Magyar Vízgazdálkodás, 1990 (30. évfolyam, 1-6. szám)
1990 / 2. szám
Az emberi történelem immár két felvonásra oszlik, ezt a két szakaszt a századfordulón a modern tudomány megjelenése választja el egymástól. Az első periódusban az ember abban a világban élt, amelyben faja született és amelyhez érzékszervei alkalmazkodtak. A másodikban átlépett egy új, kozmikus világba, amelyben teljesen idegen. Történelme folyamán eddig sohasem élt át ilyen hirtelen változást. Alig fél évszázados lappangási periódus után a modern tudomány kezdte megváltoztatni az emberi életet, olyan tényezőket vezetett be, amelyekről azelőtt álmodni sem lehetett. Az ember birtokában többé már nem földi, hanem kozmikus erők voltak, azok az erők, amelyek a világegyetemet formálták. Kis földi lángjainak ezer °C körüli hőmérsékletét atomreakciók millió fokos hője váltotta fel. A lovak sebességét — mint az emberi élet egyik tényezőjét — a fény és a hang sebességére cseréltük; fegyvereink viszonylagos ártalmatlanságát az atom ereje helyettesítette, amely hegyeket mozgathat és közösségeket semmisíthet meg másodpercek alatt. Új, kozmikus világban élünk, nem ehhez készült az ember. Hogy fennmarad-e, ez most attól függ, milyen gyorsan és milyen helyesen tud alkalmazkodni, át tudja-e építeni eszméit és elgondolásait, társadalmi, gazdasági és politikai szervezetét. Léte attól függ, gyorsabban tud-e alkalmazkodni, mintsem alantas erők elpusztítanák. Pillanatnyi helyzete előnytelen. Arra kényszerültünk, hogy ősemberi aggyal nézzünk szembe ezzel a helyzettel; olyan aggyal, amely nem sokat változott azóta, amióta kialakult. Idejétmúlt gondolkodással, intézményekkel és módszerekkel fogadjuk a változásokat." Szent-Györgyi Albertnek ez a mélyenszántó eszmefuttatása kitűnő éleslátással vázolja fel az ember korábbi és jelenlegi viszonyát a természethez, és mély felelősségtudattól áthatva irányítja rá a figyelmünket a sürgős cselekvésre. Mit kell tennünk az ökológiai válság leküzdésére? Óriási erkölcsi felelősség hárul a ma élő nemzedékre azon a téren, hogy megakadályozza az emberiséget fenyegető ökológiai katasztrófa bekövetkezését. Ez rendkívül sokrétű munkát igényel, kezdve a hosszú és rövid távra szóló tennivalók meghatározásától azoknak az eszközöknek és módszereknek a kialakításáig, melyek nélkülözhetetlenek az eredményes munka érdekében, vagyis ahhoz, hogy az ember és a természet viszonya ismét harmonikussá váljon és az is maradjon. E cikk keretében nem tűztem ki célul a tennivalók részletes taglalását, csak néhány olyan alapvető tényezőre kívánok itt vázlatosan rámutatni, melyek erős befolyást gyakorolhatnak a komplex feladatrendszer valamennyi elemére. A tennivalók sorában első helyre kell kerülnie a tudatváltozásnak, az eddigi szemlélet gyökeres módosulásának, mivel elsősorban ezen múlik a helyes irányok kijelölése és az ezekhez kapcsolódó gyakorlati cselekvés szervezése. Az ökonómia és az ökológia összhangja A szemléletváltozással kapcsolatban erőteljesen szeretném hangsúlyozni az önmérséklet szükségességét a termelés és fogyasztás terén egyaránt. Csak ennek révén lehet u.i. racionálisan gazdálkodni — a távoli jövő érdekeit is figyelembe véve — a nagyon is véges természeti erőforásokkal. Az e téren végrehajtandó fordulat természetesen törvényszerűen megköveteli az eddigi közgazdasági felfogással való szakítást, mivel napjainkban — és a jövőben még inkább — az ökonómiának az ökológiai kérdésekre is választ kell adnia. A célracionális, egoista gazdálkodás önmagában nem is ad lehetőséget a környezetbarát és humanisztikus gazdasági működésre. Bemard de Mandeville föllépésével úgy tűnt, — mint ahogy azt Zsolnai László megállapítja1 —, hogy az ökonómia megszabadult az etikától, az etikai kérdésföltevések jószerével eltűntek a közgazdasági vizsgálódásokból. Mandeville híres 1 Zsolnai László: Mit ér az ökonómia, ha magyar (27. old.). Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1987. paradoxona szerint a közjó a magánbűnök szülötte. Ezzel a gazdaság és az erkölcs vonatkozásában ugyanazt a műveletet hajtja végre, mint annak idején Machiavelli a politika és az erkölcs vonatkozásában. Ahogy Machiavelli elvetette a politikára vonatkozó erkölcsi kérdésfeltevéseket és a politikai hasznosság, illetve károsság fogalmaival helyettesítette őket, így helyettesíti Mandeville közgazdaságtani vonatkozásban a „jót”, illetve a „rosszat” a „hasznossal”, illetve a „károssal”. Az erkölcsi probléma tehát nem közvetlenül a gazdaságra vonatkozik, hanem más síkon merül fel. Ez pedig a következő: milyen emberi (erkölcsi) tulajdonságok segítik leginkább a gazdagság (gazdaság) fejlődését, és melyek hátráltatják azt. A válasz hasonló, mint Machiavellié: a bűnök az adott — gazdasági — vonatkozásban hasznosabbnak bizonyulhatnak az erényeknél. Sokáig elfogadott volt a Mandeville-féle paradoxon, az a hit tehát, hogy a gazdaság szereplőinek kizárólag önérdekeiket kell követniük és ezáltal létrejön a közjó a gazdaságban. Mára azonban napnál világosabbá vált, hogy az ökonómia etikai kérdései megoldatlanok. Garrett Hardin 1968-ban megjelent híres tanulmánya, a „Közlegelők tragédiája” megmutatta, hogy bizonyos esetekben, ha egy csoport tagjai kizárólag önérdekeiket követve cselekszenek, akkor mind külön-külön, mind pedig együtt rosszabbul járnak, mintha nem(csak) az önérdek alapján cselekedtek volna. Hankiss Elemér nyomán2 röviden az alábbiakban ismertetem a „Közlegelők tragédiájának" lényegét. A szituáció a következő: „Adva van egy közlegelő, amelyen a faluban kialakult hagyományok értelmében a faluban lakó 10 gazda egy-egy tehenet legeltet. Az egyszerűség érdekében tegyük fel, hogy az itt legelő tehenek mindegyike 1000 fontot nyom, vagyis súlyuk együttesen 10 000 font. Az egyik gazda azonban egyszer csak gondol egyet, s hogy hasznát megduplázza, még egy tehenet kicsap a legelőre. Ekkor tehát már 11 tehén legel a legelőn. Minthogy azonban így valamivel kevesebb fű jut egy-egy tehénnek, 1000 font helyett mindegyik csak 900 fontra hízik meg. Vagyis: az, akinek már két tehene legel, 800 fontot nyert (mert egy darab 1000 fontos tehene helyett két 900 fontos tehene van), a többiek fejenként 100 fontot vesztenek, mert a 11 darab 900 fontos tehén összesen csak 9900 fontot nyom az eredeti 10 000 font helyett. De mi történik akkor, ha végül valamennyi gazda úgy gondolkodik, hogy na, még én is beküldők egy tehenet, hogy a nyereségemet megduplázzam?" Minél többen dezertálnak, annál inkább csökken a közösség együttes jövedelme, továbbá a dezertálok és a nem dezertálok egyéni jövedelme is. Az ismertetett példa jól illusztrálja, hogy az a társadalom, melynek gazdasága — végső soron az egész világgazdaság — figyelmen kívül hagyja az ökológiai szempontokat, végső fokon milyen siralmas helyzetbe kerül. Egyes közgazdászok, érzékelve a gazdaságban az ökológiai válság kiváltó okait, igyekszenek ebből a helyzetből kiutat keresni. Ez az útkeresés termelte ki az ún. alternatív ökonómiát, mely irányzat „bibliájának” E. F. Schumacher 1973-ban megjelent könyve — A kicsi szép — tekinthető. A szerző, aki Keynes tanítványa volt, még az '50-es években került Burmába. Itt szembesült azzal, hogy a hagyományos közgazdaságtan teljesen alkalmatlan a fejlődő országok gazdaság) bajainak orvoslására. Ugyanakkor megismerkedett a buddhista bölcselettel és a helyi gazdálkodási gyakorlattal, ami olyan nagy hatást tett rá, hogy később írt egy tanulmányt a buddhista gazdálkodás alapelveiről. Angliába visszatérve Schumacher a következő kérdésre keresett választ: vajon a fejlett országokban jelenleg használható-e a hagyományos közgazdaságtan? Arra a következtetésre jutott, hogy a hagyományos nyugati gazdálkodás és a közgazdasági megoldás ugyan működik, de a fejlődésnek nagy ára van, mert a gazdálkodás jelentős környezeti károkat okoz és megnyomorítja az embereket. Az elsők között fogalmazta meg — a gigantikus méretű szervezeti formákkal szemben — egy ember- és környezetbarát, „a kicsi az, ami szép" elvén működő gazdálkodás szükségességét. A „kicsi” ebben az esetben emberléptéküséget jelent, vagyis jól áttekinthető kisvállalkozásokat, és a nagyméretű szervezetek, 2 Hankiss Elemér: Társadalmi csapdák. Magvető Kiadó, Budapest, 1979. 21—25. old. 3
