Magyar Vízgazdálkodás, 1989 (29. évfolyam, 1-8. szám)

1989 / 1. szám

A hulladekgazdalkodas

néhány eluí kérdése

Bevezetés helyett beköszöntő

Ha valaki kísérletet tenne egy teljességre törekvő magyar hulladékos bibliográfia összeállátására, igen sok munkával nagyon sovány kis eredményt tudna fölmutatni. A szakterület rövid múltja következtében kevés az olyan szakember, aki a hulladékok káros hatása elleni védelmet, ezen belül a hulladékgazdálkodást fő szakterületnek tekinti és emellett ideje és kedve is van publikálni. Ennek következménye, de oka is, hogy a magyar tudományos életben nincs állandó fóruma a hulladékokkal kapcsolatos publikációknak. A probléma jelentőségét felismerve — о hulladékok nem megfelelő kezelés esetén valamennyi környezeti elemet, de különösen a vízkészleteket súlyosan veszélyeztetik — a Magyar Vízgazdálkodás szerkesztősége úgy döntött, hogy a lap profilját kibővítve teret és ezzel ösztönzést ad a hulladékok témakörében készülő publikációknak. Megtisztelő felkérésüknek eleget téve, szeretném útjára indítani az új profilt és üdvözölni a régi és a — remélhetőleg kialakuló — új olvasógárdát.

A hulladékgazdálkodás helye és szerepe

A tájékozott olvasó szemében unalmas közhelynek tűnik, ha a gazdaság és környezetvédelem kapcsolatát boncolgatva arról beszélünk, hogy a „mai gazdasági helyzet" nem kedvez a környezetvédelmi tevékenységeknek, nincs pénz a szükséges berendezésekre stb. Még mindig meglepetést okoz azonban, ha valaki azt állítja, hogy ennék a másik oldala is igaz, vagyis a gazdaság jelenlegi helyzetének kialakulásában a környezetvédelem egyik szakterületének, a hulladékgazdálkodásnak is van szerepe. Pontosan megfogalmazva ez úgy hangzik, hogy a hulladékgazdálkodási tevékenység viszonylag késői kifejlődése — ebből következően az elméleti megalapozottság késése és gyakorlati intézkedések elmaradása — is okolható részben azért, hogy a magyar gazdaság a külpiacon rosszul vagy egyáltalán nem értékesíthető termékeket produkál. Ez az egyébként erősen túlzónak tűnő megállapítás egyértelműen maga után vonja azt a következtetést, hogy a hulladékgazdálkodás határozott, gyors ütemű fejlesztése nemcsak a könryezetvédelem, hanem a gazdasági helyzet javulását is eredményezheti.

Továbbmenve, azt a következtetést is levonhatjuk, hogy a hulladékgazdálkodás nem kizárólag, sőt nem is elsősorban környezetvédelmi, hanem — legalább ugyanilyen mértékben — gazdasági tevékenység is. Mielőtt a fentieket olvasva, bárki az önhittség bűnében elmarasztalná a hulladékgazdálkodás szakembereit, rögzíteni 'kell: tisztában vagyunk azzal, hogy a hulladékgazdálkodás tevékenységrendszere nem alkalmas tetszőleges feladat megoldására (nem használható pl. jégeső ellen), a fentiekben vállalt kettőre azonban kétséget kizáróan igen.

Ahhoz, hogy fenti merésznek tűnő megállapításaimat elfogadható szinten igazolni tudjam, szükség van néhány fogalom megismerésére, majd az ezek között lévő kapcsolatrendszer mélyebb elemzésére.

A hulladékgazdálkodás alapfogalmai

Ezek között első helyen a hulladék fogalom tartalmával, értelmezésével kell megismerkednünk. Még az elemzés megkezdése előtt rögzíteni kell—mintegy első peremfeltételként —, hogy ma a hulladék szót a huílladékanyag kifejezés egyértelmű szinonimájaként használjuk, másszóval a további mondanivalókat csak materiális (anyagi) jelleggel bíró dolgokra értelmezzük. Kétségtelen, hogy a hulladék, mint jelző, sok más főnévvel összekapcsolható, így beszélhetünk hulladék energiáról, hulladék területről, hulladék időről, sőt az ember szellemi tevékenységének is lehetnek (és vannak is) hulladékai, azonban a fogalomrendszer e vonatkozásokban messzemenően kidolgozatlan és ezért ebben a cikkben nem is kívánunk foglalkozni vele.

Hulladék anyagnak — a továbbiakban tehát mindig hulladéknak — nevezzük azokat az emberi tevékenységekből visszamaradó (képződő) anyagokat, amelyeket tulajdonosuk sem saját tevékenységében felhasználni, sem más számára értékesíteni nem képes.

A definíció tartalmát elemezve a következőket állapíthatjuk meg: A hulladék fogalomban alapvető fontosságú momentum a hasznosíthatatlanság, vagyis az, hogy a hulladék a tulajdonos számára értéket nem képvisel. A hasznos ithatatlanságnak két oka lehet. Az egyik, hogy nincs olyan eljárás az adott vállalatnál, és műszaki okok miatt a kifejlesztésre sincs remény, amelyben a hulladékban lévő anyagok hasznosulnának. A másik, hogy bár ilyen eljárás létezik, vagy létezhet, annak alkalmazása gazdaságilag nem reális, nem hozza meg a minden vállalkozásban szükséges eredményt. Ha hozzátesszük, hogy a technika mai fejlettségi szintjén alig van olyan hulladékkal kapcsolatos probléma, amely műszaki okok miatt ne volna megoldható, ismét azzal a gondolattal találkozunk, amire az előző fejezetben már utaltam, vagyis hogy a „hulladék" lényegében gazdasági fogalom. A másik megállapításunk, hogy a hulladék emberi eredetű. A természet — legalábbis emberi mértékű, rövid távon — hulladékmentesen működik.

Az előzőekben definiált — és néhány fontos vonatkozásban értelmezett — hulladék fogalom az eddigi tapasztalatok szerint a gyakorlati életben jól megállja a helyét. Mégis szükség van rá, hogy néhány helyen külön megnézzük a határait. Határt kell húznunk

egyik részben a hulladékok és az emberi tevékenységben fölhasznált anyagok között. Ezt a különbségtételt jószerint maga a definíció elvégzi, amikor kimondja, hogy a hulladékság feltétele a hasznosíthatatlanság. Ami hasznosítható — tehát belőle vagy fölhasználásával hasznos, értékesíthető termék állítható elő — az vagy melléktermék (ezért már maga a tulajdonos is képes értékesíteni, vagy hasznosítani), vagy másodnyersanyag (ez viszont csak valamely új tulajdonos számára, esetleg nála is átalakítás után, értékes anyag). A hulladék és a melléktermék, másodnyersanyag halmazok között a kapcsolat természetesen dialektikus, a hatás dinamikus. A legtöbb anyag, anyagegyüttes a körülményektől függően akármelyik halmazba tartozhat. A pillanatnyi hovatartozás, amelyet csak a körülmények ismeretében lehet eldönteni, lényegében napi probléma.

Határt kell vonni a másik irányban a hulladék és a szennyeződésék, illetőleg a hulladék és a környezeti elemek között is. Először az utóbbi, amit egy egyszerű, rövid definícióval letudhatunk (bár nem egészen). Elviként mondjuk ki, hogy a környezet elemei (víz, levegő, talaj, települési környezet stb.) szennyezett állapotban sem tekinthetők hulladéknak, csak a bennük lévő szenynyeződések hordozóinak. Ez így nagyon egyértelmű lehetne, azonban — jogi okok miatt — a szennyezettsége következtében kitermelt talajjal ma kivételt kell tennünk és hulladéknak tekintjük. Ez utóbbi gondolatból viszont már föl— sejlik a határvonal folytatása is. A hulladék a környezet egyes elemeibe kerülve szétszóródik és (minőségrontó) szennyezőanyagként jelenik meg. Míg a határvonal eleje meglehetősen egyértelmű, mondhatnám abszolút, a folytatás — a hulladék és szennyeződés közötti szakasz — dialektikus. A két fogalom, akár egy anyag (anyagegyüttes) vonatkozásában is, minden nehézség nélkül, sőt egy folyamaton belül, többször is, átmehet egymásba. Ennek megértéséhez föltétlenül szükség van egy konkrét példára: a szálló hamu a tüzelési folyamat egyik hulladéka, ha a. füstgáz magával ragadja, légszennyező anyag lesz belőle, ha elektrosztatikus porleválasztóban megfogják, újra hulladéknak tekintjük (sőt ha lerakás utána szél elviszi, vagy bizonyos komponenseit a savas eső kioldja, azok ismét szennyező anyagok lesznek).

A hulladék fogalom fenti tömör (szinte dióhéjban összefoglalt) értelmezése után még egy fontos definiálandó alapfogalom maga a hulladékgazdálkodás, ami — ha ez meglepő is — valóságos gazdálkodási, optimum keresési folyamat. Lényege a hulladékok káros hatásainak kivédését szolgáló három eszköz:

— a hulladékkeletkezés megelőzése;

— a kelétkezett hulladék hasznosítása ;

20