Magyar Vízgazdálkodás, 1989 (29. évfolyam, 1-8. szám)
1989 / 1. szám
Aki valóra válthatta álmait 150 éve született Hajnal Antal# a fiumei kikötő építője Hajnal Antal. Aki valóra válthatta álmait... 150 éve született Hajinai Antal, a fiumei kikötő építője . . Magyarország gazdasági fejlődéséneik nagy érdekei fűződnek a fiumei kikötőhöz. Ez a fészke a még bizony nagyon is kicsiny tengeri hajórajunknak. Ehhez fűződnek álmaink, amikor a magyar termékeknek a messzi tengerentúli országokban való kiterjedt térfoglalásáról ábrándozunk. Talán egykor valóra is válhatik még ez az édes ábránd? Vannak, akik hisznek benne és ebben a hitben nemes lelkesedéssel, lankadás nélkül dolgoznak érette." A neves pályatárs, Gonda Béla 1901-ben írta ezeket a gondolatokat Hajnal Antal munkásságának méltatásakor. A feltett kérdésre azóta megtanultuk a választ. Hajnal Antal születésének évfordulója jó alkalom arra, hogy a múlt századvég egyik jeles magyar mérnökére irányíthassuk figyelmünket, akinek életműve — mitagadás — érdemtelenül hullt át az emlékezés nemegyszer igazságtalan rostáján. Elfeledettségének oka lehet az is, hogy fő műve, a fiumei tengeri kikötő, immár hét évtizede nem magybr felségterület, s a tenger nélkül maradt Magyarország a továbbiakban már nem a gazda szemével figyelte a kikötő sorsát és fejlődését. Hajnal Antal az egykori Csanád vármegyében, Makón született 1838. szeptember 1-jén. Apja neves református lelkész, makói, majd békési tanár volt. Fiát a jóhírű debreceni kollégiumba járatta s innen vezetett az út a budai József Műegyetemre. Hajnal Antal 1859-ben megszerzett mérnöki képesítésével egészen a kiegyezés évéig szűlkebb hazájában Békés vármegyében dolgozott magánmérnökként. Akkoriban egy ellenzéki fiatalembernek nem illett az obszolútista államrendben hivatalt vállalnia, így ő is tagosításokkal foglalkozott, s részt vett a Körös-szabályozási társulati munkákban. 1867-ben, annyi más társához hasonlóan, ő is állami szolgálatba lépett. A Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztériumban nemcsak a folyószabályozási ügyekkel foglalkozott, hanem figyelemmel kísérte a vasúthálózat fejlődését és az egyetlen magyar fennhatóság alá tartozó tengeri kikötő, a fiumei kikötő sorsát is. A magyar kormányzat a hazai mezőgazdasági termények (elsősorban az alföldi búza, illetve később a liszt) Angliába és Braziliába irányuló kivitelének hasznát erőteljesen lefölöző osztrák tengeri kikötővel, Trieszttel szemben, különös figyelmet szentelt a múlt század első felében még igen gyér forgalmat lebonyolító fiumei kikötő fejlesztésének. A fejlesztés azt a célt is szolgálta, hogy Fiume ne egyszerűen „export" kikötő legyen, hanem az ideérkező hajók olcsó déligyüimölccsel láthassák el a magyar, s a magyar kereskedelem révén a közép-európai piacot. A kikötőépítkezés 1872-ben egy 260 méter hosszú hullámgát megépítésével vette kezdetét. A magyar kormány a szállítás állami kézbe vétele érdekében a déli vasúttársaságtól megszerezte a Zágráb—Ká'rolyvárosi vasút tulajdonjogát, s a kikötőépítkezésekkel párhuzamosan roppant költséggel kiépíttette a Zákány—Zágráb és a Károlyváros—Fiume vasútvonalat. A kikötők ügyeivel a minisztériumban is sokat foglalkozó 40 éves főimérnök 1877-ben közvetlenül is kapcsolatba került a fiumei кikötőépítés gyakorlatával. Október 5-én megbízást kapott a Fiumei Kikötő m. kir. Építészeti Hivatal vezetésére. A kiikötőépitési tervek — melyeket a 70-es évek elején az államvasutak mérnökei készítettek, nem számoltak azzal a rohamos fejlődéssel, amely a kikötő forgalmát alig több, mint egy évtized alatt megháromszorozta. A magyar Az AI só-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságon és a Magyar Hidrológiai Társaság Szegedi Területi Szervezeténél egyaránt megemlékeztek Vekerdy Sándorról (1888—1953) az egykori Körös—Tisza—Maros Armentesitő és Belvízszabályozó Társulat államosítást megelőzően utolsó igazgató-főmérnökéről. Vekerdy Sándor száz éve született Hódmezővásárhelyen, s a budapesti műegyetemen 1911-ben szerzett gépészmérnöki oklevelet. 1912 óta az 1948 évi államosítással egyidejű nyugdíjazásáig az ország legnagyobb ármentesítő és belvízszabályozó társulatánál, a Körös—Tisza—Maros társulatnál volt mérnök, szalkaszmérnök, szaikaszfőmérnök, majd 1942-től igazgató-főmérnök. Szakaszmérnöki feladdtait Hódmezővásárhelyen, igazgató-főmérnöki feladatait nyersanyag-kereskedelem (és különösen a malomipar), mely a világ más országaival csak Fiúmén keresztül bonyolíthatott le közvetlen, idegen befolyástól mentes áruforgalmat, erőteljesen szorgalmazta a kikötő bővítését. 1884-ben a kormány hazai és nemzetközi szakemberek elé terjesztett két tervet, amely a kikötő bővítését szolgálta. Az összehívott tanács az európai tanulmányútjai révén akkor már jelentős tapasztalatokkal rendelkező Hajnal Antal elgondolását fogadta el. A nagyszabású tervet a nagyközönség tájékoztatására az 1885. évi budapesti országos kiállításon rajzok, makettek és modellek segítségével mutatta be a kikötőépítészeti vállalkozás. A kiállításra készült el Hajnal Antal fő szakirodalmi műve a „Fiume és kikötője”, amely részleteiben adta közre a kikötő fejlesztésének elvi és gyakorlati programját. A több, mint húsz évig tartó munkák szerencsés módon Hajnal Antal vezetésével valósulhattak meg. Működése azonban nemcsak a fiumei kikötő építésére szorítkozott. 1889-ben, amikor a „vasminiszter" Baross Gábor az erők összefogása érdekében a kikötőépítészeti hivatalt a tengerészeti hatósággal összevonta, akkor Hajnal Antal az új hivatal műszaki ügyeinek legfőbb irányítójaként az egész Magyarországhoz tartozó tengerpart kikötöépitési és fenntartási munkáit gondozta. Hajnal Antal szakirodalmi munkássága, mint annyi más gyakorló mérnöké, meglehetősen szűkös. Már említett fő művén kívül mindössze néhány kisebb cikk került ki tolla alól. Az 1907. január 17-én Fiúméban elhunyt jeles magyar mérnök előtti tisztelgésül a vízügyi és környezetvédelmi igazgatóság, a MTESZ helyi szervezete és Makó városa augusztus végén emléktáblát állított a Kálvin tér 3. számú ház falán. Fejér László Szentesen látta el. Nyugdíjazása után is ellátott még mérnöki feladatokat a későbbi gyulai Vízügyi Igazgatóság alkalmazásában. Vekerdy Sándor működése során nagy érdemeket szerzett a társulat működési területén lévő belvízi szivattyútelepek korszerűsítésével, a gőzüzem korszerűbbre váltásával. Lendületet adott e munkának a 40-es évek belvízveszélyeztetettsége is. Ezen túl azonban a tiszai töltések erősítésében, sőt: öntözési tervek megvalósításában is tevékenykedett. Állást foglalt a Duna— Tisza csatorna koncepciókialakításában is, előnyben részesítve a tiszakéoskei becsatlaikoztatás gondolatát. Az 1988-ban még élő egykori beosztott munkatársai tisztelettel emlékeztek meg volt vezetőjükről. Dr. Vágás István Vekerdy Sándor társulati főmérnök emlékezete 13
