Magyar Vízgazdálkodás, 1989 (29. évfolyam, 1-8. szám)
1989 / 3. szám
A beruházások és a környezetgazdálkodás egyes összefüggései II. 3.3. Az ár-, támogatási és elvonási, valamint a hitelrendszer környezetgazdálkodásra gyakorolt hatása A következőkben a cimben felsorolt szabályozó elemek tárgyalását először külön-külön vesszük sorra, majd együttes hatásuk értékelésére vállalkozunk. 3.3.1 Az árakról Közhelynek számít, hogy a mindenkori gazdasági szabályozó rendszernek az árrendszer a leglényegesebb eleme. Az árszínvonal, illetve az érvényre juttatott árarányok az egyes népgazdasági ágak, ágazatok, ezeken belül pedig az egyes vállalatok, szövetkezetek gazdasági mozgásterét alapvetően meghatározzák. Azokkal a szakértőkkel értünk egyet, akik úgy vélik, hogy a környezetgazdálkodás költségei az egyes áruk és szolgáltatások társadalmilag szükséges ráfordításainak szerves részét kell, hogy képezzék. A kibontakoztatandó piacgazdaság alapvető feltételeként liberalizálandó áraknak mindinkább tükrözniük kell azokat a költségeket, amelyek a természetes, illetve az épített környezet védelmével, helyreállításával, valamint fejlesztésével kapcsolatosak. Rögtön le kell szögezni, hogy a fenti célkitűzés érvényrejuttatásának csak akkor van realitása, ha a társadalommal el tudjuk fogadtatni azt az egyszerű igazságot, mely szerint: környezetvédelem (környezetgazdálkodás) = embervédelem. Sajnos, nehezen helyrehozható mulasztást kell napjainkban pótolni, nevezetesen azzal a feladattal szükségszerű megbirkóznunk, hogy az egy főre jutó reálbér, sőt reáljövedelem csökkenésének időszakában, a rombolásmentes, egészséges környezet életszínvonal-, életmódalakító, -növelő szerepét, jelentőségét elismertessük. Ezen törekvésünk során számos elméleti alapfogalom átértékelésére van szükség, ezek közül csupán az alábbit említjük meg. Ismeretes, hogy a szocialista országok népgazdasági mérlegrendszerében hosszú ideig kizárólagosan használt nemzeti jövedelem fogalma az elmúlt évek során megosztja uralkodó helyét az ún. nettó nemzeti termelés fogalmával, amely az anyagi termelés, valamint anyagi jellegű szolgáltatások szféráján túlmenően a nem anyagi szolgáltatások körére is kiterjed. (A tőkés országok gyakorlatában — az amortizációs költségek elszámolásának technikai problémái miatt — az amortizáció összegével növelt nettó nemzeti termelés, azaz az ún. bruttó hazai termék vagy hozzádott érték — GDP használata terjedt el.) További szükségszerű előrelépést jelent, hogy a fejlett tőkés országok szakértőihez hasonlóan mi is törekedjünk az ún. „nettó gazdasági jólét" (NEW) értelmezésére és kalkulációjára. Ez a makroökonómiai kategória az ökológiai károkat például a nemzetgazdasági eredményeket csökkentő tételként veszi számításba. Igen nehéz — s a világon sehol sem tekinthető megoldottnak — az a feladat, amely a környezetgazdálkodási ráfordítások eredményességének pénzbeni értékelését célozza. A hazai és a nemzetközi szakértők véleménye egyébként többé-kevésbé megegyezik arra vonatkozóan, hogy a kedvező, illetve a kedvezőtlen környezeti hatások (externáliák) az értékelhetőség szempontjából három csoportba sorolhatók : — pontos pénzbeni értékelést lehetővé tevők, — szűkebb-tágabb hibahatárral felbecsülhetők, — pénzbeni értékelés tárgyaként figyelembe nem vehetők. A környezetvédelmi ráfordítások természetesen biztosabban „tetten érhetők". Megfelelő színvonalú környezetvédelmi hatástanulmányok — valamint azok elméleti általánosítása — nélkül nehéz, sőt valószínűleg lehetetlen lesz mind a gazdasági-politikai vezetés, mind pedig az átlag ember számára elfogadtatni az ilyen célú társadalmi ráfordítások reálértékének a szükséges mértékű növelését, különösen azok fogyasztói árakba való beépítését. A fentiek miatt, a környezetvédelmi törvény közeljövőben történő átdolgozása során, a legnagyobb figyelmet a 4. paragrafus 3. bekezdésére kell fordítani: „A környezetvédelmi feladatok ellátását a termelés növelésével és (kiemelés a szerzőktől) az életszínvonal rendszeres emelésével is össze kell hangolni.” (2:26) Az egyébként elismerésre méltó jogszabály súlyos szemléletformáló hibája a környezetvédelemnek az életszínvonaltól elválasztott értelmezése. Az Országos Környezetvédelmi Koncepció és Követelményrendszerben viszont már megfogalmazásra került: „A környezet védelmének középpontjában az ember áll: célunk, hogy egészségét a környezeti károsodástól és veszélyektől megőrizzük és a jövő nemzedékeket fenyegető esetleges genetikai ártalmakat is elhárítsuk.” (18:1) Sajnos az a tapasztalatunk, hogy a fenti értékes dokumentumot — alapvetően a közzététel körülményei miatt — viszonylag kevesen ismerik. A környezetvédelmi költségeknek az árszínvonalra, valamint árarányokra gyakorolt hatását többféle megközelítésben vizsgálhatjuk. Alapvető kiindulópontot jelent, hogy a kifizetendő környezetvédelmi bírságok —, amelyek a különféle ráfordítások között, a 897-es számlán kerülnek nyilvántartásra — árvetésbe nem állíthatók. A környezetvédelemmel kapcsolatos amortizációs költségek, valamint folyó termelőfelhasználás árakba való beépítésének — amennyiben nem hatósági árakról van szó — ilyen akadálya nincs. A magunk részéről mai árszabályozási rendszerünk ismeretében — az ún. tisztességtelen árak teljes fikciója miatt — a fenti megkülönböztetésnek különösebb jelentőséget nem tulajdonítunk. Vállalati nézőpontból egyrészt a folyó termelőfelhasználás környezetvédelmi célú emelkedésével, másrészt a beruházással összefüggő plusz ráfordítások vetendők össze egy ma még többnyire roppant bizonytalanul kalkulálható eredmény mutatóval. Ami az utóbbit illeti, napjainkban gyakorlatilag csupán az elmaradt bírságösszeg állítható be egyértelmű eredményként, noha az anyag- és energiatakarékosságot, továbbá a melléktermék-hasznosítást célzó beruházásoknál egyéb eredmény komponensek is figyelembe vehetők. A legdöntőbb tényező az, hogy mint mindenkor, de különösen az utóbbi évtized tőkeszegény időszakában, s várhatóan a következő években is, a vállalatok igyekeztek, illetve igyekeznek elkerülni a nagyobb tőkelekötéssel járó fejlesztéseket, még akkor is, ha az árakban továbbháríthatónak tartják a környezetvédelmi ráfordításokat. Ugyanakkor a nemzetközi szakirodalomban utalás van arra, hogy például a korszerűnek tekintett szénbázisú erőművek beruházási költségeinek 30—40%-át teszik ki — a jórészt az S02-mentesítést szolgáló — környezetvédelmi kiadások. A hazai példák is azt mutatják, hogy egy-egy környezetszennyező nagyvállalat környezetbarát irányzatú rekonstrukciója többszáz millió forintra rúghat. A környezetvédelmi költségek árakban történő elismertetését illetően különösen nehéz és hátrányos helyzetben vannak azok a népgazdasági ágak, ezeken belül különösen egyes ágazatok, ahol a hatósági áraknak de jure vagy de facto továbbra is jelentős szerepük van. 18
