Magyar Vízgazdálkodás, 1989 (29. évfolyam, 1-8. szám)
1989 / 1. szám
A hullámféri véderdő A hullámtéri véderdő a töltés hullámverés elleni védelmének egy'lk leghatékonyabb eszköze s mint ilyen, rendeltetésénél fogva a védvonal szoros tartozéka. Az árvízvédelemmel foglalkozó szakemberek régóta vallják, hogy ahol jó védlképességű hullámtéri véderdő van a töltés előtt, ott a gátőrtől a védelemvezetőig mindenki nyugodtan alhat. Károlyi Zsigmond, Nemes Gerzson: ,,A Közép-Tiszavidék vízügyi múltja" című munkájában utalás van arra nézve, hogy már az ármentesítő társulatokat megelőző időkben az emberek megfigyelitek, hogy a folyót kísérő fűzesek a töltéseknek és az utaknak milyen jó védelmet nyújtottak. Az egységes ármentesítés utáni időkben megfigyelték, hogy a gyeptakaró nélküli töltésben a széltől korbácsolt hullámok nagy kárt tudtak okozni, különösen akkor, ha a szél sebessége a 10 m/sec-ot meghaladta. Csupán csak példáiként érdemes a meteorológia 1918—1934 közötti adatát figyelembe venni, mely szerint ez idő alatt 1100 erősen szeles nap volt. Ebből 208 15 m/sec-ot meghaladó viharos napot tapasztaltak. A veszélyes erejű, váratlanul keletkező hullámverésnek a kivédésére a rendelkezésre álló hullámtér szélességétől függően az ármentesítő társulatok különböző szélességű vádfűzeseket telepítettek és azt fejesfa1 üzemmódban kezelték. Ezek szélessége Nemes Gerzson leírása szerint a töltéskeresztmetszet m2 területével megegyező szélességűek voltak, m-ben értve. Jelenleg a véderdők előírás szerint: a Dunán 60 m, a Tiszán 80 m, és a többi mellékfolyón 30 m szélességűek. Az általam ismert szakirodalomban a véderdő szélességének egzakt meghatározására sajnos semmiféle eljárást nem találtaim. Azt írják, hogy az a meghajtási hossztól, a víz mélységétől és a szél sebességétől függ, de hogy ezek ismeretében az hogyan határozható meg ezt sehol sem találtam. Annak tapasztalati úton való meghatározására, hogy például egy 60 cm magasságú hullámzást milyen széles védfűzes képes olyan mértékűre csökkenteni, hogy az a gyepszőnyegben, illetve a töltéstestben elhabolást ne okozzon, 1970. év májusában az OVH elnökhelyettesének felkérésére a Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Kara méréseket végzett. A hullámcsillapítás mérések helyei: a Tisza jp. 179 fkm, 19—j-900 tkm-nél a Tisza jp. 179 fkm, 19—1-100 tkm-nél a Tisza bp. 178 fkm, 14+700 tkm-nél a Tisza bp. 196 fkm, 32—j—700 tkm-nél a Maros bp. 5 fkm, 5+070 tkm-nél. A méréseiket szél hiányában hajótól keltett hullámsorokra végezték el. A Tisza 18+900 és a 19+100 tkm-nél végzett mérések szerint a hullámenergia nagy része az első 15 m-en lefékeződik, és a botoló füzes cca 30 m-én szinte elveszti energiáját. Itt a vesszősűrűség értéke 210 cm. Ez azt jelenti, hogy a Jó védképességü hullámtéri véderdő 10 m2 vízfelületet átütő vesszők átmérőinek cm-bem mért összege 210 cm. Ezzel szemben a Tisza bp. 14+700 és a Maros bp. 5+700-as tkm szelvényében végzett mindkét mérés hullámmagasság négyzetét ábrázoló görbéje 60 m körül laposodik el. Természetesen itt a 10 m2-en mért vesszősűrűséget jelző szám a 210 crn-nél jóval kevesebb. Itt meg kell jegyezni, hogy a vékony vesszőik csillapító hatása jóval nagyobb, mint a vastagabb vesszőké vagy méginlkább vastag ágaké. Az ábrából azt lehet megállapítani, hogy a 10 m2-Köldig ágasan nevelt hullámtörő paszta 14
