Magyar Vízgazdálkodás, 1990 (30. évfolyam, 1-6. szám)
1990 / 2. szám
Az ipari víz- és környezetgazdálkodásról — Beszélgetés Dr. Kelemen Lászlóval — — Dr. Kelemen László, a Vízgazdálkodási Tudományos Kutatóközpont (VITUKI) Műszaki Fejlesztési Intézetének osztályvezetője ebben az évben két fontos fórumon is felemelte a szavát a vállalati-üzemi szintű ipari környezetgazdálkodás korszerűsítéséért és a térségi ipari környezetgazdálkodás kialakítása érdekében. A Vili. Magyar Hidrológiai Vándorgyűlésen összegezte a szakma neves képviselőinek a tapasztalatait és javaslatait. A Magyar Hidrológiai Társaság Ipari Vízgazdálkodási Szakosztályának vitaülésén előterjesztette az ipari vízgazdálkodás hoszszú távú fejlesztési koncepcióját. Kérem emelje ki e két fontos szakmai rendezvény közös vonásait. — A helyi és a regionális méretű ipari vízgazdálkodás számos ok miatt egyre súlyosabb lépéshátrányba kényszerül; ez belátható időn belül ökológiai szükségállapothoz vezet, és ezzel egyidejűleg veszélyezteti egyes iparágak (pl. az élelmiszeripar) exportteljesítményét. Alapvető probléma az, hogy hiányzik egy tudományosan megalapozott, egységes vízminőség-védelmi és környezetgazdálkodási kritériumrendszer, amely a térségi és a népgazdasági szintű optimum felé vezet. Hiányzik egy olyan ösztönző rendszer, amely a vállalati szintű ipari környezetgazdálkodási tevékenységeket egységes rendszerbe foglalja, összefüggéseiben vizsgálja. Súlyos problémának tartom azt is, hogy a szennyvíztisztító telepek kapacitásának a növekedése elmaradt a szükségestől. Az említett két rendezvény legfőbb közös tanulsága az, hogy változatlan ipari termékszerkezet és technológiai színvonal mellett egyre nagyobb erőforráshányadot kell környezetvédelemre fordítani. Ismeretes, hogy hazánkban 1981-ben a bruttó társadalmi termék (GDP) 0,5%át, 1987-ben 1%-át fordították környezetvédelmi beruházásokra. Ez azonban csak akkor értékelhető igazán, ha figyelembe vesszük azt, hogy az utóbbi években a környezeti károk nagyságrendileg elérték a GDP 4—5%-át. A megoldás olyan környezetkímélő, víztakarékos és hulladékszegény gyártástechnológiák beszerzése, vagy kifejlesztése, amelyek feleslegessé teszik az utólagos környezetvédő beruházásokat és versenyképes gyártmányok termelésére alkalmasak. — Ismeretes, hogy a hetvenes évek elejére az ipar decentralizált fejlesztése és a vidék ipartelépítési politkája új helyzetet teremtett a vizek minősége és veszélyeztetettsége szempontjából. Budapestről többnyire olyan gyárakat és technológiákat telepítettek vidékre, amelyek fokozott veszélyt jelentettek a természeti könryezetre, és ezen belül a vizekre. A szennyeződésre érzékenyebb környezet romlása szükségessé tette a vizek minőségét befolyásoló hatások jobb megismerését, és hatékonyabb mérséklését. Felülvizsgálták a decentralizálás eredményeként telepített elavult technológiákat és általában új technológiák importja, vagy helyi kifejlesztése vált szükségessé. A korszerű ipari környezetgazdálkodás egyik döntő elemeként kialakult a hazai ipari vízgazdálkodás elmélete és gyakorlata. Környezetvédelmi szempontból mik a főbb vonásai ezeknek a változásoknak? — Köztudomású, hogy a viz a megújuló erőforrások kategóriájába tartozik. A megújuló sajátosságot az öntisztuló képesség egészíti ki. Az ipari technológiákból származó szennyező hatások a vizek természetes öntisztuló képességét is lecsökkentik vagy teljesen megszüntetik, aminek következtében a nyers víz tisztítási költsége rohamosan növekszik. A jelenlegi technológiai forradalom állandósulása és térhódítása eredményeként alapjaiban megváltozott az ipar, a vízgazdálkodás és a környezetvédelem viszonya. A jelenlegi ipari technológiák vízszennyezése több, lényeges vonatkozásban különbözik a korábbitól. A mai ipari hulladékokkal számos olyan vegyi anyag jut a vízi környezetbe, amelyek természetes úton nem képződnek és nem is bomlanak le. Az egymást gyorsan követő technológiai fejlesztések folytán az ipar évrőlévre olyan nagy számban bocsát ki új hulladékanyagokat, hogy gyakorlatilag lehetetlenné válik ezek vízszennyező hatásának, illetve az ebből eredhető társadalmi-gazdasági károsodások előzetes számbavétele és az elhárításukhoz szükséges intézkedések megtervezése és megvalósítása. A zárt ciklusú ipari technológiai folyamatok, amelyek egyre nagyobb térségekben a befogadó vizeket a természetes öntisztuló, regeneráló- és tűrőképességüket meghaladó mértékben terhelik. Az ipari technológiai balesetek (haváriák), az ipartelepek számának, teljesítményének, sűrűségének és sebezhetőségének a növekedése miatt egyre nagyobb hatósugarú térségekben veszélyeztetik az (ipari) vízbeszerzési források minőségét. Ezek a környezeti károsító hatások nagyságrendekkel felülmúlhatják a vízjogilag „engedélyezett” (bírságolt) vízszennyezéseket. Ugyanakkor fokozódik az ipari technológiák vízminőség-érzékenysége, a vízi környezet szennyeződés-érzékenysége, valamint a víz- és szennyvíztisztítás költségérzékenysége. Mindez szorosan összefügg a közegészségügyi és ökológiai követelményrendszer szigorodásából fakadó vízminőségi és szennyvíztisztítási normák szigorodásával. — Mindezekből arra lehet következtetni, hogy hazánkban is elkerülhetetlenné válik az ipari környezet- és vízgazdálkodás intenzív módszereinek az alkalmazása? — A válasz egyértelmű igen, ugyanis a hazai szabad vízkészletek mennyiségének csökkenése és minőségének egyre nagyobb mértékű romlása, a vízhasználatok fajlagos költségeinek emelkedése az ipart arra készteti, hogy vízgazdálkodását intenzívebbé tegye. Az intenzív vízgazdálkodás megvalósítása korszerű berendezéseken, eszközökön és eljárásokon kívül a rendszerszemléletű ipari vízgazdálkodás módszerének alkalmazásában rejlik. Az intenzív, rendszerszemléletű ipari vízgazdálkodáson a hatékony frissvíz-gazdálkodás, a korszerű víz- és vegyianyagtakarékos technológiák összehangolt alkalmazására, valamint a szigorúbb környezetvédelmi előírások betartásának egységét értik. Az 1980-as években az ipari vízgazdálkodásban is fokozódott a hatékonyság növelésének igénye. Ez azt jelenti, hogy az üzemen belül, valamint az üzem és környezete között egyaránt összehangoltabb, okszerűbb és takarékosabb rendszerszemléletű vízgazdálkodás körvonalai kezdenek kibontakozni. A szabad vízkészletek csökkenése és fokozódó elszennyeződése következtében a korábbiaknál szélesebb körben igényelték az ipari vízigény-szabályozás eszközeit és módszereit, a vízkímélő termelési technológiákat, a korszerű üzemi vízgazdálkodási rendszereket, a vizek üzemen belüli újrahasznosításának technológiáját. Ennek eredményeként az extenzív ipari vízgazdálkodást fokozatosan váltja fel az intenzív vízgazdálkodás. A rendszerszemléletű vízgazdálkodás klasszikus területe az ipar. Itt vannak a legnagyobb tartalékok is, különös tekintettel az ipari vizek újrahasznosítására. A legvízigényesebb iparágakban (energiaipar, kohászat, vegyipar) a Tisza kisvízi hozamával egyenértékű mennyiséggel is változtathatók a frissvíz-igények. A rendszerszemléletű ipari vízgazdálkodás megvalósítása éves szinten milliárdos nagyságrendű beruházást igényel, ezért a korszerűsítést a térség vízminőség-védelmi követelményeinek megfelelően differenciáltan, a kiemelt vízminőség-védelmi területekre koncentráltan használják fel. Az ipari vízgazdálkodás rendszerében a vízbeszerzés, a víztisztítás, a víztárolás, a vízfelhasználás, a szennyvíztisztítás, a szennyvíztározás és a szennyvízelhelyezés alrendszerei közötti egyirányú nyitott függőséget a visszahatáson (visszacsatoláson) alapuló kölcsönös függőség és kölcsönhatás váltja fel. Felerősödőben van az ipari és a nem ipari vízgazdálkodási rendszerek közötti kölcsönkapcsolat. — A tapasztalatok arra utalnak, hogy az intenzív ipari környezet- és vízgazdálkodás kialakítását is szolgáló gyártástechnológiai fejlesztések általában igen költségesek és az ösztönző intézkedések sem hatnak mindig a megfelelő irányba. Ennek következtében a víz újrahasznosításában rejlő lehetőségek még nincsenek kihasználva. Korlátozó tényező a recirkulációs vízió
