Magyar Vízgazdálkodás, 1990 (30. évfolyam, 1-6. szám)

1990 / 1. szám

kítási helyek csoportjára (műhely, üzem) és a folyamat összességére vonatkoztatva;

— a technológiai folyamatok input-output egyensúlyának (anyag, energia, munka, költség) modellezésére alakítási helyekre, alakítási helyek csoportjára és a folyamat összességére vonatkozóan;

— technológiai folyamatok igényszámításainak (anyag, energia, munkaidő, közvetlen költség) elvégzésére;

— technológiai folyamatok összes outputjai (főtermék, melléktermék, hulladékok) egyenkénti anyag-, energia-, munka- és költségtartalmának meghatározása;

— egy (termelési) időszak input igényeinek (anyag, energia, munka, költség) és keletkező (output) anyagainak számítására. így ellenőrizhetővé válik a raktári kivételezések szükségszerűsége, valamint a keletkező hulladékok mennyisége;

— technológiai folyamatok továbbfejlesztési irányainak meghatározására;

— technológiai folyamatok elemzésére természetes mértékegységben és költségértékben. Újszerű elem az, hogy pontosan számítható a technológiai folyamatból kilépő áramok (hulladékok is) közvetlen költségtartalma, azaz meghatározható, hogy „mennyi hulladékot milyen költséggel állítunk elő”. Másképp fogalmazva pontosan számítani tudjuk alkalmazott technológiánk veszteségeit természetes mértékegységben és pénzértékben. Ezzel a modell korrekt számítási alapot biztosít a veszteségek felszámolásához és a fejlesztési feladatok meghatározásához;

— két vagy több technológia különböző szempontok (anyagkihozatal, energiafelhasználás és -hasznosítás, komplex gazdaságosság stb.) szerinti összehasonlítására, technológiák közül történő választásra, továbbfejlesztés után beruházáshatékonysági számítások elvégzésére;

— sztochasztikus technológiai folyamatok kezelésére (pl. a selejt mennyisége is valószínűségi változó), vagy sztochasztikus igényszámításra is, azaz meghatározhatók sztochasztikus folyamatok esetében a felhasználásra kerülő és keletkező anyagok és energiák várható értékei és szórásai és a kapcsolódó költségek várható értékei és szórásai;

— technológiai folyamatok megfelelő célfüggvény szerinti optimalizálására;

— technológiai folyamatok értékelemzésének támogatására ;

Jelenleg is dolgozunk a modell továbbfejlesztésén. Továbbfejlesztés után alkalmas lesz

— az előírt hulladék adatszolgáltató lapok kitöltésére, valamint a forgalmi diagramok printeren történő doku mentálására;

— hálós tervezési feladatok ellátására;

— a termelésirányítási, és ezen belül az optimális terme lésprogramozási, termelésdokumentálási és termékdo kumentálási, termeléselszámolási, raktárnyilvántartási termékköltség-elemzési feladatok ellátására.

A módszer az anyagfelhasználás csökkenésének elősegítésével, keletkező hulladékok számbavehetőségével közvetve de igen hatékonyan szolgálja a környezetvédelmet.

A MicTECHNO szoftvernek, illetve a forgalmi diagram modelljének különböző alkalmazási szintjei lehetnek:

a) A veszélyes anyagokat felhasználó vagy veszélyes hulladékokat termelő technológiák feldolgozása és a rendeletben előírt adatszolgáltatások végzése a modell segítségével

b) A veszélyes anyagokat tartalmazó technológiák mellett egy termékcsoport esetében kerül alkalmazásra a modell és így a fogalmi diagramok módszerével kidolgozhatok a termékfejlesztési irányok és a technológiafejlesztési változatok

c) Az összes termék és technológia esetében alkalmazásra kerül a forgalmi diagramok módszere. így a fejlesztési lehetőségek mellett a technológiák modulrendszerű adatbázisa is létrejön, amely a technológiák jó minőségű, minden területre (anyag, termék, hulladékok, energia, munkaráfordítás és ezek költségei) kiterjedő „kézbentartását” biztosítja.

d) A modell és a MicTECHNO továbbfejlesztésével a piacorientált termelésirányítás és ezen belül többek között az optimális termelésprogramozás valósul meg a technológiai folyamatok modul rendszerű adatbázisra támaszkodva.

Kidolgozásra került a forgalmi digramok modelljének dinamikus változata, amely a folyamatok időbeliségének modellezését kínálja. így lehetővé válik a felhasználások és keletkezések (anyag, energia), valamint azok intenzitásának számbavétele. Lehetőség nyílik modul rendszerű technológiai adatbázis létrehozására, amely egy termelésirányítás adatbázisát adja.

4. A HULLADÉKKELETKEZÉS ÉS-FELDOLGOZÁS GAZDASÁGI

SZABÁLYOZÁSÁNAK GONDJAI ÉS LEHETSÉGES MEGOLDÁSAI

4.1. A szabályozásról általában

Gazdasági rendszerünk a központi irányítás fokozatos megszűnésével egyre inkább a termelők (általában a gazdálkodó szervezetek) önállóságára és elkülönültségére épül. Ez együtt jár a megnyilvánuló érdekek sokféleségével, az egyéni és csoportérdek hangsúlyozódásával, és annak manifesztálódásával, hogy ez mindig közvetlenebbül nyereségcentrikus és rövidebb távra szóló, („céltermék nemlétet”), mint az össztársadalmi vagy nagyközösségi érdek. A környezet szenynyeződés elleni védelme, a természeti erőforrásokkal való takarékos gazdálkodás tipikusan az utóbbi érdekszférába tartozik és ellentétes a közvetlen vállalkozói érdekkel. A két érdekszféra egymáshoz viszonyított súlyát az adott társadalmi és gazdasági viszonyok és folyamatok befolyásolják, azonban ritka kivételtől eltekintve — az össztársadalmi, nagyközösségi érdekszférát kell, hogy illesse a prioritás. Alakuló demokráciánkban ez ma még nem világos, aminek — különösen a hulladékgazdálkodás területén — számos hátrányát érzékeljük. A két érdekszféra közötti összhang hosszú távon a vállalkozói, illetőleg kisközösségi magatartás, gondolkodásmód tudati, ismereti alapon történő megváltoztatásával, befolyásolásával valósítható meg. A tudati változások realizálása az oktatási, képzési és propagandatevékenység feladatkörébe tartozik. Ezzel jelen dolgozatban nem kívánunk foglalkozni. Rövid távon az összhang szabályozási kényszerintézkedésekkel teremthető meg.

A szabályozási rendszer alapja mindig a jog. A jogszabályokban kerülnek megfogalmazásra azok a magatartási normák, amelyeket az egyénnek, illetve a közösségnek be kell tartania. A kötelezett önkéntes jogkövetésének mértékét az érdekviszonyok jelentős mértékben meghatározzák (ahogy arról az előzőekben már esett szó) ezért pótlólagos intézkedések: jogi, illetve gazdasági szankciók, gazdasági ösztönzés, alkalmazása szükséges.

Ezen pótlólagos intézkedések jellegétől, illetőleg arányától függően a szabályozásnak két alaptípusát tudjuk megkülönböztetni :

— az ösztönzőt (aktivizálót), melynek célja, hogy az adott körülmények között leginkább kívánatos környezetvédelmi, hulladékhasznosítási stb. tevékenységeket relative, esetleg abszolút mértékben is, — gazdaságossá tegye és ezzel végrehajtásukat ösztönözze,

— a szankcionálót, amelynek alkalmazásával az előírt magatartásformától eltérő kötelezett hátrányos helyzetbe kerülhet és — feltételezés szerint — a hátrány elszenvedésétől való félelem akadályozza meg a nemkívánatos magatartást.

A két szabályozási típus előnyeinek és hátrányainak, társadalmi hátterének elemzése szintén túl megy jelen dolgozat keretein. Mindössze annyit érdemes rögzíteni, hogy elméleti megfontolások és gyakorlati tapasztalatok egyaránt a kombinatív alkalmazást mutatják a leghatékonyabbnak.

4.2. A szabályozás jelenlegi helyzete, különös tekintettel a gazdasági szabályozókra

Az elmúlt 40 évben szabályozási rendszerünk a sok évszátados paternalisztikus gyakorlatot folytatva a „minden tilos, □ mi nincs külön megengedve" alapon állott. Ennek logikus következménye volt, illetőleg ma is az, hogy a szankcionáló intézkedések kerültek túlsúlyba. így van ez valamennyi környezetvédelmi szakterület szabályozásában, és a veszélyes hulladékokról szóló MT rendeletben is.

Ezt a helyzetet, különösen a veszélyes hulladék rendelet spártai szigorát, a termelők régóta — tegyük hozzá: joggal .— ellenzik, nehezményezik. Az 56/1981. MT. sz. rendelet ugyanis előzetes felszólítás és kímélet, méltányosság alkal24