Magyar Vízgazdálkodás, 1990 (30. évfolyam, 1-6. szám)
1990 / 1. szám
több humán vonást visel, az ember—természet kapcsolatot elsődlegesen az ember—ember kapcsolaton keresztül kezeli, résztvevőinek jelentős része is humán értelmiségi. Többen közülük Kelet-Európai Független ökológiai Központ néven is szerveződtek, avval a szándékkal, hogy egy majdan amerikai támogatással létrejövő intézmény előfeltételeit megteremtsék. Felfogásuk miatt említhetők e környezetben az alternatív életforma útjait kereső csoportosulások (mint az Interdiszciplináris Tudományos Diákkör, vagy a Biokultúra Egyesület), egyes kultúrökológiai csapatok, amelyek nem a politikai konfliktusok mezein, hanem a szellemi változásokban, az egyén átalakulása érdekében lépnek fel. Zöld párt a politikában Egyetlen környezetvédő szervezet sem lehet mentes a politikától, bár némelyik szakmai-tudományos ambíciók miatt távolságot igyekszik tartani tőle. Mindenképpen szólni érdemes a legdirektebb politikai fellépést kereső csoportosulásról is. Környezetvédők, természetvédők, településvédők, állatbarátok, független békemozgalmi, szakszervezeti és nőmozgalmi aktivisták 1988 nyarán több találkozót szerveztek Szentendrén, hogy megvitassák a környezetvédelem politikai érdekképviseletének hazai feladatait. A megjelentek nagy többsége elhatározta, hogy a párttörvény országgyűlési elfogadása után kezdeményezni fogja a Magyarországi Zöld Párt megalakulását. E célnak megfelelően a párttá alakítás fő indoka az, hogy sem a korábban uralkodó MSZMP, sem a létrejött új szervezetek nem adnak kellő súlyt annak, hogy az ország és a világ jövője csakis a természettel harmóniában létező, annak szabályait tiszteletben tartó, s az emberi közösségek életét eszerint kialakító társadalomban képzelhető el. Ezért létre kell hozni egy olyan, politikai súllyal is bíró képletet, amely a környezet kérdését nem egy pártprogram néhány sokadrendű mondatával, vagy bekezdésével intézi el, hanem tudatosan épít fel egy teljes politikai koncepciót, amelynek minden része ezeken az elveken alapszik. A közvetlen politikai cél az, hogy a következő választásokon sikerüljön ennek képviseletét vállaló személyeket az Országgyűlésbe juttatni. A párt tehát jelen formájában elsősorban választási szövetség, amelyet azonban mélyebb értékrendbeli közös vonások is tömörítenék. Profilját tekintve egy „szivárvány-típusú" párt kialakítása várható és szándékolt is, amely nem tisztán zöld, hanem számos demokratikus tömegmozgalomból kíván követőket gyűjteni (békemozgalom, kisebbség- és nemzetiségvédelem, újfeminizmus, városvédők, természetvédők, állatvédők stb.). A párt tagjai között a meghatározó szerepet a környezetvédelmi és természetvédelmi mozgalmak és csoportok korábban is ismert központi személyiségei viselik. Megjegyzendő, hogy e mozgalmak és személyek nem egységesen léptek fel a pártalakítás mellett. Ugyanaz a vita játszódott le, amely a legtöbb nyugati zöld párt esetében — nevezetesen: mi a mozgalom és a párt viszonya, kell-e, miért, mikor létrehozni egy pártként működő alakulatot. A fő szervezők politikai törekvései miatt indokolt, ez, amelynek lényege az, hogy a jelenleg már létrejött pártok nem szánnak méltó figyelmet a környezeti ügyeknek, csak programjuk sokadrangú elemeként kezelik. Jelentős új elem, hogy sok egyéni belépő is van, akik a „zöld" mozgalomban korábban nem vettek részt, de egyéni érdeklődésük, véleményük hozta őket a pártba. Különböző felkészültségű, képzettségű emberekről van szó, akik új gondolatokat, szakértelmet szállítanak az MZP-be, az eddigi fő kezdeményezők (a „szelíd környezetvédők"-nek mondott, valójában ökofundamentalista vonal és a vízlépcső-ügyben kemény politikai konfrontációkkal ismertté vált környezetvédők irányzata) által képviselt nézetek és hozzáértés mellé. Perspektívák Hasznos lehet, ha végezetül, a társadalmi szerveződés környezetvédelmi tevékenységével összefüggő, a legközelebbi években várható néhány fejlődési tendenciára is felhívjuk a figyelmet. Azokon a területeken, ahol gyökeres megoldások nem születtek a környezeti károk megszüntetésére, a gondok — növekvő komplexet alkotva — ciklikusan visszatérnek. Számítani lehet arra is, hogy a vállalatok növekvő önállóságuk és érdekeltségük miatt a nyereséget nem termelő környezetvédő beruházásokra az eddiginél is kevésbé vállalkoznak majd önszántukból (csak még egyértelműbb szabályozók, jobb ösztönzők hatására, illetve a politikai és gazdasági felügyeletet gyakorló szervek, illetve másodsorban a társadalmi erők nyomására). A tulajdonváltozások és a külföldi tőke szerepe e hatásokat fokozza. Az önkormányzati rendszer hosszabb távon kedvező folyamatokat indíthat meg a határozottabb környezetellenőrzés, környezetvédelem, tudatos környezetfejlesztés terén. Rövidebb távon viszont a decentralizálódás elsősorban a partikuláris és rövid távú érdekek dominanciáját hozhatja a regionális (netán szélesebb) és hosszabb távú környezeti-gazdasági érdekek rovására. Elsősorban kisebb városok, községek kerülnek, számukra feloldhatatlan dilemmák elé akkor, ha saját hatáskörük keretein belül kell fellépniük olyan környezetszennyező üzem vagy vállalat tevékenysége ellen, amelytől más vonatkozásokban függő viszonyban vannak. Hosszabb távon azonban annak a felismerésnek a megerősödésével számolhatunk, hogy az a hatósági telepítő, fejlesztő vagy környezetvédő politika, amely előzetesen nem számol az ott élők érdekeivel és igényeivel, saját magát akadályozza, saját legitimációját veszélyezteti. A közvélemény, a lakosság részéről várható, hogy az életkörülményekben csak lassan bekövetkező javulás, valamint a környezeti károkról, hátrányokról szerzett tapasztalatok bizonyára még nagyobb környezeti érzékenységet alakítanak ki. A közvélemény érzékenyebbé, helyenként ingerültebbé válhat a környezetkárosítási esetek kapcsán. Fokozódik a környezeti állapotot helyileg érzékelő és jelző lakossági, társadalmi aktivitásnak a jelentősége. Az is várható, hogy a pártok programjában a környezetvédelmi ügyek súlya tovább növekszik. Nem feltétlenül azért, mert azokat valóban fontosabbnak is gondolják, de e téren is számos könnyen támadható pontot találhatnak a hatalommal való konfrontációra és versenyre kényszerülnek. Több olyan szervezet erősíti aktivitását a környezetvédelemben, amely eddig kevésbé foglalkozott a témával (pl. egyházak, helyi szervezetek), de növekszik a környezetvédelem terén tiszta profillal létrejövő új szervezetek, csoportosulások száma és hatása is. A helyi érintettségi csoportok mellett szaporodnak az országos környezetvédelmi ügyekkel foglalkozók is, körükben egyre több képzett fiatal válik környezetvédővé; hatásukra egyre nagyobb lesz a szakszerűség, s bár a csoportokban a szenvedélyesség nem csökken, több politikai tapasztalattal és emiatt érettebb kompromisszumok létrehozásának képességével lépnek fel. A környezetvédelemmel hivatásszerűen foglalkozók, a környezetvédelem állami apparátusa számára a növekvő társadalmi aktivitás további támogatást ad, erősíti pozícióit a tárcaérdekek ütköztetése során. Persze az egyre strukturáltabb és szakszerűbb környezetvédő mozgalom nem csak az állam szövetségeseként, hanem olykor éppen annak intézkedéseivel elégtelen partnerként, azok társadalmi ellenőrzőiéként is jelentkezni fog, és szigorúbb lépéseket követel. Ez végül is használ a környezetvédelem ügyének, hiszen az érdekelt állami szervekénél radikálisabb álláspontok megjelenése fokozza a reális környezetpolitika hitelét, s egyidejűleg jelentős innovációs kényszert is képvisel. Felhasznált irodalom Lányi Gábor: A kuvik éve — környezetvédelmi jelzések. In: Kurtán S.—Sándor P.—Vass L. (szerk.) Magyarország politikai évkönyve, 1988. R—Forma Kiadói Kft. p 144—-160. Persányi Miklós: Kik a környezetvédők és kell-e védekezni ellenük? Társadalmi Szemle, 1988. 8—9. p. 33—41. Persányi Miklós: A QUANGO-k, a GONGO-k, a NIMBY-k és a zöldek. Új Fórum, 1989. 15. p. 21—22. Szabó Máté: Környezetvédelem, környezetpolitika és társadalmi mozgalmak. Közgazdasági Szemle, 1988. 11. p. 1342—1354. Dr. Persányi Miklós kandidátus 3
