Magyar Vízgazdálkodás, 1989 (29. évfolyam, 1-8. szám)
1989 / 1. szám
na a korábban szépen prosperáló, de újabban támogatás hiányában rendkívül lefékeződött másodnyersanyaghasznosítási program erőteljes központi támogatására, valamint minden olyan inntézkedés támogatására, amely elősegíti az anyaggazdálkodás (hulladékgazdálkodás) fejlődését. Ennnek a támogatásnak természetesen nemcsak közvetlen pénzügyi formája lehet, a támogatás elérhető az ún. piaokonfoorm eszközökkel (adó, kamat st'b.) is. A másik feltétel az ismereti oldal fejlesztése. Ebben a tekintetben, ha lehet még rosszabbul állunk. Ma niincs Magyarországon sem középfokon, sem felsőfokon olyan rendszeres graduális, vagy postgraduális kurzus, amely korszerű szemléletű, átfogó hulladékgazdálkodási ismeretekkel ruházná föl a hallgatókat. Arról nem is beszélve, hogy a cikkemben képviselt szemléletet — elsősorban a műszaki képzésben — az alaptárgyak oktatásával párhuzamosan a graduális képzés során kellene a hallgatókban kialakítani, hogy annak a mérnöknek, aki tevhnoiógusként (vegyész, gépész stb.) kíván dolgozni a gyártási eljárások, illetve termékek fejlesztésében, vagy termelő szervezeteknél ezen technológiák végzését irányítja, szinte a vérében legyen a komplex közelítésmód. Egyedül ez adhat lehetőséget arra, hogy az említett műszaki pályán működő emberek körében megszűnjék a céltermékcentrikus szemlélet és elvárható legyen egy „a természeti erőforrástól a természeti befogadóig" gondolkodásmód. Hasonlóan az alapképzés során kellene a közgazdász hallgatókat is ezekkel a gondolatokkal megismertetni. Minthogy az automatizmust lehetővé tevő fenti két feltétel megteremtése legfeljebb csak középtávon látszik valószínűnek, jelenleg egyetlen széles körben alkalmazható és többé-'kevésbé működő eszközünk a hatósági kényszer, amelynek alapja a jogszabályokban rögzített szankciók lehetősége. Végül is ez is alkalmas akár még a szemlélet megváltoztatására is. Azonban —mint minden kényszer — magában hordja a kijátszás veszélyét is. Ennek ellenére alkalmazásának lényegesen több az előnye, mint a hátránya, ahogy ezt a veszélyes hulladékról szóló 56/1981 MT sz. rendelet hétéves alkalmazásának tapasztalatai igazolják. Sajnos, a rendelet megalkotásának idején az előzőekben leírtak még nem voltak ismeretesek a jogszabály alkotói részére és így a rendelet — bár alkalmazásával további eredményeket lehet még eléírni — mái nem kellően progresszív. Rövid távon új, az anyaggazdálkodás központi gondolatára épülő teljes jogszabályrendszer megalkotására van szükség. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy az automatizmus kialakítására irányuló törekvéseinket feladjuk. összefoglalásra, vagy végkövetkeztetésre ismereteink jelenlegi szintjén még nincsen mód. Ma legfontosabb feladat, hogy azt a gondola trend szert, melynek egy vetületét próbáltam fölvázolni az előzőekben, konzisztenssé téve, további eszközt találjunk az emberiség túlélésének elősegítésére. Takáts Attila Környezetgazdálkodási szemlélet a szakképzésben A szakképzés a környezeti nevelés, oktatás és képzés szemszögéből két részre bontható. Az egyik rész általános, átfogó környezeti nevelési, környezetgazdálkodási képzési feladatok sokaságát foglalja magába, a szakképzés minden szintjén és szakán, a másik kisebb számú, de a környezetgazdálkodás szakfeladataiban specialista szakemberek képzését és továbbképzését irányozza elő. A nevelés meghatározó szerepét jelentő általános iskolai oktatással, a környezeti nevelés hatékonyságában alapvető szerepet betöltő tanárképzéssel, továbbá az Iskolarendszeren kívüli oktatással ebben a cikkben nem kívánok foglalkozni. Mielőtt a környezetgazdálkodási szemléletű szakképzésről írnék, röviden foglalkoznom kell néhány fogalom értelmezésével még akkor is, ha azokat magabiztosan használják már széles szakmai és sajtóköirökben. A környezetvédelem meglehetősen régen bevezetett fogalom, célszerű azonban — nevelési, oktatási, képzési kérdések érintésekor — hangsúlyozni annak passzív és aktív stratégiát jelentő változatait. A passzív környezetvédelem csővégi (end of pipe) szemléletet takar, olyan elhárító jellegű me chan izmust vesz tekintetbe, amelyben a környezeti igénybevételek, terhelések sorozata és az elhárítás, védelem technológiája között alig van összefüggés, vagyis a környezeti károk egy, a károkozótól független szervezetre, alrendszerre háríthatok a környezeti transz portfolyamatok végpontján. Egy ilyen szemléletben, amely fejletlen gazdaságon, környezettudaton és környezeti ismeretrendszeren alapulhat csupán, a 'környezetért viselt egyetemleges felelősség nem jelenik meg, a társadalom létfontosságú termelőkre, vagyis környezethasználókra, korlátáikat nem ismerő fogyasztókra és a társadalmi tudatban nem igazán előkelő helyen szereplő kárelhárítókra (pl. szennyvíztisztítókra, hulladékkezelőkre) tagozódhat — természetesen egy szándékosan durva egyszerűsítés következtében. Az aktív környezetvédelem egy lépéssel közelebb jut a terhelés és elhárítás mechanizmusának összehangolásához, már a környezetszennyező technológiákra is hat, abban változtatásokat kezdeményez, bizonyos célokra optimalizálja azokat. Mérnöki példáikkal megvilágítva az előzőeket: ha egy energiatermelési célú környezetszennyező technológiában gondoskodnak a huiladékhő-visszanyerésről, ami a felhasznált természeti erőforrás, szén, kőolaj, földgáz teljesebb hasznosítását jelenti, akkor csökkentik az erőforrások igénybevételét, de a keletkezett égési maradékot, hamut, pernyét építőanyagipari célra hasznosítva, a hulladékel'helyezés nyomasztó gondján is enyhíteni tudnak. Más példát említve: a szennyvíztisztítás paradox módon környezetvédelmi, egyben talajt és levegőt egyaránt szennyező, szennyezést koncentráló, zaj- és rezgéskeltő technológiaként, a környezetterhelés és -védélem állatorvosi lovaként is felfogható. Ebben a technológiában azonban számos hasznosítási lehetőség is rejlik. Az aktív környezetvédelem ezek kibontását jelenti. A szennyvíztisztítás melléktermékeként (hulladékaiként) keletkező biológiailag aktív szennyvíziszapot stabilizálva égetésre és motorhajtásra, áraimtermelésre alkalmas biogázt nyerhetnek, a környezeténél magasabb hőmérsékletű szennyvízből és iszapból hőszivattyúzással energiát csapolhatnak, a stabilizált iszapot trágyaként visszavezethetik a természetes tápanyag körforgalomba. Mindezeken keresztül aktív, energiaimegtakarító és erőforráskímélő környezetvédelmet folytathatnak — arra képzett, környezettudatos szakemberek. Csak a technikai környezetvédelemre hoztöm fel példáikat,, ezek sorát bővíteni lehetne a jog, a közgazdaság, a társadalom- és természettudományok, művészetek területéről, hangsúlyozva ezek komplexitását, integrálásának világszerte jelentkező igényét. Ezzel a komplexitással, a környezetben' végbemenő bonyolult inter- és multidiiszciplináris folyamatok figyelembevételével közelítjük meg a környezetgazdálkodás fogalomkörét. A környezetgazdálkodás a legfejlettebb környezeti stratégia, a környezet védelme érdekében kiterjed a teohnikaigazdasági-társadaimi összefüggések legszélesebb körére. Ismét technikai példával megvilágítva: ha a széntüzelésű hőerőműben felhasznált szén kéntartalmát már égetés előtt csökkentük, ezen túl a kén-emissziót csak terhelhető környezetben engedik meg, környezeti terhelhetőség vizsgálatok elvégzését követően, a széntermelés okozta károkat pedig rekultivációval szüntetik meg, akkor már környezetgazdálkodásról van szó. Madaras András 1985-ben leírt meghatározása szerint a környezetgazdálkodás a környezetnek hosszabb távra szóló szabályozott hasznosítását, tervszerű fejlesztését és hatékony védelmét jelenti a természet ökológiai egyensúlyának tartós fenntartásával és a társadalom igényeinek figyelembevételével. 22
