Magyar Vízgazdálkodás, 1990 (30. évfolyam, 1-6. szám)
1990 / 2. szám
— Ésszerűen ötvözze a tudomány előrehaladását a gyakorlatban (üzemeltetésben) megvalósítható szempontokkal. — Fordítson gondot a tanulók innovációs készségének fejlesztésére. — Fejlessze az ipari hidro- és környezettechnológusok képzését. A fentiekhez elengedhetetlenül fontos a szakágazati oktatás pozíciójának erősítése, s az oktatás feltételrendszerének az eddigiekhez képest hatékonyabb támogatása. ÖSSZEFOGLALÁS A szennyvízelvezetés olyan infrastrukturális társadalmi igény, mely egyben tükrözi a környezet civilizáltsági körülményeit is. A fejlődés bizonyos időszakaiban szükséges és elengedhetetlen a helyzetértékelés, s vele párhuzamosan szükséges a továbblépéssel kapcsolatos irányvonalak korrigálása, illetve az új körülményekhez történő új irányelvek meghatározása. A szükséges lépésváltást a gazdálkodásban megmutatkozó szerkezetváltás, a piacgazdálkodás korszerű rendszeréhez való dinamikus alkalmazkodás diktálja. Az útkeresés nemcsak a technológiai módszerekre vonatkozik. Annak ki kell terjedni a jogi, a közgazdasági és jövedelemszabályozókra, a finanszírozási és tulajdonviszonyokra stb., melyek súlya az irányító szervekre hárul. Az új feltételekhez új gazdálkodási mód tartozik, ahol azonban a gazdasági lehetőségek mérlegelésénél ésszerű kompromisszumoktól a továbbiakban sem szabad eltekinteni. A fejlesztés tárgyában elfogadott elveknek a végrehajtásnál következetesen érvényt kell szerezni. A szennyvíztisztításnak követnie kell a társadalmi berendezkedést (lakáskultúra, fogyasztási szokások, a lakosságot közvetlenül kiszolgáló iparból származó szennyezettségek stb.), azaz a kibocsátott szennyvizek minőségének változását. A másik oldalon szigorodnak a környezeti és egészségügyi rendszabályok, szigorúbbak a befogadókra (élővíz, talaj, levegő) vonatkozó előírások. A megfogalmazott irányelvek alapján kell előkészíteni, megvalósítani és tartósan üzemeltetni azokat a berendezéseket, melyek hosszú távon gazdaságosan, magas hatásfokkal és biztonsággal működnek környezetünk, vízbázisaink védelme érdekében. E tevékenység közben ki kell használni, hogy a szennyvíz potenciális energiahordozó, azaz egyben olyan pótlólagos természeti erőforrás, mely alkalmas primér anyagok (öntözővíz, műtrágya, villamos és hőenergia stb.) pótlására vagy kiváltására. A szennyvíztisztítás térségi szemléletet követelő multidiszciplináris, összetett feladat. Körültekintő, rendszerezett és előrelátó gondolkodást igényel közvetlenül a szakágazat kérdéscsoportjain belül, de megkívánja a rálátást a környezetvédelem és a környezetgazdálkodás egyéb területeire is. A természeti erőforrásokkal való ésszerű gazdálkodás, annak tartalékolása, vagy kifejezett védelme a mai műszaki társadalomtól — ezen belül a szennyvízkezeléssel egyetemlegesen foglalkozó valamennyi szakembertől — nem csupán elvárható gazdasági tevékenység, hanem önbecsülésre is számottartó etikai követelmény! Dr. Juhász Endre Vízigyomirtás halakkal A vízigyom csatornáinkban és a víztározókban képes a vízáramlás sebességét nagymértékben csökkenteni, sőt a víz alá merülő növények még le is állíthatják a víz mozgását. Ez idő előtti feliszapolódáshoz vezet, a lassított áramlás (stagnálás) pedig vízszintemelkedést idéz elő, amely szivárgást, sőt áradást is vonhat maga után. Végeredményben: rongálódnak a töltések, eltömődnek a műtárgyak, párolgási veszteségek és elégtelen vízellátások jelentkeznek. A vízi növényzet pedig egész éven át annyira eiburjánzik, hogy annak irtása hagyományos módon nem is igen lehetséges. A csuklós kaszához már nem jut kézi erő, a mechanikai gyomirtás idő- és kézimunkaigényes (-(-drága!), a motoros nádvágók a sekélyebb vizekben gyakran még fel is akadnak. A vegyszeres gyomirtás pedig csak bizonyos növényfélékre alkalmas, de azokra sem hat ki tartósan; ezenkívül felborítja a víz ökológiai egyensúlyát, mérgező hatásuk pedig nemcsak halélettani szempontból aggályos, hanem még az emberekre is káros lehet. Az amur viszont a vizi növények fogyasztásával csökkenti, sőt meg is szünteti a víztükör benőttségét. Ezért több mint két évtizeddel ezelőtt mi is bevezettük a növényevő halak, főleg amurok telepítését csatornáinkba, mint korszerű és kevés munkaerőt igénylő, viszont kettős népgazdasági hasznot jelentő és a hagyományos vízi növényirtásokhoz képest jóval olcsóbb, átlagosan egyharmadnyi költséget igénylő gyomtalanítási technológiát, amelyet mederfenntartási halasításnak neveztünk el. —■ Nálunk ezek a halak nem szaporodnak természetes módon. A mesterséges szaporítás biotechnikáját a Szovjetunióban fejlesztették ki. Ezt az eljárást, kisebb változtatással, mi is átvettük. Az amur már 2,5 cm-es nagyság elérése után növényekkel táplálkozik: mohón felfalja a hínárt, gyékényt, nádat, sást, kákát stb., sőt ezekkel takarmányozható is. Érdemes megemlíteni, hogy az NDK-ban, a takarmányozási kísérletekben több mint 40-féle növényt vettek fel és megállapították, hogy ezek a halak az alábbi vízinövényeket nem fogyasztották: boglárkaféléket (Ramunculaceae), fehér tavirózsát (Nymphaea alba), ágas békabuzogányt (Sparganium erectum), és a kólóként (Stratiotes aloidae). Ez utóbbi a Balaton bizonyos részein egyre szaporább. Testsúlya 100—120%-nak megfelelő biomasszát képes naponta elfogyasztani. Számottevő növénypusztításról azonban csak 15 °C felett beszélhetünk. Eddigi gyakorlatunk szerint egy amur 35—• 45 m2 víztükröt tart tisztán. (Ez függ még a növényzet minőségétől és a benőttség nagyságától.) Gyomirtás céljából lehetőleg kétnyaras amurt (1/4 kg-ost) kell telepíteni! A vízminőség érdekében ajánlatos fehér busát is kihelyezni, amely a lebegő kék és zöld algán felül még az amurok ürülékét is fogyasztja. Az amurok fontosabb telepítési feltételei : a) vízminőség: az oxigén-háztartásban az oldott oxigén mennyisége 3 mg/liter alá nem süllyedhet, b) vízhőmérséklet: átlagosan 20 °C felett, 15 °C körül nem várhatunk kellő gyomirtási eredményt, c) vízmélység: 0,30 m felett és 1,0 m-nél mélyebb részek is szükségesek, d) vegetáció milyensége: összetétele és sűrűsége (fentebb említetteket, kólókén stb. kerüljük!), e) rácsozott rekeszelést kell kialakítani, az idevonatkozó nemzetközi egyezmények értelmében ugyanis csak zárt vizekbe telepíthetők a növényevő halak; nagy az elszökési hajlamuk és néhány nap alatt 4—500 km-t is képesek megtenni. A rekeszművek viszont igen költségesek, ezért meg kell próbálni az elektromos halterelés lehetőségét, vagyis halzárak alkalmazását is. Ajánlatos még az MTVB Mezőgazdasági Osztályánál fogási tilalmat is elrendeltetni! Mi ezt a fenntartási halasítást 1966. év tavaszán vezettük be, mostoha körülmények között: későn (április végén), már meleg időben, több mint 200 km-ről kerültek a halak hűvös, dombvidéki vízfolyásba, tehát nem ideális élettérbe. A közép-dunántúli térségben, a Nádor-Malomcsatorna Úrhida—Tác közötti szakaszán helyeztük ki a halakat. De a gyakori haldézsmálások mellett is, ősz elején mintegy 10 000 Ft haszon mutatkozott és tiszta víztükröt értünk el. Később egyre fokozódott az amurokkal történő gyomirtási technológia és az utóbbi évtizedben már 10 igazgatóságunk végzi ezt a fenntartási halasítást, igen jó eredménnyel. Az elmúlt esztendőben — a halászati hasznosítókkal közösen — 37 helyen, 1367 hektár vízterületen végeztek biológiai vízigyomirtást, 7099 eFt költséggel; ezúttal közel egymillió (921 ezer) db halat telepítettek csatornákba és víztározókba, összesen 240 tonna súlyban. A max. halasított vízterület 1981. évben volt: 2557 hektár, 4503 eFt költséggel, ami hektáronként 1700 Ft-ot jelentett. Számos helyen történt lehalászás, amely másfél kg súlygyarapodást mutatott és több helyen elektromos hal-12
