázik, a nép didereg, de a karácsony melege összefűzi a borzongö politológiai kategóriákat, néha még az ember is testet ölt a gondolatokban! „Adjonisten, Megváltó, Megváltó! Jöttünk meleg országból. Főtt kolbászunk mind elfogyott, fényes csizmánk is megrogyott” Bizony fogy a kolbász, megrogyott a csizma, helyettük pedig másikat vagy újat venni az árak kiteljesedése miatt igen nehéz, főleg ott, ahol gyerekek is vannak. Nyersanyag, energia lassan a luxuskategóriába szorul. „Hoztunk aranyat hat marékkai, tömjént egész vasfazékkal.” Bizony, fogós és ravasz kérdés! Ki kapja az aranyat, és ki kapja a tömjént? Aranyat az kap, aki hozza, tömjént pedig az, akinek hozzák. Elég torz fogyasztási viszonyok és elosztási feltételek nyilatkoznak meg József Attila betlehemi soraiban. Karácsony van. Valamit lezárunk, fogadkozunk és újrakezdünk. „Merre menjünk? Sík mezőben hármas út Jobbra, balra, szerte fut, A középső célba jut.” Vörösmarty szavait akár politikusaink homlokára is ráégethetnénk, idővel talán valaki megfejti a helyes útirányt, és kiderül, ki Csongor, ki Tünde és ki Balga. Vajon, mit kívánnak egymásnak a világ politikusai karácsony szent ünnepén? Egyáltalán gondolnak-e egymásra?! Nekem óhatatlanul Heltai Jenő karácsonyi sorai jutnak eszembe: „A szeretet nagy ünnepén... Bár X. Y. lógna ott A karácsonyi dísz helyén... A szeretet nagy ünnepén.” Fehér vagy fekete karácsony? Ma már nem foglalkoztatja az embereket az ünnep színe, legfeljebb a síelésre éhes sportoló amatőröket, akik frissen akarják zárni az évet és frissen kezdeni az újévet. Ajándékozás, izgalom, fáradság, meghatottság, kiürülő pénztárcák és boltok, remények és bánatok, újszülöttek és halottak, örömteli és bús gyertyák, karácsonyfaillat, a Vágyak Vágya, Megváltó és Megváltottak, a kék bolygó minden szépsége és mocska kavarog az ünnepi dalokban, a katedrálisokban, a lakóépületekben, a kormányfői dolgozószobákban és a portásfülkékben. „Angyal zenéje, gyertyafény — kincses kezem hogy lett szegény? Nem adhattam ma semmi mást, csak jó meleg simogatást.” De jó lenne, ha Áprily Lajos, 1960 decemberében Budapesten írt, de Erdélyben fogant meleg simogatásai cirógatnák kérges lelkünk varratait, a sebek feltépése nélkül. Melegségre vágyik az Ember, mégpedig nem mesterséges fűtést igényel, hanem Embertársa szívmelegítő kezét, hogy legyőzhesse a Nagy Hideget. „Foszforos tüzek emléke perzsel, mint új pokolkor, forog a város lángrózsában — glória — csillagszóró ha fröcsköl.” Nagy László kozmikus glória-víziója megeleveníti korunk új pokolköveit, a felbukkanó, torz hitványságokat, az emberpusztító tüzek előjeleit, a Jeleket, amelyeket minden jóakarattá, betlehemi fényre vágyó földi embernek el kell tüntetnie a béke megvalósítása érdekében. „Karácsony Ünnep. Szeretet. Béke.” Ez a négy szó öltsön testet, brokátköpenyként nehezedjen ránk, adjuk át a következő nemzedékeknek és fennen hirdessük a Világosságot, a belső megnyugvást, a szem és a lélek tisztaságát. „De jó volna mindent, mindent Elfeledni, De jó volna játszadozó Gyermek lenni. Igaz hittel, gyermek szívvel A világgal kibékülni, Szeretetben üdvözölni.” Ady Endre karácsonyi soraival kívánok minden vízügyi és nem vízügyi dolgozónak, magyarnak és nem magyarnak békés, boldog karácsonyi ünnepeket. Dr. Kóti László 3
