Magyar Vízgazdálkodás, 1989 (29. évfolyam, 1-8. szám)
1989 / 8. szám
lehetséges technológiai innovációkról és azok szándékolt és szándékolatlan következményeiről. A megoldósorientóit technológiák irányítása és gyorsítása intézményi innovációkat tesz szükségessé. Képzeljenek el egy környezetvédő hatóságot (Enviromental Protection Agency — EPA), amely nincs mereven felosztva olyan osztályaikra, mint „légszennyezés", „vízszennyezés", „pesztioidek" stb., hanem olyanokra, mint „közlekedés”, „gyártás”, „mezőgazdaság”, „energia", „lalkás”. A gazdasági tevékenységeknek ezek a nagy területei technológiabázisúak és a technológia függvényei. Pillanatnyilag az EPA-nak ehhez semmi köze; kívülről rendeli el a „környezetterhelési szabványokat". A jövőben az EPA-nak „be kell lépnie a házba", az ökológiai tényezőket integrálni kell közlekedésünk, energiaellátásunk és más rendszerek kialakításában. Ki kell alakítani egy újfajta együttműködést a magánszektor, az EPA, a minisztériumi hatóságok és a környezetvédők között. Együtt kell „úszniuk a folyam felső folyásán”, hogy időben (előzetesen) tudjuk változtatni a termékeket és a termelési folyamatokat és így megelőzni a környezet pusztulását. A környezeti mozgalom a gazdaság perifériáján indult, emitt megmentett egy kis tájat, amott összegyűjtött egy kis szemetet. Az előttünk álló kihívá>sok azonban olyan nagyságrendűek, hogy a környezeti mozgalomnak hitvallásként és kódexként kell terjednie, amelyek világméretekben nyomulnak be a gazdaság belsejébe. Nemzeti síkon az intézményi innováció azért szükségeltetik, hogy felgyorsuljon az egyezmények, az összehangolt akciók kialakulásának folyamata. Felértékelt nemzetközi környezeti hatóságokra lesz szükségünk, továbbá új nemzetközi szerződésekre, környezeti diplomáciára, és az ökológiai érdekeknek a nemzetközi gazdasági kapcsolatokba történő integrációjára. Érdemes fontolóra venni Bruce Babbit korábbi arizonai kormányzó nemrégiben tett javaslatát, miszerint hozzá kell látnunk azon termékek importjának korlátozásához, amelyek gyártási eljárása ártalmas a környezetre, hasonlóan ahhoz, ahogyan a veszélyes anyagok importját korlátoztuk. Vásároljunk-e rezet azokból az országokból, ahol a nagyolvasztókat az ártalmas anyagok ellenőrzése nélkül üzemeltetik, vagy olyan termékeket, amelyeket fluor-klór-szénhidrogénekkel állítanak elő, vagy olyan peszticidekkel kezeiteket, amelyek nálunk tiltottak? Hasonló módon a fejlesztési segélyeknek és a technológiatranszfernek hozzá kell segíteniük a fejlődő országokat az olyan, környezetre ártalmas, veszélyes technológiák elkerüléséhez, amelyek általánosak voltaik az ipari országok történetében. A technológiai szabályozást (szabványok) és a gazdasági ösztönzőket organikusan össze kell kapcsolni egymással. Fontos, hogy a piaci mechanizmusokat úgy működtessük, hogy megfelelő technológiai innovációk érvényesüljenek, amelyeket az állam nem szabályoz részleteiben. A természeti erőforrások pusztítását és a földi méretű környezetszennyezést még mindig hihetetlen mértékben szubvencionálják. „Az árak rendbetétele" érdekében végre el kell kezdenünk az ilyen szubvenciók leépítését, és helyettük a magán- és hasonlóképpen az állami vállalatokat arra késztetni, hogy „extrém költségeiket internacionalizálják”, hogy az árak a társadalom valódi költségeit tükrözzék — beleértve a környezeti ártalmak olkozta költségeket is. Például, igen magasak lehetnek egy globális hőmérsékletemelkedés szociális költségei. A becsületes árakhoz vezető első lépésként adót lelhetne bevezetni a szén-dioxidkibocsátásra a fosszilis energiahordozók felhasználása esetén, amiről nemzetközi síkon nagyon jól meg lehetne egyezni. Kettős haszonnal járna, ha az ebből az adóból keletkező bevételek egy részét felhasználhatnánk a trópusi erdők kitermelése elleni programok finanszírozására. Az itt leírt szükséges változtatások technológiai természetűek, ösztönzésük azonban más forrásból ered és táplálkozik: az emberek reményeiből és félelmeiből, a természetre való rácsodálkozásukból, makacs ragaszkodásukból ahhoz, hogy azok a dolgok, amelyek nekik rossznak tűnnek, ténylegesen rosszaikI Az embereket mindenütt a világon fenyegeti a környezetszennyezés. Ösztönösen érzik, hogy olyan határokat léptünk át, amelyeket jobb lett volna nem érinteni. Henry D. Thoreau óta tudják, hogy az égbolt éppúgy talpunk alatt is megtalálható, mint fejünk fölött. A politikusok az egész világon hallják az egyre hangosabb követelést, hogy „a dolgokat rendbe" kell tenni. És ez valóban nagyon jó hír. . . A tengerek kutatása Az ember kapcsolata a tengerrel régi korokra nyúlik vissza. Régészeti leletek bizonyítják, hogy az ember sok évvel időszámításunk kezdete előtt már meglovagolta a hullámokat, növidebbhosszabb utakra indult kezdetleges vízi járművein. Táplálékát is a tengerből egészítette ki: halászott. Sokáig ezek is maradtak a tenger hasznosításának a módjai, és csak miután az ember bejárta a tengereket, megismerte a földgolyót, kezdte el tanulmányozni magát a tengert. Mintegy 115 éve, 1873—76 között járta a világtengert föld körüli útján a Challenger nevű angol hajó, fedélzetén hat tudóssal, akik valóban a tenger megismerését tekintették feladatuknak. Mélytengeri, vízhőmérsékleti méréseket, biológiai és hidrográfiai kutatásokat végeztek. Az elmúlt száz év alatt az ember lassanként megismerte a tenger értékéit, de a kiaknázásukra irányuló kísérletek csak az utóbbi néhány évtizedben kezdődték el igazán. A tengert az emberiség nyilvántartja, mint élelmiszerforrást: a tenyésztett és szaporított halakon kívül a rákok, kagylók, puhatestűek és algák már ma is, de a jövőben méginkább hozzájárulnak az emberiség élelmiszerproblémáinak a megoldásához. A tengervíz hallatlan mennyiségű ásványi anyagot tartalmaz: magnéziumsót, keserűsót, gipszet, káliumot, meszet, valamint bőrt, brómot, klór- és fluo.rvegyüleiteket és különféle, ritkán előforduló nyomelemeket: aranyat, uránt, rádiumot stb. Ezek ipari kiaknázása már megkezdődött, de évtized eken-évszáza do - kom át csak a tengervízben oldott konyhasó, keserűsó és magnéziumsó 'lepárláséira szorítkozott. Mintegy 50 éve működik tengervizet feldolgozó brómgyár, 40 éve a magnéziumot is nagyüzemi módon nyerik ki a tengerből. Kísérletek folynak a kálium, a bőr és a lítium kinyerésére is. A tengervízben kisebb mennyiségben jelenlevő anyagok összmennyisége elképesztő számokat ad. Egy kö'bkil о méternyi tengervízben például 163,55 kg urán, ugyanennyi ezüst és 34 kg arany található. Az óceánok kincsestára tehát összességében káprázatos vagyont, legalább 293,5 millió tonna uránt, ugyanennyi ezüstöt és 61,6 millió tonna aranyat rejt. Más kérdés, hogy ma még ezek kiaknázása nem gazdaságos. A tengerfenék kutatása áll ma a kutatás előterében. Itt találhatók a hatalmas kőolaj- és földgáz-előfordulások, valamint a rejtélyes mangángumók. Mint potenciális energiaforrás is szóba jön a tenger: az árapályerőművek a belátható időben jelentős mennyiségű áramot fognak termelni. Érthető téhát, Ihogy az ember — a tudósok és az üzletemberek — figyelme miért fordul a tenger felé. A világtengereken jelenleg több mint ezer kutaitóhajó dolgozik. A kutatás elsősorban nemzeti színekben folyik, de a problémák nagysága kiköveteli a nemzetközi (két- és többoldalú) összefogást. örvendetes tény a Vernadszkij akadémikus kutatóhajó amerikai látogatása 1989. június 16-án. A hajó Bostonból érkezett, hogy a Woods Holl-i Óceánkutató Intézet négy tudósát fedélzetére véve, egy hónapos kutatóútra induljon. 19
