Magyar Vízgazdálkodás, 1989 (29. évfolyam, 1-8. szám)
1989 / 1. szám
tozik, és van egy olyan alsó határ, amely alatt eredmény biztosan nem érhető el); — szükséges olyan, rugalmas belső szervezeti felépítés megkeresése, amelyet az (1)—(5) tevékenységeik eltérő jellege szükségessé tesz. A motivációt két szempont, a jól definiált (kis méretű) szervezeti egységek szakmai és gazdasági sikere kell, hogy jelentse; — elsősorban az innováció és az engineering területén keresni kell azokat a társulási formáikat, amelyek révén tervező irodávai, gyártóval, regionális víz- és csatornamű vállalattal stb. összeállva kedvező piaci feltételek teremthetők; — utóbbi előfeltétele sok esetben a vállalatok ösztönző rendszerének módosítása, annak érdekéiben, hogy azok a korszerű eljárások kifejlesztésében és tervezésében valóban érdékeltek legyenek. Ügy gondolom, hogy az alapelvek vázolt tisztázása, a súlyponti kérdések meghatározása, a kutatók szabadságának és felelőisségének növelése, a piaci mozgások jobb követése stb. révén tevékenységünk még akkor is számottevően hatékonyabbá válna, ha a központi források változatlanok maradnának. Ily módon megszüntethető lenne az a hibás, de jelenleg kényszerű gyakorlat, hogy kutatóink évente 6—8 témát is művelnek (óhatatlanul egyiket sem magas színvonalon), átgondoltabbá lenne tehető a fiatal szakemberek képzése, ismét „iskolák" lennének alakíthatók, visszaállítható lenne a helyes gyakorlat a szakterületek kutatásainak évenkénti módszeres értékelésére stb. — A nagy élettartamú környezeti változásokat eredményező több(száz) milliárdos nagyságrendű vízügyi beruházások és fenntartások tudományos megalapozása, előkészítése, hatásvizsgálata, ... csak az eddigieknél egységesebb, szervezettebb, hatékony kutatási műszaki fejlesztési tevékenységgel érhető el. A K+F intézményrendszerének a korszerűsítésén túlmenően On milyen hatékonyságnövelési módszerek bevezetését tartja szükségesnek? — Azt hiszem, ez viszonylag egyszerűen megoldható probléma, tudniillik a nagy beruházásokra szigorúan elő kell írni azt, hogy a gondolat felmerülésétől kezdve mit kötelező elvégezni (főbb célkitűzések definiálása, a lehetséges alternatíváik kijelölése a környezet állapotának rögzítése, az egyes alternatívák gazdasági, környezeti, esztétikai, társadalmi stb. kihatásának értékelése, az alternatívák összehasonlítása és a projekt kiválasztása, mérnöki tervezés, kivitelezés, monitoring, ex post elemzés, módosítások stb.); azaz meg kell valósítani a környezeti hatásvizsgálat és hatástanulmány (KHV és KHT) intézményi rendszerét. A KHV keretében, a kiindulástól kezdve többször, egymást követően és visszatérően értékelik az alternatívákat az ismeretek meglévő szintjén, és határozzák meg a kutatási igényeket. A kiválasztás és a döntés tehát a kutatóval együtt szűkülő és mélyülő spirális mentén mozog előre. Úgy vélem, hogy a vázolt rendszer sikere a pénzügyi források biztosításán túl (amelynek kerete lehet a beruházás bizonyos ezreléke vagy százaléka) a szakmai ellenőrzés rendszerén, valamiint a kutatói jelentések és állásfoglalások szakmai szempontokon nyugvó („politikától” független) határozottságán múlik. Szakmai tennivaló természetesen ezen a területen is számos van. így általában nem állunk jól nagy, összetett rendszerek több tudományterületet (hidrológia, hidrobiológia, vízkémia, közgazdaságtan stb.) érintő hatásának vizsgálati módszertana területén és feltétlenül korszerűsíteni kell azokat az eljárásokat, amelyeket a kutatás, tervezés és döntéshozás közös szféráiban alkalmazunk (projekték többszempontú elemzése, döntéseket támogató, párbeszédes modellezési módszerek, számítógépi grafika stb.). Az előrelépés egyik fontos feltétele az oktatás korszerűsítése. Megjegyzem, hogy kisebb beruházások és pl. vízjogi engedélyek esetében is szükségesnek tartom a kötelező vizsgálatok (és elemzések) körének meghatározását és az ezeket tartalmazó szakvélemények elkészítését (amelynek tartalmáért, és így a projekt értékeléséért az előkészítője teljes mértékben felelős). — A vízgazdálkodás és a környezetgazdálkodás (országos szintű) integrációjához biztató alapot jelent a KVM létrehozása. Ez a fejlemény új lehetőségeket és követelményeket támaszt a szakterületi tudománypolitika szempontjából. Maróthy László miniszter ez évi VITUKI-beli látogatásakor elhangzott hozzászólásokból kitűnt, hogy a VITUKI — saját hibáján kívül — nem vesz részt szakmai kompetenciájának és felkészültségének megfelelően az ágazati tudománypolitika alakításában, a problémák tudományos igényű megoldásában és a kutatásfejlesztési tevékenységek integrációjában. Vajon álkérdésröl van-e szó, mikor a VITUKI az ágazati tudománypolitika integrációs problémáinak megoldására keresi a választ és a megoldást? — A kérdés bevezető megállapításával egyetértek (bár megjegyzem, hagy a „saját hibák" sem kizártak). Az ágazati tudománypolitika formálásából való kiszorulás dr. Goda nyilatkozatából is nyomon követhető és a legszámottevőbb, negatív változás talán 1980-ban történt a projekt rendszer bevezetésével, amikor is a VITUKI ágazati kutatást koordináló szerepe megszűnt. Ez a tendencia akár abba az irányba is vezethet, hogy az ágazat központi kutatóhelyét a regionális igazgatóságokra épülő hálózattal váltják fel. Egy ilyen elképzelés helyességén lehet vitatkozni, a jelenlegi helyzetben azonban látni kell, hogy ugyan a problémák jelentős hányada a VIZIG-eknél jelentkezik, a kutatási feladatok megoldására (néhány kivételtől eltekintve) azonban nincsenek felkészülve. Ily módon, a VITUKI kutatóinak nem megfelelő bevonása az ágazati tudománypolitika kidolgozásába több mint hiba. Ez tehát nem álkérdés, hanem valós probléma, amely megoldásához a KVM megalakulása remélhetően kedvező feltételeket teremt. Megjegyzem ugyanakkor, azt is, hogy tevékenységét tekintve a VITÚKI egyre kevésbé képes a vízgazdálkodós „összes" területének integrált kutatására, mert erre nincsen igény és piac. Ezért az intézetnek arra kell törekednie, hogy a nemzetközi irodalmat minden vonalon nyomon kövesse és a súlyponti területeken végezzen kutatásokat és fejlesztéseket. — Ügy néz ki, hogy a vízgazdálkodási és környezetvédelmi kutatásszervezés, -tervezés és -finanszírozás területén jelentős problémák és gondok halmozódtak fel. Mit tehet és tesz a VITUKI és a Vizminőségvédelmi Intézet az egyes ágazati tuaománypolitika kialakítása érvényesítése érdekében? — Háát . . ., kis dolgokban stíkat, hosszabb kihatásúakban azonban majdnem semmit: nem rendelkezünk elegendő tőkével átfogó programok indításálra. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy nem végzünk saját kezdeményezésű kutatásokat. Ilyenek a Vízminőségvédelmi Intézetben elsősorban technológiái és szoftverfejlesztési területeken fordulnak elő. Lehetőségeink felső határát illusztrálandó példaként a saját fejlesztési alapunkból készülő 30 m3/d névleges kapacitású házi szennyvíztelepet említem, amely most van kivitelezés alatt. A berendezés öt egymást követő (sorbakapcsolí) reaktorból és két, párhuzamos sorból (tehát összesen tíz elemből) áll, ily módon biztosítva a biológiai szennyvíztisztítás legkülönbözőbb, korszerű egy- és kétlépcsős, nitrogén- és foszforeltávolítással kiegészített változatainak vizsgálatát. A rendszerhez a szennyvizet a Csatornázási Művektől kapjuk. A méréseket, ahol ez csak lehetséges, korszerű on-'line műszerekkel oldjuk meg. Az értékelést IBM PC számítógép végzi, amelyen az eleveniszapos szennyvíztisztítást leíró modellek (ezek fejlesztését négy éve kezdtük el) az üzemmel párhuzamosan futtathatók és értékelhetők. A beruházás értéke 7 mFt körüli. A kísérleti berendezés révén lehetővé válik az alapvető folyamatok korábbiaknál megalapozottabb feltárása, valamint a tervezés és a számítógéppel segített üzemirányítás módszereinek korszerűsítése. A tapasztalatok átadása és gyakorlati alkalmazásuk érdekében esetenként tudunk szövetkezni társakkal (tervezőkkel, víz- és csatornamű vállalatokkal stb.). A biológiai szennyvíztisztítás vázolt korszerű eljárásai jó példának tekinthetők ilyen szempontból és a kísérleti szennyvíztelep az ágazat egésze lehetőségeit fogja javítani. Még két további területet említek, ahol az ágazati tudománypolitikát befolyásolni tudnánk. Az egyik a széles körű nemzetközi, szakmai tevékenységünkből adódik, a másik pedig áttételesen az oktatás lehetne, elsősorban az alkalmazott vízkémia, hidrobiológia, a vízminőség-szabályozás, a környezetgazdálkodás és a mindezekhez kapcsolódó számítástechnika területein. Végezetül azt mondanám, hogy személyesen is szívesen vennék részt egy átgondolt, hosszabb távú ágazati tudománypolitika kidolgozásában. — Köszönöm a válaszokat. Déri József 19
