Magyar Vízgazdálkodás, 1990 (30. évfolyam, 1-6. szám)
1990 / 1. szám
Lapok egy néprajzkutató noteszából Látogatás Nagykarikán Makótól a tápéi komphoz vezető ószegedi úttól alig 500 méterre egy szépen berendezett gátőrhöz található, melynek Nagykarika a neve. Nagyot kanyarodott itt valaha a szeszélyes Maros folyó, melynek hatalmas, megerősített védgáttöltése is csinál itt egy nagy karikát, azaz egy nagy kanyarulatot. Itt a védgáttöltés tövében áll a gátőrház — bekerítve, a kerttel együtt —, s benne a gátőr, Molnár Tamás és kedves csaiádja. Mindenütt a zöld, a pázsit, a gyep, a gondozottság, a rend és a tisztaság honol; — a szemnek és a szívnek megnyugtató környezetben, ameddig csak a szem ellát. Nosztalgikus kép ez egy olyan pedagógusnak, aki hosszú ideig tanyai tanítóként ette kenyerét, s hozzá volt szokva a szabad természet imádatához, s bele volt nyugodva abba, hogy ott a lakás, egy ásott kút, disznóól, s kerítés a széles határ. . . Molnár Tamásék 1987. márciusának elején jöttek ide Nagykarikára gátőrnek, felszámolva — eladva — Maroslelén a családi házat, bízva a gátőri élet szépségében, árvízmentes időbeni nyugalmában, a biztos egzisztenciában, vállalva a Makóhoz való 5 km távolság gondját, s mindazt, ami ezzel jár. A feleség, Margitka, makói, városi leány volt, s itt telefonügyeletesként áll a vízügy szolgálatában. Robi elsős, Tamás második általánosba jár, azaz viszik-hozzák őket a szülők autóval Makóra, a Kun Béla Általános Iskolába, a Szent István térre, nap, mint nap, amikor tanítás van. Mindketten napközisek, kedves, aranyos, jó gyermekek, akiknek akkora, szabad, zöld térség áll rendelkezésére, a játékra, mozgásra, lovaglásra . . ., ameddig a szem ellát. Molnár Tamás, a Marost vigyázó gátőr, 1951-ben született, s nyolc általánost végzett. A Maroslelei Rákóczi Mgtsz csikótelepén vállalt munkát, mint tsz-tag. Kiskunhalason volt határőr, ahol lovagolt és versenyzett is. Leszerelése után újra szülőfalujában folytatta a csikótelepi munkát, 1985-ig. Ekkor jött a vízügyhöz dolgozni. Mielőtt ide költöztek, elvégzett a gátőrjelölt egy Szegedre való bejárásos tanfolyamot. Igaz, bent is lakhatott volna — a tanfolyam ideje alatt —, de inkább vállalta a bejárást, hogy a család együtt legyen nap mint nap. A tanfolyam elvégzése után került sor a nagykarikai honfoglalásra. Itt, a gátőrtelepen egy szépen, modernül berendezett kétszobás szolgálati lakás áll rendelkezésére, ahol a fúrott, artézi kút vizét hidrofor nyomja mindenhová. Villany és vízügyi szolgálati telefon, fürdőszoba és fatüzelésű cserépkályha emeli a komfortfokozatot. A szolgálati — készenléti, fekhelyekkel is berendezett irodaszobát olajkályha fűti. Amióta itt élnek — szerencsére — az árteret elárasztó árvíz nem volt! A folyómeder a töltéstől mintegy egy kilométerre található. A gátőr által mindennap bejárandó — ellenőrizendő — gátszakasz hossza le- és felfelé 3—3 kilométer, melyről, ha árviz van, akkor naponta, ha nincs, akkor csak munkanapokon ad jelentést a makói gátbiztosnak. Jó, nyugodt hely ez. Hosszú távra berendezkedtek itt Molnárék . . . Fizetésük ugyan nem sok. A szolgálati lakásért jelképes összeget kell fizetniük. Van itt bekerítve több, mint 1000 négyszögöl jól termő, szántható kert, a töltésen belül — az ártérben — 2700 négyzetméter szántóföld-járandóság, mely takarmányt terem. Az istállóban tehenek, borjak, növendékbikák, s egy ló ropogtatják a finom szénát. Az óiban anyakoca és malacai röfögnek. Az udvaron baromfiak csipkedik a harsogó zöld füvet. Mindezek haszna is hozzájárul a jövedelem kiegészítéséhez. A házra és a gátőrtelepre 4 mérges kutya vigyáz — komoly éberséggel. Fent a töltésen tölészár, s a bangéton rőzsekazlak — bíznak abban, hogy a kazalban korhadnak meg. Belül a töltésen ártéri erdő, szántóföldek, kiskertek, s rajtuk víkendházak; béke és nyugalom mindenütt. A Maros magyarországi teljes hossza, Nagylaktól a Tiszáig 52 kilométer — magyarázza a gátőr. Nagylaknál Matajsz István, Apátfalvánái Mérges Sándor, majd a Fehérház nevű gátőrháznál Tóth József vigyázza a szeszélyes folyó jobbpartját. Utána következik Árva András gátbiztos, Makón. Majd jön Nagykarika. Feketecsárdánál Szelei Vince, s Vetyeháton Balázs Máté a gátőr. A Molnár család férfitagjai a gátőrház udvarán Balról — jobbra: Elöl: Robi, majd Molnár Tamásné, Molnár Tamás és a szerző, hátul az „Ági” s rajta lovagol: ifj. Molnár Tamás. Fotó: Rácz Sándorné A gátőfház gyepes udvarán kihúzott derékkal, nyeregben lovagolják a gyermekek a 13 éves Ági nevű, sárga gidrán kancát, mely a Linda névre is hallgat. Áginak most adtak el egy szép süldő fiát. E kanca most is hasas. Leendő fia Zári nevet kapja — majd — a „csikókeresztségben”, emlékeztetve az 1907-ben, a Feketecsárda közelében, a töltésfejelés és töltéserősítéskor történt tűzvészben megégett és elpusztult egyik ló nevére. A legnagyobb — 1975-i — marosi ár elvonultával, egyik újságcikkem címe ez volt: ,,A gátbiztos már nyugodtan alhat!”, mely címért a gátbiztos meg is neheztelt rám, mondván: — Mi bizony nem alszunk nyugodtan soha! Belátom, igaza volt! Békét, nyugalmat, biztonságot —1 magabiztosságot — láttam és tapasztaltam Nagykarikán, s úgy érzem, hogy más gátőrháznál, gátbiztosi székhelyen sincs ez másképp. Ha „nem alszanak nyugodtan" a gátőrök és a gátbiztosok, akkor nyugodtan alszunk mi, akkor nőhet és fejlődhet a mentett oldalon a növénykultúra, s termelhetnek — vígan — a gáz- és olajkutak. Békés, boldog, árvízmentes jövőt kívánok Molnár Tamás gátőrnek és kedves családjának! Rácz Sándor néprajzkutató Makó 22
