Víztükör, 1993 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1993-11-01 / 11. szám
kezés anatómiája tetőül: a Kőröstorok és Szeged között június 2-án volt a tetőzés új LNV-vel.) Ugyanezen a napon a VITUKI talajmechanikai csoportja fúrásokat végzett a töltés és az altalaj általános állapotának, illetve a vízoldali csúszólap pontos helyének megállapítására. Ez a csoport nagyon fontos szerepet játszott a védekezésben. Bár egyesek vitatták, hogy az árvízvédelmi töltés ilyen helyzetben megfúrható, a józanabb műszakiak álláspontja győzött, s a csoport rendszeres vizsgálatai és elemzései nagyon hasznos tapasztalatokat adtak a védekezőknek. Zalotán a gát teljes keresztmetszetében végzett feltárással nagyon fontos megállapításokat tettek. Ezen a napon a töltés mentett oldali lábától kb. 30 - 40 m-re több helyen a fedőréteg felpúposodását észlelték, melyből felszúrás vagy felhasadás után sűrű, képlékeny szikes iszap jött a felszínre. Ugyanakkor a rámpa melletti árokban „mini” buzgárok keletkeztek. (Ezek természetesen nem a teljes töltés alatti járatok.) A fúrórészleg vezetője szóbeli tájékoztatást adott a védelemvezetésnek, melynek alapján a vízoldali pátriaverés és kőterhelés indokolt, más beavatkozás nem szükséges. Június 4-én, annak ellenére, hogy a talajmechanikai feltárás a zalotai gátőrjárásban a töltés állékonyságára vonatkozóan semmiféle veszélyhelyzetet nem észlelt, 11 óra 50 perckor a központi védelemvezetés utasítást adott egy lokalizációs gát megépítési lehetőségének vizsgálatára, kijelölve a közelítő nyomvonalat is, a Magyartési magasparttól a szelevényi komphoz vezető út mentén a fővédvonalig. Ezt azonban akkor semmi sem indokolta, de olyan mértékű töltés építésére, melynek egy esetleges gátszakadás esetén tényleges védelmi szerepe lehetett volna, műszaki és időbeni lehetőség nem is volt. А VIII/1. őijárasban a töltésláb felpuhult szakaszán kisebb menynyiségben rőzseterítésen homokzsák-leterhelést végeztek. Ugyanezen a napon az alap nélküli régi gátőrház olyan mérvű rongálódását jelentette Szűcs István védelemvezető, hogy a gátőrt onnan ki kellett lakókocsiba telepíteni. (Árvíz után a gátőrtelep felszámolásra került és a magaspartra, Magyartés községbe került áttelepítésre.) Június 5-én egész éjjel esik az eső, de újabb rendellenességet nem észlelnek. Napközben azonban a szaktanácsadó a helyszínre érkezik. A helyzetet veszélyesnek ítéli és javasolja a védelemvezetésnek, hogy a gátőrház alatt és felett több száz méter hosszan és mintegy 50 m szélességben bordás homokzsák-, illetve kőterhelés készüljön, mert ellenkező esetben gátszakadás történhet. (Valójában csak annyi történt, hogy a napok óta tartó és az akkor is szakadó eső hatására a szikes rét fedőrétege egyre jobban átázik, teherbírása csökken, az embert sem nagyon bírja meg, alatta pedig híg iszap található, de mindez a töltéslábtól 30 - 40 m-re!) A helyszínre azonnal nagy számú közerőt és honvédséget vezényelnek, valamint 3 db lánctalpas traktort, mert mással közlekedni nem lehet. A homokzsák és kőszállítás részben pótkocsikon, melyet a DT-k vontatnak, részben vízi úton, katonai pontonokkal történik. Óriási a fejetlenség, mindenki utasítást ad és kap, tévedésből a katonai létszámot duplán biztosítják. Természetesen nincs elég szerszám, ivóvíz, vagyis igazi, nagy védekezés folyik. Estére a VITUKI talajmechanikai csoportját is az őrházhoz vezénylik további vizsgálatokra, melyek megerősítik a korábbiakat, vagyis azt, hogy állékonysági veszély nincs. 17 órakor a tanácsi összekötő jelenti, hogy 13 db DT-t irányított Zalotára + 1 locsolóautót, ivóvízzel. Ugyanakkor elindult egy uszály is terméskővel és szerszámokkal. Az esti órákra közel 1000 katona és több száz közerő jelent meg és a magyartési síró:rívó asszonyokat is alig lehetett hazaküldeni. Ezzel egyidőben megkezdték a felvonulást a gépek a lokalizációs töltés építéséhez is. Éjszakára azután rendeződött a világ. A kormánybiztos helyi megbízottja szállodai szobájába távozott, a vezetést a helyi gátőrök és technikusok átvéve rendezett munka indult meg, s reggelre lényegében a „veszélyeztetett” szakasz védelme befejeződött. Közben a VITUKI kutatócsoportja közölte velem, hogy véleménye szerint a töltés állékonyságát semmiféle veszély nem fenyegeti, de a központi utasításokkal nem kívánt szembehelyezkedni. Ezért aztán írásos jelentését csak június 15-i dátummal (utólag) készítette el. Június 7-én reggel Bérdi Gyula Zalotáról már a honvédség elirányítására kér utasítást, ugyanekkor teljes erővel beindul a lokalizációs gát építése. (Ugyan mikorra lesz kész?). Ennek adatai egyébként: 1 : 1-es rézsű, 1 m-es koronaszélesség, magassága 1 m-rel alacsonyabb a fővédvonalnál, melynek méretei: 5-6 m-es koronaszélesség, vízoldalon 1 : 3 rézsű, mentett oldalon 1:5 rézsű, illetve 1 : 2 rézsű és 4,50-es padka az LNV magasságában. A lokalizációs vonal védképességének megítélését az olvasóra bízom. (Egyébként a szentes-csongrádi vasúti töltés természetes lokalizációs vonalként adott volt.) Ez az úgynevezett magyartési lokalizációs töltés a legszerényebb számítások szerint 3 millió Ft-ba került, majd karbantartására hosszú évekig több százezer Ft-ot kellett költeni. Megépítése ellen mind végig tiltakoztam, de a lokalizációs vonalak építése nem a helyi védelemvezetés döntési körébe tartozott. Június 8-án már semmiféle tényleges védekezési munka nem folyik, ezért jogos a tanulmányunk elején idézett győzelmi jelentés. Június 9. A déli órákban katonai helikopteren a kormánybiztos nagyszámú újságíró kíséretében a helyszínre érkezik, ahol a szaktanácsadó tájékoztatja az elmúlt nap eseményeiről, s közli az újságírókkal, hogy hősies munkával sikerült a gátszakadás veszélyét elhárítani. Az újságírók fényképeznek, majd a félig romba dőlt őrházban elfogyasztják a szendvicset, megisszák a konyakot. A nagy zalotai védekezés befejeződött. Tanulságok: A VITUKI talajmechanikai csoportja vezetőjének jelentésében a következőt olvashatjuk: „Tekintettel a töltés alatti rétegsorban található talajok földnedves, szilárd állapotára, a jelenség a töltés állékonyságát nem veszélyezteti, és a nyomás alatti homokréteg megcsapolásával nagy valószínűséggel megszűntethető.” Igaz, ezt írásban csak a védekezés után, június 15-én adta, de az írásos jelentés is hivatkozik arra, hogy ez a szóbeli kiegészítése. Nem tudom, négyszemközt elmondta-e véleményét a szaktanácsadónak. Nekem igen, de arra kért, ne exponáljam a kérdést. Úgy látszott tehát, hogy kellett egy veszélyes pontot és egy eredményes védekezést produkálni a szaktanácsadó által felügyelt védszakaszon is, ahová kijön a kormánybiztos, kijön a sajtó. (Mindehhez hozzátartozik, hogy a kormánybiztos és az általa megbízott szaktanácsadó viszonya sem volt felhőtlen.) Ám nem a kormánybiztos volt a hibás. О biztosan nem látta a talajmechanikai szakvéleményt. Sőt, még a szaktanácsadót sem tudom teljes mértékben elmarasztalni. Ő ugyanis a Duna-menti árvízvédelmi tapasztalatokkal rendelkezett, ezeket akarta adaptálni az egészen más tiszai viszonyokra. A szabolcsi árvíz után pedig hivatalos ideológia lett, hogy inkább feleslegesen védekezzünk, mint hibát kövessünk el. A legkisebb 5
