Víztükör, 1992 (32. évfolyam, 1-6. szám)
1992 / 4. szám
Vízügyi törvényre várva A vízügyről szóló 1964. évi IV. törvény, valamint annak végrehajtási rendelete 1964. december 13-án került kihirdetésre, rendelkezéseik pedig 1965. július 1-jén léptek hatályba. A törvény szövegének lényegi módosítására tulajdonképpen csak egy ízben, az 1990. évi LXVIII. törvény 1. §-a alapján került sor, és a végrehajtási rendelet kiegészítésére, módosítására is többnyire csak a feladat (hatásköri) és szervezeti változások következtében volt szükség. A törvény szövegének több mint 25 éves hatályban tartását, illetve azt, hogy rendelkezései még a mai megváltozott viszonyok között is viszonylag jól alkalmazhatók, a törvény keretszabály jellege, továbbá az magyarázza, hogy — a különféle változásokra kevésbé „érzékeny" — műszakiigazgatási szabályokat tartalmaz, ám e rendelkezések jól kimunkáltak, megalapozottak, és figyelemmel a törvénykezés akkori időpontjára, mindenképp előremutató jellegűeknek bizonyultak. A törvényben azok a vízgazdálkodással kapcsolatos jogviszonyok kodifikálódtak, amelyek fenntartása, de ugyanakkor továbbfejlesztése is indokolt volt, Az új törvény megalkotására irányuló előkészítési munka során tehát meg kell találni a korszerűsítés es a hagyományőrzés megfelelő arányát, figyelemmel arra a követelményre is, hogy a megfelelőnek tartott szabályozás öncélú megváltoztatása nemhogy eredményre, hanem épp ellenkezőleg, súlyos anomáliákhoz vezethet. Mégis számos oka van annak, hogy a vízjog újrakodifikálása mára elkerülhetetlenné vált. Melyek a legfontosabbak? Tény, hogy a hatályos törvény még a vizek kizárólagos állami tulajdonára, a vízgazdálkodási közfeladatok ugyancsak kizárólagos állami jellegére, az állam ellátási-gondoskodási kötelezettségére, továbbá a mindezek végrehajtásáért felelős centrálisán irányított szervek tevékenységére épít. Tény az is, hogy a jogalkalmazással kapcsolatos problémahalmaz nem újkeletű, hiszen 10-15 éve gyűlik. A legnagyobb gondot mindig is a megfelelő szintű szabályozás hiánya okozta. Egyedülállónak mondható, hogy a hatályos vízügyi joganyagban egy törvényre több mint 30 végrehajtási jogszabály jut. A vízgazdálkodási joganyag ugyanakkor nem igenyel új elveket és eredendően új jogintézményeket, vagyis a változtatás oka és indoka nem a szpken vett szakmában rejlik. Új és egyben változtatást igénylő elem a mai társadalmi-gazdasági-politikai viszonyokban es az ezek kapcsán bekövetkezett tulajdoni változásokban, az állam megváltozott szerepvállalásában, az önkormányzati rendszer újszerűségében mutatkozik. A vízgazdálkodás jelenlegi helyzetét és azzal együtt fejlesztési lehetőségeit is az új társadalmi-politikai, de leginkább a gazdasági viszonyok és változások határozzák meg. Speciális körülmény például, hogy a vízgazdálkodás területen a hitelfelvétel lehetősége kedvezőtlen, a megtérülési mutató alacsony, a szolgáltatást igénybe vevők fizetőképessége korlátozott, az állam szerepvállalásának még mindig jelentősnek kell maradnia, azaz annak mértéke jóval a piacgazdaság viszonyai között szokásos mértéket meghaladó. Az állami szerepvállalás e sajátos mértékét indokolja, hogy a vízgazdálkodás, mint a társadalom vízzel való ellátásának módja és eszköze, átfogja a gazdasági élet minden területét. Ez a tevékenység pedig állami irányítást és állami ellenőrzést kíván. A hatályos törvény megalkotói felismerték és alaptételként rögzítették, hogy a vízkészletek nem szabad javak, amelyek korlátlan menynyiségben elérhetők és felhasználhatók: azaz a vízkészletek nem kimeríthetetlenek! E felismerés ma legalább anynyira igaz és alaptételszerű, mint 1964-ben volt, vagyis a vízkészletekkel való gazdálkodás elkerülhetetlen,, ugyanakkor a vizek ma már közvetlenül is értéket jelentenek. A vízkészlet a nemzeti vagyon része és az azzal való felelős gazdálkodás — még pedig oly módon, hogy a vízkincs a jövő generációi számára is megmaradjon — az állami felelősség körébe tartozó feladatok egyik legfontosabbika. Az utóbbi évtizedek során nemcsak az bizonyosodott be, hogy a víz érték, hanem az is, hogy a vízzel való takarékos gazdálkodás követelményét csak a víz értékén való kezelésével lehet elérni. Bár a vízgazdálkodás szoros állami felelősség meglétét igényli, annak tartalmát változtatni kell. Az állam a vizek hosszú távú felhasználhatósága feltételrendszerének megteremtése, a társadalom vízkárok elleni védelme érdekében — ideértve az előzőekkel összefüggő vízügy igazgatási tevékenységet is — továbbra is el kell lássa koordináló, operatív és egyéb funkcióit. Csakhogy a vízzel kapcsolatos tevékenységek az érdekeltek között — tulajdoni és érdekeltségi alapon —megosztásra kerülnek, azaz a teljes körű
